2024.06.18.

Navracsics Tibor: regionális dráma zajlik az országban

Bár Budapest uniós viszonylatban fejlődik, országos szinten van még min javítani. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Macronomx konferencián számolt be az új fejlesztéspolitikai tervekről.


Magyarország kis lépésekben ugyan, de gazdaságilag és politikailag is felzárkózik az uniós átlaghoz, és egyértelműen Budapest a legnagyobb haszonélvezője a brüsszeli támogatásoknak – mondta el Navracsics Tibor a Macronomx-on, az IndaMedia és az Economx közös konferenciáján.


A miniszter pozitív eredményként emelte ki azt, hogy a 2013-as járási adatokhoz képest 2022-re már 22 járás kilábalt az átlag alatti fejlettségi kategóriából.

A jövőre nézve Navracsics Tibor elmondta:
• az eddigi település alapú fejlesztéspolitika helyett a térség alapú fejlesztéspolitikára próbáljuk áttolni a hangsúlyt.
• Ugyanakkor a tárcavezető beszélt arról is, hogy az országban jelen van egyfajta „regionális dráma”, ami leginkább a nyugat-dunántúli területeket érinti.

Az előadásban szó esett még:
• a nagyvárosi övezet hiányáról;
• a határmenti perifériákról;
• a budapesti agglomeráció fejlesztési terveiről;
• a magyar átlagkeresetekről;
• valamint a közszolgáltatások elérhetőségéről.

Forrás:
https://www.economx.hu/video/teruletfejlesztes-navracsics-tibor-video-macronomx.791482.html
2024. június 18.

    7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
    chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram