A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium aktív Magyarországért felelős államtitkára (a továbbiakban: Támogató) a Síoktatók Magyarországi Szövetsége (a továbbiakban: SMSZ) bevonásával 2026. évre kiírja az Országos Sítanpálya-építési Programot (a továbbiakban: Program).
A Program célja: hogy olyan magyarországi településen, ahol még nem található műanyag borítású üzemelő sítanpálya, valamint az oktatás és képzés támogatása céljából az elsősorban testnevelő tanárokat képző felsőoktatási intézmények területén, megfelelő szakmai szempontok szerint tervezett, és megfelelő szaktudással üzemeltetett műanyag borítású sítanpályák (a továbbiakban: sítanpálya) létesüljenek.
Jelen Felhívás keretében kizárólag Budapest közigazgatási területén kívüli megvalósítási helyszínek támogathatóak, ide nem értve a felsőoktatási intézmény területén megvalósuló beruházás esetét.
Megvalósítási helyszínének közúton számított 30 kilométeres sugarú körzetében nem található más szervezet vagy vállalkozás által üzemeltetett, a jelen Felhívásban meghatározott műszaki paraméterekkel rendelkező műanyag borítású sítanpálya, ide nem értve a felsőoktatási intézmények elsődlegesen oktatási-képzési célra használt pályáit;
Szélessége minimum 10 méter, amelybe a felvonó nyomvonala, valamint a pálya és a felvonó közötti biztonsági sáv minimum 1,6 méteres szélessége nem számít bele;
Terepegyenetlenségektől mentes lejtője minimum 45 méter hosszú és ezen felül a tanpálya tetején vízszintes, legalább 5 méter hosszú liftkiszálló és induló hely, a pálya alján minimum 8 méter hosszú kifutó található;
Felvonóval és pályavilágítással ellátott, a lift használatára vonatkozó biztonsági előírások és a pálya kialakítására vonatkozó balesetvédelmi előírások megfelelnek a Felhívás részét képező 1. számú mellékletben foglaltaknak;
legalább 45 m2 hasznos alapterületű kiszolgáló épülettel rendelkezik, melyben öltöző, mosdó és kölcsönző kap helyet.
I. Jogi személyiségű- és Jogi személyiség nélküli vállalkozás, Nonprofit gazdasági társaság és Egyéb gazdasági szervezet esetében
113 – Korlátolt felelősségű társaság
114 – Részvénytársaság
116 – Közkereseti társaság
117 – Betéti Társaság
228 – Egyéni cég
231 – Egyéni vállalkozó
572 – Nonprofit korlátolt felelősségű társaság
573 – Nonprofit részvénytársaság
575 – Nonprofit közkereseti társaság
576 – Nonprofit betéti társaság
II. Költségvetési- és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek esetében
311 – Központi költségvetési irányító szerv
312 – Központi költségvetési szerv
321 – Helyi önkormányzat
322 – Helyi önkormányzati költségvetési szerv
325 – Önkormányzati hivatal (költségvetési szerv)
327 – Helyi önkormányzatok társulása
328 – Területfejlesztési önkormányzati társulás
351 – Országos nemzetiségi önkormányzat
371 – Helyi nemzetiségi önkormányzat
372 – Helyi nemzetiségi önkormányzati költségvetési szerv
373 – Helyi nemzetiségi önkormányzatok társulása
381 – Költségvetési rend szerint gazdálkodó, központi költségvetési körbe tartozó szerv
382 – Költségvetési rend szerint gazdálkodó, önkormányzati költségvetési körbe tartozó szerv
III. Nonprofit és egyéb nem nyereségérdekelt szervezet
515 – Országos sportági szakszövetség
516 – Egyéb sportszövetség
517 – Egyéb szövetség
519 – Egyesület jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egysége
521 – Sportegyesület
525 – Vallási egyesület
528 – Nemzetiségi egyesület
529 – Egyéb egyesület
551 – Bevett egyház
552 – Bevett egyház elsődlegesen közfeladatot ellátó belső egyházi jogi személye
555 – Bevett egyház elsődlegesen vallási tevékenységet végző belső egyházi jogi személye
556 – Bejegyzett egyház
557 – Nyilvántartásba vett egyház
558 – Bejegyzett egyház és Nyilvántartásba vett egyház belső egyházi jogi személye
559 – Egyéb egyházi szervezet
561 – Közalapítvány
562 – Közalapítvány önálló intézménye
563 – Egyéb alapítvány önálló intézménye
565 – Alapítvány jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egysége
566 – Kormány által létrehozott alapítvány
569 – Egyéb alapítvány
591 – Egyesülés
599 – Egyéb, jogi személyiségű nonprofit szervezet