Az EU-ban nemrég elfogadott karbonvám egy sor olyan termékre vonatkozik majd, amelyek előállítása számottevő szén-dioxid-kibocsátással jár. Bő kétéves átmeneti időszak után, nyolc évre elhúzva, fokozatosan vezetik majd be, egy szakértővel néztük végig, ez hogy fog kinézni, és mivel járhat majd.
December közepén egyeztek meg a karbonvám végleges formájáról az Európai Unió országai, a közterhet minden olyan import – vagyis az EU-n kívül gyártott – termékre kivetik, amelyek előállítása a legnagyobb mértékben jár szennyező anyagok kibocsátásával. Az intézkedés, amelynek célja a kibocsátás csökkentése uniós és globális szinten, számos vállalkozást érint majd. Hogy ők mire számíthatnak, Nánási Nikolett-tel, az Ernst & Young vámtanácsadással foglalkozó menedzserével igyekeztük összeszedni.
A karbonvám alapkoncepciója az, hogy az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerét terjesztik ki harmadik országokra is. Valójában inkább illetéknek nevezhetnénk így ezt az összeget, amivel az úgynevezett “szénszivárgást” igyekeznek megszüntetni, vagyis azt, hogy az uniós szén-dioxid-kibocsátási rendszer (ETS) által érintett termékek előállítói az EU határain kívülre viszik a gyártást, hogy kivonják magukat a pluszkiadásokkal járó rendszerből, ily módon csökkentve a költségeiket.
Adják-veszik a káros gázokat, hogy csökkenjen a kibocsátás
Az emissziókereskedelmi vagy kibocsátáskereskedelmi rendszerek lényege, hogy gazdasági ösztönzőkkel bírják rá a klímaváltozást okozó káros gázok kibocsátóit a kibocsátás csökkentésére – pl. új technológiákkal, energiahatékonysággal, alternatívák keresésével.
Az ilyen rendszereknek két kulcseleme van: az egyik a maximális kibocsátási érték, amit nem szabad meghaladni, a másik pedig az ezek egyenlő részekre bontásával kapott kibocsátási egység (jellemzően egy tonna szén-dioxidnak megfelelő érték). Ez utóbbiak összessége adja ki tehát a maximális kibocsátást.
Ezeket az egységeket megfelelő arányban szétosztják az érintett piaci szereplők között (ezt szokták szén-dioxid-kvótának is nevezni). Az érintett államok, cégek aztán legfeljebb ezeknek a kvótáknak az erejéig bocsáthatnak ki gázokat, amely mennyiségét folyamatosan nyomon is kell követniük. Ha el tudják érni, hogy kevesebb káros gázt bocsássanak ki, akkor a rájuk jutó megmaradó kvótákat eladhatják azoknak, akiknek ez nem sikerül.
Ezeknek az egységeknek az árát aztán a kereslet-kínálat szabályai alakítják, leegyszerűsítve: ha sokaknak sikerül megspórolniuk kibocsátást, és inkább eladnák szabad kvótáikat, akkor csökken ezek ára, ha pedig sokan szeretnének pluszkvótákat vásárolni, drágulnak.
A kvótarendszerben ugyan egy sor uniós ágazat ingyen kvótákhoz jut, ezeket azonban szép lassan megszüntetik, a karbonvám másik célja így az, hogy az ingyen kvóták kivezetéséből származó esetleges versenyhátrányt kiküszöbölje.
A karbonvám megfizetésekor így ugyanazt kell teljesíteni, mint az EU határain belüli szén-dioxid-kvótáknál. Az illeték is várhatóan ezek árát követi majd, és azt az unióba szállított áru – pontosabban az előállítása során a légkörbe jutó szén-dioxid (illetve erre az ezzel egyenértékűre átszámított más káros gáz) – mennyisége után kell majd fizetni – magyarázta az EY menedzsere. Hogy pontosan mennyit, az tehát a szén-dioxid-kvóták aktuális árfolyamától függ, ami tavaly még körülbelül 60 euró volt tonnánként, jelenleg viszont már 80-90 euró körül mozog.
Hogy ez mit jelent a termékekre vetítve? Egy tonna első felhasználásra készített alumínium előállítása például 4-20 tonna szén-dioxid kibocsátásával jár – az alkalmazott technológia és a felhasznált energia fajtájának függvényében –, vagyis 320-360 eurótól kezdve akár 1600-1800 euróig terjedő összeget is fizetni kell majd érte tonnánként. Egy-egy vállalkozás számára, amely száz tonnájával szállítja például jelentős tétel lehet, de egyelőre komoly haladékot kapnak az érintettek.
A december 13-án virradóra elfogadott előzetes megállapodásban újdonság volt az eredeti, bizottsági tervezethez képest, hogy nem csak azt nézik, hogy az adott termék előállítása során mennyi szén-dioxid kerül a légkörbe, hanem belekalkulálják a közvetett, vagyis a termék előállításához felhasznált villamos energia előállításából származó kibocsátást is – mondta Nánási Nikolett.
Az érintett cégeknek megéri majd megvizsgálni, hogy gyártóként miként tudnak fejleszteni a gyártástechnológián, vagy alacsony karbonintenzitású energiával termelni, a kereskedőknek pedig, hogy alacsony kibocsátású forrásokat keressenek, de úgy néz ki, lesz is idejük felkészülni.
Először egy átmeneti időszak következik, ami során kipróbálják és letesztelik a karbonvám bevezetésével járó adminisztráció gyakorlati működését. Ekkor derül majd az is ki, hogy pontosan hány vállalkozást, mekkora mennyiségű árut érint a karbonvám. Az átmeneti időszak azonban az eredetileg tervezettnél később indulhat: a december közepi uniós döntés értelmében 2023. január 1. helyett majd csak 2023. október 1-től, és várhatóan 2025 végéig fog tartani.
A jelenlegi tervek szerint 2026-tól indul a karbonvám éles bevezetése, legalábbis ez derült ki az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerről szombatról vasárnapra virradó éjjel született megállapodásból. A megállapodásban meghatározták az uniós iparvállalatok számára kiosztott ingyenes kvóták kivezetésének menetrendjét, amivel párhuzamosan fogják bevezetni a karbonvámot. Mindezt pedig nyolc évre elhúzva. A folyamat 2026-tól 2034-ig tart, így:
2026-ban megszűnik az ingyenes kvóták 2,5,
2027-ben 5,
2028-ban 10,
2029-ben 22,5,
2030-ban 48,5,
2031-ben 61,
2032-ben 73,5,
2033-ban 86 százaléka, végül
2034-ben érik el a 100 százalékot, és ezzel párhuzamosan ekkorra kell megfizetni a karbonvámot minden érintett importáru után.
A vállalkozások sokáig kivártak azzal, hogy a karbonvámhoz igazítsák stratégiájukat, a szakértő szerint mostanra már elkezdtek kalkulálni vele. Vannak, akik mérlegelik a termékbeszerzési lánc átalakítását, esetleg más forrásokat keresnek, de a cégeknek nem csak a karbonvám jelentette költségekkel kell számolniuk, hanem az új szabályozással járó kötelező adminisztrációval, ami már az átmeneti időszak alatt is jelentkezik, és számottevő terhet jelent majd. Nánási Nikolett szerint a jelenleg alakuló gyakorlat alapján arra lehet számítani, hogy még jobban felértékelődik a vámjogi képviselők szerepe, vagyis ennek a pluszköltségével is számolniuk kell az importáló cégeknek.
A karbonvámot kezdetben a következő termékek esetében vezetik be:
cement,
acéltermékek,
vastermékek,
alumíniumtermékek,
műtrágya,
egyes vegyi anyagok,
elektromos áram,
hidrogének.
A műanyagtermékek, noha eredetileg volt rá szándék, végül nem kerültek fel a listára a most megjelenni készülő rendeletben, viszont az eredeti, bizottsági javaslathoz képest új belépőként bekerültek a hidrogének. A termékek legpontosabb köre a rendelet végleges változatában vámtarifaszámok szintjén fog szerepelni tartalmazni. Arra azonban számítani lehet, hogy az átmeneti időszak alatt a karbonvám alá eső termékek köre még bővülhet.
A szakértő figyelmeztetett: nem mindegy, milyen vámtarifaszám alatt szereznek be a cégek egy-egy importált terméket, hiszen ez pozitív és negatív irányba is elviheti a költségeket. Előfordulhat például, hogy megfelelő helyre besorolva nem is lesz karbonvám-köteles egy importált termék. Ennek persze az ellenkezője is megtörténhet, vagyis karbonvám-köteles árut sorolnak olyan vámtarifaszám alá, amely alapján úgy tűnhet, hogy az adott termék a nem karbonvám-köteles kategóriába esik, és ilyen esetben bírsággal kell számolni – elsősorban az importőrnek.
Az átlagos fogyasztó várhatóan nem fogja közvetlenül érzékelni a karbonvám (majdani) bevezetését, de a pluszköltségek közvetett módon megjelenhetnek az árakban, vagyis várhatóan drágulni fognak az érintett termékek. A szakértő szerint ezt többek között olyan iparágakban észlelhetik majd a fogyasztók, mint az autóipar, az építőipar vagy akár az élelmiszeripar – a műtrágya karbonvám alá sorolása nyomán –, de számottevő hatással lehet az energiaszámlákra is a karbonvám bevezetése.
Forrás:
https://hvg.hu/kkv/20230105_karbonvam_bevezetese_hatasai_a_vallalkozasokra_nanasi_nikolett_ey
2023. január 5.
