2024.01.29.

A Paks II. területére látogattak az Országos Atomenergia Hivatal vezetői

Helyszíni bejárást tartott az Országos Atomenergia Hivatal elnöke és elnökhelyettese az új atomerőművi blokkok beruházási területén – jelezte pénteken a Paks II. Zrt a Facebook-oldalán, illetve az Országos Atomenergia Hivatal egy közleményben.

Az OAH közleménye szerint Kádár Andrea Beatrix, az Országos Atomenergia Hivatal elnöke, valamint Juhász László, az OAH elnökhelyettese az új atomerőművi blokkok beruházási területén megtekintette a jelenleg zajló munkálatokat, köztük a talajszilárdítás kivitelezését. A bejáráshoz kapcsolódóan megbeszélést folytattak Jákli Gergellyel, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatójával.

Úgy fogalmaz a közlemény, hogy a résztvevők áttekintették a közelmúlt jogszabályváltozásait, valamint az aktuális, illetve a folyamatban lévő feladatokat. Jákli Gergely a helyszíni bejárás során személyesen adott összegzést a talajelőkészítési tevékenységek jelenlegi helyzetéről.

A tegnapi helyszínbejárásra azt követően került sor, hogy tavaly november végén jelezte a Paks II. Zrt., hogy lezárultak a Paks II. Atomerőmű résfalazási munkálatai, és a talajszilárdítást végzik az építési területen.

Szintén lényeges fejlemény volt az elmúlt hetekben, hogy módosult a nukleáris biztonsági követelményekről és az ezzel összefüggő hatósági tevékenységről szóló OAH rendelet, illetve tavaly december végén a parlament módosította az atomenergia törvényt. Előbbi változtatás (15 napos határidő a hatósági jelzésre a bejelentés tudomásulvételi eljárásban, illetve szintén 15 napos határidő az eltérés bejelentés tudomásulvételi eljárásban) - amint a Népszava összefoglalta – csak a második és harmadik biztonsági osztályba sorolt berendezések gyártásának-beszerzésének hatósági engedélyezésére vonatkozik.

Mindezek után karácsony előtt példátlanul konkrét felmentéseket kapott a Paks II. projekt az új uniós szankciós csomagban, tíz helyen nevesítették a projektet a kivételek között. Ezután a minap Aszódi Attila volt kormánybiztos, a BME egyetemi tanára, azt nyilatkozta a 24.hu podcastjának, hogy fordulatot vett 2023-ban a Paks II. atomerőmű, és a kormány nem fog visszakozni a megépítésétől, az építkezés halad, a jelenlegi ütemterv mellett tartható a 2032-es indulás.

A napokban adta ki a MAVIR a 2023-as bruttó villamosenergia termelési és felhasználási számokat, amelyekben nincsenek még benne a háztartási méretű kiserőművek adatai (HMKE) és részben ezek, részben egyéb statisztikák alapján tegnap átfogó elemzésben írtunk az áramtermelési és felhasználási tendenciákról, az importarány változásáról.

A Paks II. Zrt. is kiadott egy rövid összefoglalót, amely arra mutat rá, hogy a hazai bruttó villamosenergia-termelés felét, a fogyasztás több mint harmadát az atomenergia biztosította 2023-ban is. Kiemelik, hogy az elmúlt évben a Paksi Atomerőmű 15917,8 GWh áramot állított elő, ez a hazai bruttó villamosenergia-termelés 48,8%-át jelentette.

A hazai erőművek 32605,7 GWh áramot termeltek, ám ez nem volt elegendő a hazai fogyasztók ellátására, a felhasznált villamos energia negyedét (25,4%-át) külföldről kellett importálni. A HKME-kel együtt ez az importarány 24,1%-ra esett, ami 11 éves mélypont – amint arra tegnapi elemzésünkben rámutattunk.

Az is lényeges, hogy miközben a hazai energiamixben a megújuló energiatermelők aránya 15 év alatt megnégyszereződött (2008: 5,7%, 2023: 20,7%), addig a nukleáris energiatermelés továbbra is a hazai áramtermelés stabil, kiszámítható pillére volt. 2023-ban a bruttó villamosenergia-felhasználás 36,4%-át fedezte a nukleáris energia, 2016 óta nem volt ilyen magas az atomenergia részaránya.

Forrás:
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20240127/a-paks-ii-teruletere-latogattak-az-orszagos-atomenergia-hivatal-vezetoi-665575
2024. január 27.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram