Az MVM az első fél évben nyilvánosságra hozhatja a gázerőművek építésére kiírt tender eredményét, a második fél év végére megszülethet a szivattyús-tározós erőmű megvalósíthatósági tanulmánya, a rezsicsökkentés marad, a Mol olajtranzitja ügyében mi vagyunk a jófiúk, a Janaf visszaél a monopolhelyzetével, és indulhat a víziközműrendszerek felújítása – egyebek között ezekről nyilatkozott a Világgazdaságnak Lantos Csaba energiaügyi miniszter.
Talán még soha nem alakult át olyan lendülettel a magyarországi energiatermelés, -ellátás és piacműködés, mint a most zajló években. Arról többek között, hogy hová fut ki a megújulók hódítása, milyen intézkedések segítik a megfizethető energia- és ivóvízellátás fenntartását, Lantos Csaba energiaügyi miniszter adott interjút a Világgazdaságnak.
Mikor dől el, hogy hol lesz Magyarországon szivattyús-tározós erőmű? A lehetőségeket korábban már többször is felmérték.
Ideális esetben mindig pont annyi villamos energiát termelnénk, amennyit rögtön fel is használunk, de ez távolról sincs így. A szivattyús-tározós erőmű éppen a többletként előállított energia tárolására kínál hatékony, kis veszteségű, kedvező esetben a gázerőműveknél is olcsóbb megoldást. Az elve az, hogy a keresletnél adott időszakban nagyobb energiamennyiséggel az egyik tóból felszivattyúzzuk a vizet egy magasabban fekvő másikba, amikor pedig a termeltnél több energiára van szükségünk, a vizet egy vízturbinán keresztül leeresztjük. A létesítmény tehát az energiatermelés egyik gravitációs módja. Hasonló elven működő más megoldások is ismertek, a felesleges energiával emelgethetők például nagy betontömbök. Mindenesetre az európai országokban kevés kivétellel mindenütt működnek szivattyús-tározós erőművek, és valóban régen napirendben van, hogy idehaza is legyen belőlük legalább egy.
Ipari méretekben 300–600 megawattos erőművekről beszélünk. A 600 megawatt az átlagos rendszerterheléshez szükséges teljesítménynek már a 10 százalékát teszi ki! Az ötlet eredetileg a paksi atomerőműben éjszaka termelt pluszáram eltárolása miatt merült fel. Valóban vizsgáltak több lehetséges helyszínt, de most egy új helyzethez kell igazodni.
A tavalyelőtti közel 1100 után ugyanis csak tavaly mintegy 1600 megawattnyi naperőművet, napelemes rendszert telepítettek Magyarországon. Az időjárásfüggő energiatermelés ingadozása komoly feladat a rendszerirányítónak, így az is, amikor belendülnek a balti-tengeri német szélkerekek.
Emiatt 2023-ban 96 napon volt legalább egy órára nulla vagy lett negatív a villamos energia ára hazánkban, többször, mint a megelőző tíz évben összesen.
Az áram mint termék sajátossága, hogy olykor a termelő fizet az általa előállított villamos energiáa átvételéért. Ez egy pénzügyi szakember számára gyönyörű lehet, de egy energiaiparinak nem az. Ezért kell minél gazdaságosabban eltárolni a pillanatnyi igények feletti mennyiségben előállított zöldenergiát. A zöldenergia a magyar gazdaság jövője.
Miközben a korábbi tervek kiötlőinek abban igazuk volt, hogy szivattyús-tározós erőműre szükség van, helyszínként szélsőségesen abszurd lehetőségek is felmerültek bennük. Például a Dunakanyarra legszebb kilátást nyújtó Prédikálószékben nyilvánvaló módon nem szabad gondolkodni, nincs is a listánkon. A komolyan szóba jöhető északkelet-magyarországi helyszínek közös nevezője, hogy mindegyik közelében van ipari jellegű tevékenység is. Az első feladat a geológiai vizsgálatok elvégzése, hiszen a tározót alulról ki kell betonozni, ehhez pedig ismerni kell a talajszerkezetet. A javasolt konkrét helyszínekre vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány várhatóan még idén elkészül. A kormány ennek alapján dönthet majd arról, hogy belevágjunk-e az építkezésbe, és ha igen, hol tegyük.
A mátrai erőműtől az állam éppen annyi áramot rendelt meg, és éppen olyan áron, amennyit az amúgy is termelni tud, és amennyi semlegesítheti a veszteségét. Miért van erre szükség?
Ez részben megint az időjárásfüggőkről és arról szól, hogy a paksi óta a gönyűi kivételével nem épült nagyerőmű Magyarországon, de a gönyűi sem alaperőmű. Csak néhány kisebb tartalék erőmű létesült, nagyobbak be is zártak, mint a tiszai és a szenes erőművek többsége is. A jellemző rendszerterhelés 6000 megawatt, miközben a paksi teljesítmény csak 2000. Így jelenleg a Mátrai Erőmű életben tartásával garantálható a folyamatosan stabil energiaellátás. A 60 éves létesítmény üzemeltetése önmagában sem olcsó, de extra teherként jelentkezik a szén-dioxid-kvóta, amit a károsanyag-kibocsátása után kell fizetnie. Ez okozza a veszteségét. Az állam most az Európai Unió által engedélyezett formában vásárol szolgáltatást az erőműtől, mert az országnak szüksége van a mátrai energiára, ahogyan az erőmű ipari parkjának is, az erőműben előállított gipszre pedig az egyik helyi vállalkozásnak.
Vagyis nem veszteségtérítésről van szó – az tilos is lenne –, hanem szolgáltatásvásárlásról.
Egy tavalyi kormánydöntés egyértelműsítette, hogy addig megyünk így tovább, amíg Visontán is megépül a korszerű gázerőművi blokk.
Ha már itt tartunk, mikor hirdetnek eredményt a három blokk építésére kiírt pályázaton?
A pályázó konzorciumok már megtették az indikatív ajánlatukat, hamarosan eleget tesznek a hiánypótlási felhívásoknak is. Közeledik a kötelező ajánlatok beadása. Ha minden jól megy, az MVM már az év első felében eredményt hirdethet.
Jól tudom, hogy ezek sem alaperőművek lennének, hanem csak tartalékok?
A mátrai gázblokk kapacitása 650 megawatt lenne, a két tiszaújvárosié 500-500 megawatt. Egy ilyen létesítmény működésének gazdaságosságát az energiaforrásként használt földgáz és az előállított villamos energia árának a különbsége határozza meg. A hazai gázerőművek a többi európai gázerőművel versenyeznek. Vagyis aligha lesznek csúcsra járatva, inkább mindig az optimális szinten fognak termelni. A fel- és leszabályozási képességüknek köszönhetően rugalmasan skálázhatók, gyorsan igénybe vehetők, amikor nem süt a nap, és leállíthatók, amikor süt.
Közeleg a régiós (magyar, szerb, szlovén) energiapiacok összekapcsolása, de piaci vélemények szerint a már meglévő európai piac-összekapcsolás is megteremtette a kívánt lehetőségeket, ráadásul már a meglévő is inkább a nagy európai szereplők érdekét szolgálta, a hazai árakat pedig nem csökkentette.
Az uniós szabályozás az egységesedés felé tart, a létrejött átjárhatóság nagyobb biztonságot ad. Ennek jó tesztje volt, amikor az ukrán áramhálózat a háború kitörése után azonnal csatlakozott az európai hálózathoz. Bár számos elemét lebombázták, ez a csatlakozás megfelelő műszaki minőségének köszönhetően mégsem „rántotta meg” az európai rendszert. Ez nem lett volna így a rendszerek összekapcsolása nélkül.
A közös szempont az, hogy az egész európai rendszer hatékonyabb legyen, de nem tehetünk le a nemzeti érdekek érvényesítéséről sem. A piac-összekapcsolásra azért is szükség van, mert az erőművek nagy száma miatt egyre kevésbé irányítható a hálózat. A korábbi néhány nagyerőmű helyett most a háztetőkre szerelt napelemekkel együtt mintegy 260 ezer erőmű működését kell összehangolni. A kérdés az, hogy az így termelt áramból mennyi kerül a szabályozott piacra. Ez főleg a hazai áramkereskedőknek fontos, mert a piacra jutásuk költsége fajlagosan magasabb, mint egy globális szereplőé. Pont az ő érdeküket szolgálja a regionális tőzsde, ha mi nem fogunk bele, megcsinálja egy nagy európai szereplő, és akkor a működésébe már nem lenne beleszólásunk.
Hol tart a kis moduláris atomreaktor (SMR) kiválasztása?
A lehetőségek felmérésénél. Nyilván a legjobb és megfizethető technológiát szeretnénk, de egyelőre sok a bizonytalanság. Még igazi prototípus sincs, jórészt inkább újragondolt atom-tengeralattjárók, ráadásul az SMR-t jellemzően gyűjtőfogalomként használják. Van, ahol egy paksi méretű reaktort is SMR-nek neveznek. Mellesleg kis reaktorunk nekünk is van, 10 megawattos a csillebérci kutatóreaktor és a BME oktatóreaktora is.
Szóval alaposan sorra veszünk mindent, és nagyon várjuk, hogy megjelenjen a sorozatgyártásra ténylegesen alkalmas berendezés.
Nagyon belendültek a naperőmű-építések. Meg kell majd állni a megcélzott 12 ezer megawattnál?
Előbb érjünk el odáig! Korábban 2030-ra vártak 6000 megawattot, de a múlt év végére már 5600 megawattig jutottunk. Az átlagos rendszerterhelés is 6000 megawatt körüli, ha csak napelemből ennek duplájával rendelkezünk majd, a csúcsidőszakokban több ezer megawattnyi áramnak kellene piacot keresni. Elvben exportálhatnánk, de amikor nálunk süt a nap, akkor többnyire a szomszédos országokban is. És még nem számoltunk a régi és új paksi blokkok termelésével. Éppen ezért lenne helye a rendszerben a szivattyús-tározós erőműnek, és kell nagyon gyorsan fejlesztenünk a további tárolókapacitásokat. E téren új korszakot nyit a Napenergia Plusz Program, amely a napelemek telepítése mellett a tárolók létesítését is segíti. Olyan áram termelésébe ugyanis senki nem akar befektetni, amit nem tud eladni. A bővülés mégis minden várakozást felülmúló ütemű: csak 2030-ra számoltunk azzal, hogy 200 ezer háztartásnak lesz napeleme, de már a múlt évben meghaladtuk a negyedmilliót, és elértük a 255 ezret. Erre büszkék lehetünk, de már nagyon kell a tárolás, amit nemcsak a családoknál, hanem egy önálló programban a vállalkozások körében is ösztönzünk. A januárban indult két pályázatban összesen 137 milliárd forint segíti a háztartások és cégek fejlesztéseit.
A túl sok helyi tárolással, az energiaközösségek kialakulásával csökken a Mavir és az elosztók hálózatának terhelése, vagyis fajlagosan drágul a fenntartásuk. Ez mekkora kockázatot jelent?
Alapvető civilizációs dilemma, hogy hol van az egyén és a közösség érdekeinek optimuma. Ez esetben a magánérdek túlzott érvényesülése valóban gazdaságtalanná teheti a robusztus hálózat fenntartását. A közjót azonban az jelenti, ha mindenki biztonságosan és észszerű áron hozzájut az áramhoz. Egyelőre két energiaközösség működik Magyarországon, egy Bábolnán, a másik a természetvédőké. Az első körben megújított szabályozás az iparvállalatok számára könnyíti meg az energiaközösségek létrehozását. Működésüknek azonban maradtak korlátai, mert meg szeretnénk akadályozni olyan belső hurkok létrejöttét a „mérők mögötti világban”, amelyeket nem ellenőriz a Mavir vagy a hálózati engedélyes, és ezért kiszámíthatatlanná teszik a rendszer működését. Például az ilyen iparvállalatok mostantól építhetnek magánvezetéket egy néhány kilométerre lévő erőműig is, de ehhez meg kell állapodniuk a vezeték nyomvonala által érintett ingatlanok tulajdonosaival.
Hol tart a geotermikus projektek indítása?
Nagyon fontos eredmény, hogy tavaly március óta mintegy félszáz kutatási, mélyfúrási engedélyt adtunk ki, most jönnek a befektetők, hogy ténylegesen is megkezdjék a fúrást. A termálvizet eddig főként a mezőgazdaság használta üvegházak fűtésére. A távhő 10 százalékát geotermiával állítjuk elő, de ennél lényegesebb több kinyerhető földhő van a talpunk alatt. Ám mivel a hőforrás nem feltétlenül ott van, ahol fűteni kell vele, az a hatékony, ha eleve ott fúrunk, ahol a forró vízre szükség van. Ehhez azonban mélyebbre kell fúrni, akár több ezer méterre is. Ez nagyobb geológiai kockázatot és nagyobb költséget is jelent. Valami tehát elkezdődött, remélem, látványos lesz a felfutás. A kutak egy részével elsődlegesen áramot fognak termelni, a legtöbbel hőt is, és lesz, amelyikkel csak hőt. Illúzió lenne azonban több száz megawattnyi geotermikus áramtermeléssel számolni, az egyes helyeken reálisabb 20 megawattokban gondolkodni. De ez kibocsátásmentes lesz, és fenntartható. És az időjárástól sem függ majd a termelésük.
A költségvetésnek – végső soron az adófizetőknek – nagy teher a rezsicsökkentés rendszerének fenntartása. Nincs napirenden a módosítása?
Az intézkedést finanszírozó Rezsivédelmi Alap forrásai elsősorban az egyes multikat terhelő extraprofitadóból származnak. Az Európában egyedülálló megoldás a nemzetközi árrobbanás ideje alatt is biztosította a megfizethető ellátást. A rendszer jó fajlagos költséggel működik, mert egységes, nem kell jövedelmi vagy valamilyen más alapon megítélni, hogy kinek mennyi jár. A rezsivédett sávig az Európai Unión belül a magyar családok fizetik a legkevesebbet az áramért és gázért. De a fogyasztók fölötte is is sokat spórolnak, hiszen a sávhatárig nekik is rezsicsökkentett árakon számláznak. A legutóbbi adat szerint gáznál tízből kilenc, a villamos energiánál tízből nyolc felhasználó az átlagfogyasztás alatt maradt.
A Janaf minden más kereskedőnek olyan drágán szállít olajat, mint a Molnak?
Mivel az Adria vezetéket lényegében csak a Mol és a Mol-tulajdonú Slovnaft használja, ki vagyunk szolgáltatva a Janafnak. Itt mi vagyunk a jófiúk, a horvát társaság semmilyen érvvel nem tudja alátámasztani a tranzitdíj mértékét. Egyértelműen visszaél a monopolhelyzetével.
Az nem mérgezi a két ország energiakapcsolatát, hogy a magyar energiahivatal 500 millió forintra büntette a PPD horvát gázkereskedőt?
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az uniós Energiaszabályozók Együttműködési Ügynökségéhez (ACER) érkezett bejelentések alapján azután lépett, hogy a PPD egy aukción az ajánlatával felhajtotta az árakat, majd az utolsó pillanatban visszalépett. Ez nem államközi kérdés, pláne nem magyar–horvát ügy. A szabályok mindenkire egyformán érvényesek, ha valaki ezeket nem tartja be, ne csodálkozzon, ha megbüntetik.
Nem igazságtalan a víziközmű-szolgáltatók szempontjából, hogy a nem lakossági körben ettől az évtől egységes a víziközmű-tarifa?
A január 1. előtti állapothoz képest biztosan nagyban megkönnyíti a szolgáltatók életét, hogy már nem kell több mint ezerféle vízdíjjal dolgozniuk. Az akár 49-szeres árkülönbségnek még népmozgásokat, befektetői szándékokat befolyásoló hatása is volt. Persze van eltérés az adott szolgáltatók költségei között, de nem ekkora. Természetes, hogy az egységesítés után van, aki jobban, és van, aki rosszabbul járt. Mivel ez szabályozott tevékenység, a hivatal (MEKH) eddig is ismerte a szolgáltatók adatait. Most úgy látjuk, hogy a szolgáltatók az új árakkal nyereséget is tudnak termelni. A szabályozott tevékenység egy hosszabb idő, jellemzően három év átlagában garantálja az indokolt nyereséget, amire hitelképességük miatt és a szezonalitás átvészelése érdekében is szükségük van az iparági vállalkozásoknak.
Egyes régiók között nagyobb lehet a működési költségek közötti különbség, hiszen van, ahol tiszta karsztvíz jön fel, máshol nem ennyire egyszerű a helyzet. Ezt a különbséget ki kell egyenlíteni, hiszen az alaptörvény szerint bizonyos dolgokhoz azonos eséllyel kell hozzáférni, erre hivatott az ellentételezési alap. Elindulhat a rekonstrukció is, amely elsősorban a vízvezetékrendszert érinti, mert a szennyvízhálózat fiatalabb.
A százmilliárd forintos alapba 80 milliárdot az állam tett be, a többit a szolgáltatók. A családok úgy kapnak javuló színvonalú szolgáltatást, hogy változatlanul rezsicsökkentett díjakat fizetnek.
Nemrég vált lehetővé cseppfolyósgáz- (LNG) létesítmények hazai építése. Mi szükség van ilyenre Magyarországon?
Egyelőre a beruházások elvi lehetőségét teremtettük meg az eddig teljesen hiányzó jogszabályi keretek törvénybe és rendeletbe foglalásával. Pozsonyban hamarosan visszagázosítót építenek, idehaza is például a teherautóval érkező LNG-t lehetne gázzá visszaalakítani, de a nagy kérdés, hogy mennyibe kerülne. Az LNG már a hűtése miatt is, tehát definíciószerűen drágább a földgáznál. Amíg van gázvezeték, olcsóbb azt használni. De itt sincs egyetlen üdvözítő megoldás, minden opciót nyitva kell tartani az ellátás biztonsága érdekében.
Forrás:
https://www.vg.hu/energia-vgplus/2024/02/lantos-csaba-rovidesen-kiderul-kik-epitheti-meg-az-uj-eromuveket
2024. február 6.
