2026.03.09.

Munkakörülmények fejlesztése II. szakasz

A pályázat megnevezése

Munkakörülmények fejlesztése II. szakasz

A pályázat tárgya és célja

A támogatás célja, hogy a feltételeknek megfelelő vállalkozásoknak támogatást nyújtson munkavédelmi szint emelését célzó eszközök beszerzéséhez, ezzel elősegítve a munkabalesetek és a foglalkozási megbetegedések megelőzését, a munkafeltételek korszerűsítését, a munkakörülmények fejlesztését, ezáltal a versenyképesség növelését. Ennek érdekében a foglalkoztatók az állami foglalkoztatási szervként eljáró kormányhivatalhoz benyújtott kérelem alapján támogatásban részesülhetnek.

Összefoglaló

A támogatás formája:

Vissza nem térítendő támogatás

A támogatás mértéke:

Minimum 500 ezer Ft - maximum 20 millió Ft

A támogatás keretösszege:

A pályázat kiírója:

Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok által alkotott konzorcium

A pályázat benyújtásának határideje:

2026. március 16. (hétfő) 08:00 órától – 2026. április 15.(szerda) 23:59 óráig van lehetőség

Megvalósítás helye:

A második szakaszban rendelkezésre álló keretösszeg 1 857 794 000 Ft, amely megoszlása az alábbi táblázat tartalmazza

Régió                                Vármegye                                           Keretösszeg

Budapest                          Budapest                                            57 960 000

Pest vármegye              Pest vármegye                                    64 306 000

Közép-Dunántúl           Veszprém vármegye                         78 500 000

Közép-Dunántúl            Komárom-Esztergom vármegye 78 500 000

Közép-Dunántúl           Fejér vármegye                                  78 500 000

Nyugat-Dunántúl         Győr-Moson-Sopron vármegye     78 500 000

Nyugat-Dunántúl         Vas vármegye                                      78 500 000

Nyugat-Dunántúl         Zala vármegye                                     78 500 000

Dél-Dunántúl                Baranya vármegye                             106 000 000

 

 

Dél-Dunántúl                               Somogy vármegye                                   105 000 000

Dél-Dunántúl                               Tolna vármegye                                     105 000 000

Dél-Alföld                       Bács-Kiskun vármegye                        106 000 000

Dél-Alföld                       Békés vármegye                                    105 528 000

Dél-Alföld                       Csongrád-Csanád vármegye              105 000 000

Észak-Alföld                   Jász-Nagykun-Szolnok vármegye    105 000 000

Észak-Alföld                   Szabolcs Szatmár-Bereg vármegye 106 000 000

Észak-Alföld                   Hajdú-Bihar vármegye                        105 000 000

Észak-Magyaroroszág   Heves vármegye                                    105 000 000

Észak-Magyaroroszág   Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye   106 000 000

Észak-Magyaroroszág   Nógrád vármegye                                  105 000 000

Releváns szakterület:

Támogatható tevékenységek

A támogatás célja a munkahelyi balesetek és foglalkozási megbetegedések megelőzése, a munkafeltételek korszerűsítése, ezáltal a versenyképesség növelése. Azon tevékenységek támogathatóak, amelyek elsődleges célja a munkavédelem szintjének növelése, melyet a támogatási kérelemben ismertetni szükséges.

A pályázók köre

113 Korlátolt felelősségű társaság
114 Részvénytársaság
117 Betéti társaság
121 Szociális szövetkezet
122 Takarék- és hitelszövetkezet
123 Iskolaszövetkezet
126 Biztosító szövetkezet
129 Egyéb szövetkezet
141 Európai részvénytársaság (SE)
142 Európai szövetkezet (SCE)
143 Magyarországi székhelyű európai gazdasági egyesülés
144 Európai területi együttműködési csoportosulás (EGTC)
226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe
227 Külföldi székhelyű európai gazdasági egyesülés magyarországi telephelye
572 Nonprofit korlátolt felelősségű társaság
573 Nonprofit részvénytársaság
228 Egyéni cég

Link a pályázati felhíváshoz

A pályázatokról a PályázatMenedzser.hu pályázatfigyelő szolgáltatásából értesülünk.
7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
apartmentbooktagmap-markercalendar-fullpie-chartchevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram
Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.