2024.03.27.

Átadták a bugaci Aranymonostor Látogatóközpontot

Ünnepség keretében nyitották meg az új turisztikai látványosságot és újabb fejlesztéseket jelentettek be.

Ünnepélyesen átadták a mintegy 1,4 milliárd forint magyar és európai uniós forrásból épült bugaci Aranymonostor Látogatóközpontot. A település határában több mint tíz éve folyó ásatássorozat eredményeként feltárt Árpád-kori monostort és a körülötte elterülő település életét, valamint az ott talált leleteket mutatják be.

Az eseményen jelen volt Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára, Rideg László, a Bács-Kiskun vármegyei közgyűlés elnöke, Szabó László, Bugac polgármestere és Lezsák Sándor a térség országgyűlési képviselője.

Turisztikai fellendülést várnak a beruházástól

Szabó László, Bugac polgármestere (független) elmondta: a bugaci önkormányzat a Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.-vel konzorciumban megvalósuló beruházás első üteméhez - a látogatóközpont kialakításához - a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán nyert forrást. A látogatóközpont kialakítása nemcsak Bugac, hanem a vármegye turisztikai életében is mérföldkő - hangsúlyozta.

Kilátó és kemping is várja majd a kirándulókat

Tájékoztatása szerint júniusban várhatóan befejeződik a látogatóközpont második ütemének fejlesztése. A harmadik ütemre, amely egy kilátó, egy kemping és egy fogadóépület kialakítását, valamint a romterület rendezését foglalná magába, további forrásokat kell szerezniük. Ezt követi a negyedik ütem: a monostor megépítése Árpád-kori technológiákkal - fűzte hozzá.

Az Árpád-kor szakrális és gazdasági központja lehetett itt

A látogatóközponttól néhány száz méterre található Árpád-kori Pétermonostora 2010-ben kezdődött és azóta is folyamatosan zajló régészeti feltárása során egyértelműen bebizonyosodott, hogy a hatalmas területen fekvő városias település a XII.-XIII. századi Magyar Királyság kereskedelmi, gazdasági és szakrális központja, valamint királyi pénzváltóhely volt – olvasható a múzeum honlapján.

Forrás:
https://bacsmegye.hu/kultura/2024/03/atadtak-a-bugaci-aranymonostor-latogatokozpontot
2024. március 26.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram