2021-ben még mindig éles vita folyik arról, mennyire van helye a nukleáris erőműveknek a jövő energiamixében. Millió oka van annak, miért ilyen megosztó energiaforrás az atom, és ennek csak egy kis része a technológiátval szembeni félelem: a nagy, robosztus erőművek lassan épülnek, nagyon drágák, és politikai játszmák tárgyai lehetnek. De amíg nekünk a Paks 2 körüli huzavona jut eszünkbe először az atomenergiáról, addig
egyre többen dolgoznak a világon az olcsóbb, könnyebben összeszerelhető, kevesebb biztonsági kockázatot rejtő, és nem utolsósorban olyan megoldásokon, amelyeknél sokkal kevesebb a lehetőség a korrupcióra.
Az úgynevezett kis moduláris reaktorok (SMR) lehetnek az atomenergia jövője: olcsók, változatos technológiával működnek, könnyebb felépíteni őket, ebből következően pedig egész élettartamuk során is alacsonyabb kibocsátásúak, mint a nagy reaktorok. Olyan helyekre is eljuthatnak, ahová problémás lenne óriási erőműveket építeni, és azok az országok is könnyebben bevezethetik őket, amelyeknek eddig nem volt atomerőművük – nincs ugyanis akkora képzett személyzetre szükség, mint ezeknél. Az ilyen reaktorok érájának igencsak az elején járunk még, így nehéz megmondani, hogy a kisebb, decentralizált atomenergiáé-e a jövő, vagy inkább a hagyományos erőművek kiegészítéseként lesz rájuk szükség, ráadásul ez nemcsak gyakorlati, de politikai kérdés is – az viszont biztosnak tűnik, hogy az atomenergia új korszakát hozhatják el. Persze az SMR-ek megjelenése felvet néhány, főképp biztonsági kérdést – ezeket jártuk körbe a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expón William D. Magwooddal, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Nukleáris Energiaügynökségének főigazgatójával.
Mit gondol, miért nem tartják számon zöld energiaként az atomenergiát?
Az egyetlen ok, amire gondolni tudok, az ideológiák, politikai érdekek játéka. Technológiai szempontból egyértelmű, hogy a nukleáris energia sokkal zöldebb, mint rengeteg olyan forrás, amiről az emberek azt gondolják: környezettudatos. Nem igazán aggódom amiatt, hogy az emberek miért gondolkodnak így. Szerintem a fókusznak azon kell lennie, hogy a legjobb lehetséges atomprojekteket valósítsuk meg, így lesz választási lehetőségünk. Az atomenergia működése közben nem bocsát ki üvegházhatású gázokat, hosszú ideig képes üzemelni folyamatosan, megbízható áramforrást jelent – erre lesz szükségünk a jövőben.
Lát változást a hozzáállásban?
Látok. Főleg akkor nagyon egyértelmű a helyzet, ha a COP26 utáni beszélgetésekre gondolok. A döntéshozók végre felismerték, hogy milyen óriási kihívás a dekarbonizáció, elkezdtek komolyabban gondolkodni a lehetőségeiken. Tény, hogy rossz irányba megyünk: a kibocsátások növekednek ahelyett, hogy csökkennének, és egyértelmű, hogy fel kell gyorsítanunk a fejlődést.
Ha ezt komolyan gondoljuk, akkor az atomenergiának helyet kell adni a megoldásban, ez nem kérdés.
Az IPCC, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete áttekintette a 2050-ig szóló dekarbonizációs forgatókönyveket, amelyeket 90 szervezet dolgozott ki a világ minden tájáról. Mindezen forgatókönyvek átlaga azt követeli meg, hogy a nukleáris kapacitás globálisan kétszeresére vagy háromszorosára növekedjen a jelenlegihez képest.
Melyek azok az országok, amelyek elkezdtek atomenergiában gondolkodni úgy, hogy korábban nem tették?
Elég hosszú a sor. Afrikában, Közép-Keleten, Ázsiában a múltban nem volt jellemző, hogy komolyan érdeklődnének az atomenergia felől, most azonban elég agresszívan mennek előre a témában. Sok olyan ország van, amely eddig elfordult az atomtól, most pedig használni akarja, vagy legalább is elindította róla a társadalmi beszélgetést. Nagyon sok minden múlik majd azon, hogy mennyire lesznek sikeresek az új technológiás atomerőművek, ha végre megjelennek. Arra számítok, hogy egy sor olyan technológiát láthatunk majd, amelyek nagyon előrehaladottak, biztonságosak és hatékonyak. Ezek a következő öt évben már a piacon lehetnek.
Technológiailag mennyire állunk jól ezek fejlesztésében? Milyen messze vagyunk attól, hogy a gyakorlatban is megvalósuljanak?
Néhány évről lehet szó: az első néhány valószínűleg a következő 2-3 évben már épülni kezd majd. Egy ilyen, a NuScale nevű már át is ment a szabályozási folyamaton az Egyesült Államokban. Sokan figyelemmel kísérik, és vannak már tervek hasonlókra más országokban is.
Léteznek más technológiák is, amelyek nincsenek sokkal lemaradva, én tartanám az öt éves időintervallumot, nagyjából addigra számítok rájuk.
Az Egyesült Államokban két technológiát mindenképpen demonstrálni szeretnének, ezeket 2027-ben kezdik majd el felállítani. Az egyik egy gyorsreaktor-rendszer, a másik pedig egy magas hőmérsékletű gázreaktor.
Nem jelentenek ezek a kis reaktorok újabb biztonsági kihívásokat? Nehezebb őket ellenőrizni, kevesebb emberre van szükség az üzemeltetésükhöz – ezek mind hordhatnak magukban biztonsági kockázatokat.
Ha ezek a reaktorok sikeresek lesznek, maguk válaszolják meg ezeket a biztonsági kérdéseket. Ha nem, akkor nem lesznek jelen mindenhol, nem terjednek el. A független szabályozókon keresztül a gyártóknak meg kell mutatniuk, hogy biztonságos, amit csinálnak. Sőt, tovább megyek: sok megoldásnál, például annál is, ami most az Egyesült Államokban épül, nincs is szükség annyi biztonsági fékre, például a helyi vészhelyzeti felkészültségre. Ez egy nagy előrelépés: ha valami rosszul sül el, az maximum az erőművön belül jelenthet krízist. Az erőművön kívül az emberek észre sem veszik, mert nincs szivárgás, nincsenek riadók.
Vannak olyan speciális biztonsági szabályozások, amelyeknek az új moduloknak meg kell felelniük?
Ez a különböző technológiákon fog majd múlni. A szabályozók leellenőrzik majd őket, és eldöntik eseti alapon, hogy mire lesz szükség. Amit általánosságban látunk, hogy a legtöbbjüknek kevesebb szabályozásra lesz szükségük, mint a nagy reaktoroknak, már csak a működési elvük és a tervezésük miatt is. A tervezés során egy sor olyan veszélyt kiiktatnak, amelyek a nagy reaktorokban jelentkezhetnek.
Fizikailag képtelenség, hogy ilyen baleseteik legyenek.
Ez azt jelenti, hogy kevesebb szabályozás, kevesebb biztonsági munka szükséges, és könnyebb lesz őket működtetni, mint a nagy reaktorokat. De természetesen mindezt a független biztonsági szabályozó hatóságoknak kell bizonyítaniuk és ellenőrizniük.
A nagy reaktorokkal kapcsolatban az elmúlt években megjelentek a terrorizmussal kapcsolatos biztonsági aggodalmak is. Az ilyen kicsi, kevésbé védett reaktoroknál nem jelent ez nagyobb kockázatot?
Azt nem mondanám, hogy nem aggódunk a terrorizmus miatt, de a nagy reaktorok nagyon robusztus létesítmények, és a részletekbe ugyan nem mehetek bele, de azt elmondhatom: több különböző szcenárióra fel vagyunk készülve. Nem könnyű célpontok, nagyon nehéz lenne kárt tenni bennük. A döntéshozók figyelnek erre, folyamatos a monitorozás, nem gondolom, hogy a terrorizmus nagy fenyegetés lenne. De nyilván ez egy olyan probléma, amit számításba kell venni a kis reaktoroknál is. Sok közülük a föld alá épül, hogy több ilyen fenyegetést alapjában kiszűrjön.
A reaktorok maguk a föld alatt vannak, ami mégis a felszínen marad, az csak adminisztrációs létesítmény. Ezek az erőművek már úgy készülnek, hogy a tervezésnél a veszélyekre is gondolnak. A legtöbbjüket azután kezdték el tervezni, hogy a terrorizmus globális veszéllyé vált húsz évvel ezelőtt, és a legtöbbjük Fukusima után kezdett el kiforrni igazán.
Nem egy már létező létesítményre próbálunk sebtapaszokat tenni, hanem alapvetően úgy tervezzük az erőműveket, hogy ezeket a kockázatokat ki tudjuk szűrni.
Úgy gondolom, hogy sokkal inkább terrorellenállók lesznek, mint a most létező erőművek, amelyek már magukban is nagyon jók ilyen szempontból is.
Mit gondol, az ENSZ következő klímakonferenciáján, a COP27-en nagyobb szerepet kap majd a nukleáris energia? Az idein magasabb szinteken egyáltalán nem volt téma, csak néhány kisebb előadáson találkoztam vele.
Amikor felkészültünk a COP26-ra, azt mondtam a kollégáimnak, hogy engem majd a COP28-ra vagy 29-re hívjanak, mert úgy gondoltam, hogy ezeken lesz majd igazán szó az atomenergiáról. Még mindig így gondolom. Most kezdünk igazán beszélgetni róla, 2-3 év múlva már megkerülhetetlen lesz. Még azok az országok sem állnak majd ennyire ellen, amelyek nem szeretnek a nukleáris energiáról beszélni. Ha körbenézünk a világban, láthatjuk, hogy kulcsországok is új atomprojekteket jelentenek be: Kanada, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Oroszország, Franciaország, Kína, India – sokan új erőművek építéséről beszélnek. Ha ezek az országok beszélnek róla, akkor a többiek sem kerülhetik meg örökre. Én úgy látom, hogy az emberek egyre komolyabban veszik a klímaváltozást, és ha ez valóban így van, akkor egész egyszerűen nem lehet elutasítani az atomenergiát, mint a megoldás egy fontos részét.
Forrás:
2021-ben még mindig éles vita folyik arról, mennyire van helye a nukleáris erőműveknek a jövő energiamixében.
https://24.hu/tudomany/2021/12/19/atomenergia-nuklearis-energia-kis-modularis-reaktorok-smr-william-magwood-interju/
2021. december 19.
