2022.10.03.

A kormány kiemelt célja, Magyarország több lábon álló és kiegyensúlyozott energiamixszel rendelkezzen

Az LMP csalódott, hogy Orbán Viktor valódi zöldpolitikai intézkedések helyett csak egy újabb, a szankciókkal kapcsolatos nemzeti konzultációt jelentett be a válságkezeléssel kapcsolatban – hangoztatta napirend előtti felszólalásban Kanász-Nagy Máté. A párt képviselője szerint a kormánynak tizenkét éve lett volna arra, hogy Magyarországot függetlenítse a drága orosz gáztól, kőolajtól, ám ehelyett továbbra is ragaszkodik a fosszilis energiákhoz. Kanász-Nagy szerint ezért inkább a szélenergiáról, a napenergiáról, átfogó épületszigetelési programokról, a klímabérlet bevezetéséről kellene nemzeti konzultációt tartani.

Koncz Zsófia válaszában hangsúlyozta: a kormány kiemelt célkitűzése, hogy Magyarország több lábon álló és kiegyensúlyozott energiamixszel rendelkezzen.

Az államtitkár elmondta, az Európai Unió 27 tagállama közül tavaly a naperőművek össztermelésében betöltött arány Magyarországon volt a legmagasabb, 11,1 százalékkal. – A napenergia terjedését mutatja, hogy gyakorlatilag öt év alatt megtízszereződött ez a kapacitás. 2021-ben pedig a naperőművek által termelt villamos energia mennyisége 56,54 százalékkal nőtt az előző évhez képest – hangsúlyozta. Koncz Zsófia kitért a hazai villamosenergia-rendszer teljes átalakításával kapcsolatos tervre is, amely magában foglalja a hálózatfejlesztést, új erőművek építését, mint Paks II-t, illetve Paks I üzemidejének a meghosszabbítását.

– Jelenleg háború zajlik, az ezzel kapcsolatos elhibázott szankcióknak köszönhetően pedig olyan nehéz energiahelyzet alakult ki egész Európán belül, amelyet egyértelműen kezelni kell. Ez a prioritása a magyar kormánynak – fogalmazott az államtitkár.

Forrás:
https://magyarnemzet.hu/belfold/2022/10/a-kormany-kiemelt-celja-magyarorszag-tobb-labon-allo-es-kiegyensulyozott-energia-mixszel-rendelkezzen
2022. október 3.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram