2021.12.28.

Álmaikat váltják valóra a gerjeniek – 2021. 12. 23.

Gerjennek sem volt az idei könnyebb esztendő, mint 2020. A Covid–19-járvány itt maradt, ami sok mindenben meghatározta a település lakóinak életét, és annak számos területére hatással volt. Romhányi Károly polgármester hálás, hogy a településen élők az aktuális szabályok betartása mellett fegyelmezetten segítették a járványkezelést, és mindent megtettek együtt idén is azért, hogy minél kevesebb áldozata legyen a vírusnak községükben.

GERJEN Legmerészebb álmait valósítja meg a település vezetősége. Romhányi Károly polgármester szívügyének tekinti a Paks-Gerjen útvonal megépítését, ami nagymértékben javítja majd a település helyzetét, komfortosabbá teszi a helyiek mindennapi életét. Fejlődnek oktatási intézményeik, közbiztonságuk, új lakóparkot hoznak létre, mindezt a környezettudatosság jegyében teszik. Példamutató az eddigi zsáktelepülés fejlődése, de ez még csak a kezdet. Erről is olvashatnak lapunk mai számában, ami minden gerjeni háztartásba eljut az önkormányzat jóvoltából.

Gerjen 2021-ben megvalósította a régóta dédelgetett álmait

GERJEN A településen a nehézségekkel sújtott időszakban is voltak örömteli hírek, hiszen korábban csak álomként kezelt beruházásokat fejeztek be, vagy kezdődött el azok fizikai megvalósítása. A világban sok minden a járvány miatt kicsit megtorpant, de Gerjen a pandémiás időszak ellenére is előre ment, és kereste azokat a lehetőségeket, amelyekkel korábban eltervezett stratégiájuk szerint haladhattak tovább terveikkel. Az előző években nagy volumenben, tekintélyes méretű források elnyerésével sikerült térdelő rajtot vennie Gerjennek. Zsáktelepülési helyzetük ellenére egy virágzó kistelepülés útjára léptek.

Az idei év a megvalósítás éve volt, hiszen 2021-ben is több sikeres pályázatot nyújtottak be, de legnagyobb fejlesztéseiknek idén értek a végére. A község legnagyobb vágyai között szerepelt egy közvetlen út Paksra. Másik nagy álmuk volt egy, a mai kor igényeinek megfelelő óvoda és bölcsőde kialakítása. Ezek az álmok mára már valósággá váltak, hiszen elkészült a gerjeni óvoda új épülete, amelyben már új szolgáltatásként nyújthatják a bölcsődei elhelyezést is a VárLak Óvoda-Bölcsődében. A polgármester hangsúlyozta, hogy számára a legfontosabb kérdés a Paks-Gerjen út, hiszen ezzel „megnyitják” a falut, fejlődési lehetőségeik is még nagyobb palettán mozoghatnak. Ez a vágy mára kézzelfogható valósággá vált, hiszen a nyáron megérkeztek a munkagépek, az út épül. Az elmúlt években számos olyan beruházás valósult meg a községben, ami közvetlenül hatást gyakorolt a lakosság életkörülményének javítására, a komfortérzet növelésére. Megújult többek között a Közösségi Házuk, egy helyszínre, a felújított Egészségházba költözött a háziorvos, a védőnői szolgálat és a fogászat. A családok felé kifejezetten nyitó falu területe bővült, az új lakóparkjuk kialakításának munkálatait szinte teljesen befejezték. Kiépítették a közvilágítást, a szennyvízrendszert, és megépültek az új utcák, járdák. A polgármester pozitívan szemléli, hogy a településük környezetében található utak megújultak, mert a térségben véghez vitt fejlesztések hatással vannak egymásra. Napjainkban már nemcsak a gerjeni elágazóig lehet jó utakon közlekedni, hanem a községbe vezető útszakasz is felújításra került. A Paks II-es beruházás miatti fejlesztések kiemelt jelentőséggel bírnak a kistelepülések lakosságmegtartásában és annak növelésében. A polgármester tapasztalatai szerint előny, ha a település rendelkezik stratégiával, hiszen könnyebben megtalálják azokat a forrásokat, amelyekből a terveik megvalósulhatnak. Az ünnepi átadók alkalmával a településre látogató Süli János miniszter kiemelte, hogy Magyarország Kormánya elhivatott a vidék felzárkóztatásában és fejlesztésében, és a gerjeniekre is kiemelten számítanak az évszázad beruházása kapcsán. Fontos feladatának tekinti Romhányi Károly a közbiztonság és a szubjektív biztonságérzet javítását. A térfigyelő kamerarendszer korábban megkezdett kiépítését is folytatták, és további hét darab, 360 fokos látóteret biztosító kamerával bővítették azt, a hatékonyabb felderítés érdekében. A fejlesztésnek köszönhetően a Gerjenbe vezető utak mindegyikét kamerák pásztázzák.

Ahhoz, hogy a családok a településen maradjanak, nagy lépés volt, hogy a nyolcosztályos általános iskolájukat megtarthatták egy fenntartó váltással. Olyan hellyé vált Gerjen, ahol az egészen kicsi kortól a középiskolás évekig helyben vehetnek részt a gyermekek az oktatásban. Élhető otthont nyújtanak, szolgáltatásaik színvonalának megtartása mellett, zöld környezetben. Az idei év azonban tartogatott olyan beruházást is a településen, amelynek még közvetlenül nem érzik eredményét a helyiek, egy tekintélyes méretű naperőműpark építését kezdte meg egy befektető. A településen élők életét közvetlenül nem befolyásolja a naperőműpark létesítése, de a később abból befolyó iparűzési adó egy olyan forrást nyújt a községnek, amelyből fejlesztéseiket finanszírozhatják, vagy akár egy szociális dolgozó bérét is kitermelheti, hiszen kiemelt figyelmet fordítanak az idősekre. Nagy előrelépés, hogy a település összes szennyvízszivattyúját le tudták cserélni, már időszerű volt ez a fejlesztés is. Gerjen Duna-parti településként elhivatott a környezetvédelem tekintetében is. Így nagy örömükre egy szolárparabolát kaptak az MVM Csoporttól, amelyet az új óvodájuk udvarában állítottak fel, így ezen intézmény környezettudatosabb működéséhez járulhat hozzá.

Megújult 2021-ben a polgármesteri hivatal épülete is, amely energetikai korszerűsítésen esett át. A természet megóvása mellett kiemelten figyelnek a gyermekek nevelésére is. Az általános iskola tanulói számára 40 tabletet adott át Gerjen Község Önkormányzata, azzal a céllal, hogy az oktatási feltételek színvonalát emeljék, és a mai modern világ által nyújtott eszközök bevonásával minél hatékonyabban tanulhassanak. Szeretnék, ha a gyermekek számára nemcsak a nemzetközi kapcsolataiknak köszönhetően nyílna meg a világ, hanem a digitális eszközök segítségével is, hiszen napjainkban ezek használata nélkülözhetetlen. A korábban élénk közösségi életet élő település másokhoz hasonlóan kevesebb programmal készülhetett a lakosságnak ebben az évben, de e területen is mindent megtettek, hogy minél színesebb kínálatot nyújtsanak a szórakozásra. Nyáron szinte minden hétre jutott valami a kikapcsolódni vágyóknak. Legnagyobb rendezvényüket, a Duna-Rock Motoros Találkozót egy év kihagyás után immáron tizenkettedik alkalommal rendezték meg. Az élénk nemzetközi kapcsolatairól ismert Gerjen augusztusban négynapos testvértelepülési találkozót tartott, amelyen vendégül látták Erdélyből Balavásár és Fehéroroszországból Ostrovets delegációját.

Forrás: Tolnai Népújság, 2021. december 23.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram