Nagykónyi már a XIII. században népes település volt Tolna megye északnyugati részén.
Címere: álló, csücskös talpú pajzs, kék mezejét felfelé úszó három aranyló hallal díszített vörös jobb haránt pólya osztja meg. Jobb oldalon (részben takarásban lévő) arany, küllős malomkerék fölött karmaiban aranyszablyát tartó, kiterjesztett szárnyú vörös bagoly repül. Bal oldalon lebegő, ötágú (három levél között két gyöngy), rubinokkal ékesített, nyitott aranykoronából aranyos karóhoz kötve szőlőtőke növekszik jobbra lecsüngő vörös fürttel, jobbra és balra hajló zöld levelekkel.
A pajzson enyhén jobbra forduló, fekete bélésű, pántos, természetes színű tornasisak helyezkedik el, nyakában aranyszalagon aranymedalionnal. A sisakra helyezve megjelenik ismét a címerképből ismert korona, melyből fekete törzsű, zöld lombozatú fűzfa növekszik.
A foszlányok: jobbról kék és arany, balról vörös és ezüst.
A címer a település 700 éves múltját idézi. Kialakulásában meghatározó szerepe a Koppány-pataknak lehetett, amelyet már 1055-ben a tihanyi apátság alapító levele említ Füzegy (Fizeg, Fyzeg) néven, a címeren pedig a vörös harántpólya jelképez. A három aranyló hal felidézi az egykori halbőséget: a török időkben a település a koppányi szandzsák élén álló agának sok száz akcsével adózott halastava után. Ugyancsak a hajdan fűzfával benőtt patakpartot idézi emlékezetbe a sisakdísz fűzfája és az arany malomkerék, amely a vízimalmok és vízimolnárok sokaságára utal.
A szablyával a karmában felröppenő bagoly arra céloz, hogy a régi időkben a település határában állt Bagó-hegyi vár jelentős szerepet töltött be a közlekedés ellenőrzésében (már a XI. században országút vezetett erre), másrészt kiemeli a helybéliek művelődés iránti hajlandóságát. (Nagykónyinak negyven esztendővel előbb volt iskolája, mint kőtemploma.)
A koronából növekvő szőlőtőke érzékelteti, hogy a szerémi borvidék török kézre kerülését követően Nagykónyi vidékén is felvirágzott és évszázadokra meghatározó jelentőségűvé vált a szőlőtermesztés. A szőlőből préselt bor, mint a keresztény miseáldozat része, egyben a lakosság vallási érzületét is hangsúlyozza. Az arany szőlőkaró pedig a település nevére utalhat, ugyanis első írásos említéseiben Kulni alakban szerepel, amelynek alapszava a szláv eredetű kul “hegyes karó, kitűző cölöp” jelentésű.
A korona arra emlékeztet egyrészt, hogy a község török utáni újratelepítésében szerepe volt az uralkodónak, I. Lipót császárnak is, másrészt pedig bizonyítja a helység függetlenségét, autonómiáját, önkormányzatiságát is.
A sisak szimbolizálja az évszázadok alatt tanúsított hősi helytállást, amely e vidék lakóit jellemezte mindig is, s emléket állít a szabadságküzdelmekben és világháborúkban elesett hősi halottainak és áldozatainak.
A foszlányok a mai élet színességét, a virágzó életigenlést és a szebb jövőbe vetett hitet ábrázolják.
Fekvése
Tamásitól 7 kilométerre délnyugatra fekszik a 61-es főút mentén. Iregszemcsével és Újireggel a Tamásit mentesítő 651-es főút kapcsolja össze, Törökkoppányon át Somogyacsáig a 6508-as út indul ki a településről nyugati irányban.
Története
Nagykónyi népes település volt már a 13. században. A község 700 éves múltját idézi a település címere is. A Koppánynak meghatározó szerepe lehetett a település kialakulásában, amint a címeren látható vörös harántpólya és a halbőségre utaló három aranyló hal is mutatja. Az arany szőlőkaró a település régi nevére utalhat (Kulni), melynek alapszava a szláv eredetű kul ("hegyes karó, kitűző cölöp"). A bagoly a címeren arra utal, hogy a település határán állt a Bagó-hegyi vár, amely fontos szerepet töltött be a közlekedés ellenőrzésében (országút vezetett erre már a 11. században).[3]
A felsőnyéki, döbröközi és a dombói (ma Dombóvár) várakat egy bizonyos III. János birtokolta, aki a Héder-nembeli oligarcha kőszegi család sarja volt. 1333–1335-ben a pápai adókönyvek szerint Péter volt a kónyi plébános. Száz évig nincs hír a településről. Medgyes-Ireg eladásánál 1419-ben Kónyi István unokája András adatolt, mint tahi Tah Miklós rokona. Györgynek, aki a Szűz Mária tiszteletére szentelt nagykónyi templom plébánosa volt 1423-ban, Rómából teljes búcsút engedélyeznek. Újabb száz év telik el, amíg 1526-ban egy nagykónyi nemes, Ostba Mátyás kerül említésre. Nagykónyi a koppányi szandzsákhoz tartozott a török hódoltság idején. Az Esterházyaknál az 1622. évi összeírásban a település a koppányi vár tartozékaként szerepel. Az adókönyv 1651–1652. évi írása szerint Kónyi lakatlan. Az Eszterházy adókönyv 1669. évi írása alapján rácok lakták a települést. Pusztaként említik ismét 1696-ban. Lipót király 1702-ben herceg Esterházy Pálnaknak adományozta Kónyit. A török kiűzése után a földesúr 1701. április 24-én engedélyt adott Nagy Miklósnak Kónyi, Kulcsár és Inok benépesítéséhez. Akik letelepedtek, három évig minden robot és teher alól mentesek lettek.
A kuruc háborúban a rácok tizenhat házat gyújtottak fel Kónyiban. Török Istvánt és Török Jánost megölték, de lakosok átvészelték a támadást és az állatok nagy része is megmaradt. Országos összeírás szerint a falunak 1715-ben száztíz, 1720-ban százhúsz lakosa volt. A kónyi hídon a helyi uraság vámot szedett. A falunak nem volt papja a török kiűzése után. A falu temploma földig volt rombolva, ezért egy kijelölt házban tartották az istentiszteletet. 1719-ben a régi romok fölé építettek fa templomot. Ebből lehetett következtetni hogy Kiskónyi északnyugatra volt. Újhelyi Mihály Gábor volt a település első plébánosa 1721-ben. A templom hajója fa szerkezetű volt az 1733. évi írás szerint. A szentélye téglából, teteje nádból készült, elején fa torony volt két haranggal. A településen lévő iskola igazgatója 1722-ben Horváth János volt. Nagykónyiban hétszáz embert számoltak össze 1753-ban. 1848-ban tűzvész pusztította el a falu egy részét a hagyomány szerint. Ezután német ajkú családok költöztek be egy-két évtizeden keresztül. A Bach-korszakban betelepült németek kedvezményeket kaptak.
A II. világháború idején Kónyi környékén komolyabb harcok nem voltak, de lakosság vesztesége hetvenkét főt tett ki, az 1941-es és 1949-es népszámlálás adatainak különbségéből következtetve. A veszteség hősi halottakból, deportáltakból, kitelepítettekből, új hadifogságba kerültekből állt. A település lakóinak fő foglalkozása mindig az állattenyésztés és a földművelés volt. A falu népe e két termelési ágat a kor színvonalának megfelelően művelte. Az itt élők életében a mai napig fontos szerepet tölt be a szőlőművelés. A méhészkedésnek is fontos szerepe volt a faluban. 1945 előtt viszonylag nagy volt a törpebirtokosok száma, de a földnélküliek rétegéhez is elég sokan tartoztak. Az első termelőszövetkezet 1948-ban alakult Alkotmány TSZ néven, ez viszont kevés tagot számlált. 1949-ben vezették be a villanyt a faluba, és kövesutat építettek Nagykónyi és Kocsola között. 1960-ban megalakult a Haladás TSZ, ezzel megszűnt az egyéni gazdálkodás. Az 1994-es adatok szerint ezernégyszáznyolcvanöt fő a falu lakóinak száma. Az 1960-as évek után egyre több családban jelent meg a gépkocsi, televízió és a korszerű háztartási gépek. Az 1871-ben épült két tantermes iskolát hat tantermesre alakították, 1986-ban három tanteremmel bővítették.