2023.09.06.

Az osztrák külügyminiszter szerint sem működnek a szankciók

Oroszország továbbra is fontos az EU számára, és itt az idő, hogy az uniós törvényhozók észhez térjenek – erről beszélt többek között Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung német napilapnak.

A külügyminiszter elmondta, az osztrák energiaszükséglet 12 százalékát fedezi az orosz gázszállítás, az import fele Oroszországból érkezik. Védelmébe vette a Raiffeisen Bank Internationalt, amelyet kritikák értek, amiért nem vonult ki Oroszországból. Azt is jelezte, a nyugati vállalkozások több mint kilencven százaléka sem tette meg ezt.

A lap felidézte, Orbán Viktor is erről beszélt Tusványoson: a nagy európai cégek nem akarnak leválni, és kijönni Oroszországból. Hozzátette, hogy az energetikai cégek hetven százaléka továbbra is jelen van az orosz piacon, a nyugati cégek pedig három és fél milliárd dollárnyi összeget fizettek Moszkva költségvetésébe.

A szankciók tehát nem működnek, és ezt most az osztrák külügyminiszter is elismerte.

Forrás:
https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20230902-az-osztrak-kulugyminiszter-szerint-sem-mukodnek-a-szankciok
2023. szeptember 2.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram