Május 22-én és 23-án ismét benépesül a Vajas-part: 15. alkalommal rendezik meg Kalocsán a Sárkányhajó Kupát. A Fókuszban Podcast legújabb adásának vendége Bolvári Ferdinánd önkormányzati képviselő, a Kalocsai Gerillakertész, Szabadidő, Vízisport és Környezetvédő Egyesület vezetője, aki az idei kupa újdonságai mellett az elmúlt évek tapasztalatait is megosztotta, de szóba kerültek az egyesület nyári programjai is.
Bolvári Ferdinánd stúdiónkban felidézte: még 2011-ben, külső szemlélőként találkozott először a sárkányhajózással a Vajason, és azonnal lenyűgözte a sport közösségépítő ereje és hangulata. Akkoriban már rendszeresen evezett családjával, baráti társaságával. Egy évre rá civil kezdeményezést indított azért, hogy Kalocsának saját sárkányhajója legyen, majd a 2014-ben, a Vajas-part megtisztítására szerveződő mozgalomból idővel létrejött a Kalocsai Gerillakertész Egyesület. A szervezet később pályázatok segítségével saját hajókat és infrastruktúrát is kialakított, így a Kalocsai Gerillakertész Egyesület mára nemcsak a Vajas-part gondozásában, hanem a Sárkányhajó Kupa szervezésében és a helyi közösségi életben, a vízi sportok népszerűsítésében is aktívan részt vesz, többek között a nyári táborok szervezésével.
Az egyesület vezetője szerint a sárkányhajózás különleges sport, ugyanakkor azt is elismerte, hogy hosszú időbe telt, mire sikerült elérni, hogy a Vajas ne csak évente egyszer adjon teret a sárkányhajózásnak, mostanra viszont a befektetett munka – amelyben a Magyar Kajak-Kenu Szövetség is segítette őket – meghozta gyümölcsét.
Bolvári Ferdinánd kiemelte továbbá, hogy a helyi horgászokra, horgászatra is nagy figyelmet fordítanak, így kizárólag a napokban indult felkészülési időszakban veszik elő a dobokat.
Az idei kupa pedig több szempontból is különleges lesz. A pénteki napon a GYIÖK által vezetett diákfutamoké lesz a főszerep, amelyek továbbra is rendkívül népszerűek, ennek kapcsán Bolvári Ferdinánd a kertvárosi iskola kiemelkedő aktivitására mutatott rá.
A szombati felnőtt versenyt idén azonban újra gondolták: a tavalyi évben elmaradtak a futamok a kevés jelentkező miatt, most azonban egy helyi startup cég támogatásával jelentős pluszforrás érkezett a szombati programra, a pénteki diákverseny megvalósítását pedig egy pályázat segíti. A szervezők végül nem nagy pénzdíjakkal próbálják bevonzani az amatőr csapatokat, hanem inkább a közösségi élményre helyezik a hangsúlyt:
Minden nevező csapat számára öt kilogramm húst biztosítanak, hogy a versenyből egész napos vízparti főzés és közösségi program alakuljon ki. Az eredményhirdetés után virsli, sör és DJ várja majd a résztvevőket a Kubikus parkban.
Amint megosztotta, már most több településről jelentkeztek; önkormányzatok, cégek, intézmények vezetői is várhatóan csatlakoznak a programhoz, akik számára VIP sátorral készül a szombati versenynapot vezető egyesület.
A jelentkezési határidő május 11. 18 óra, a jelentkezési díj pedig 15 ezer forint a felnőtt csapatok számára.
FRISSÍTÉS! 2026.05.11. 16:36 - A felnőtt csapatok számára a jelentkezési határidőt meghosszabbították: május 11. 18 óra helyett május 19-én 18 óráig adhatják le jelentkezésüket az érdeklődők.
A díj magában foglal egy felkészülési edzést is, amely során minden szükséges információt megtudhatnak a résztvevők a versenyről és a sárkányhajó kezeléséről, a megfelelő evezéstechnikáról.
A diákok számára a jelentkezés ingyenes, számukra a jelentkezési határidő május 19, 18 óra.
A jelentkezési űrlap ide kattintva érhető el, további információk a GYIÖK Kalocsa és a Kalocsai Gerillakertészek Facebook-oldalán, valamint a XV. Sárkányhajó Kupa eseményénél.
Forrás:
https://www.kalohirek.hu/fokuszban/fokuszban-a-xv-sarkanyhajo-kupa-a-fokuszban-podcast-vendege-bolvari-ferdinand
2026. május 8.

