2023.11.22.

Befejezéséhez közelít a résfal építése Pakson

Jól haladnak a terület-előkészítési munkák a Paks II. Atomerőmű területén annak érdekében, hogy megkezdődhessen a két új blokk alapozása. A körültekintően végzett, a hatóság által felügyelt munkálatoknak három szakasza van: a talaj kiemelése, a résfal megépítése és a talajszilárdítás. Mindhárom tevékenység folyamatosan zajlik, a résfalazás a befejezéséhez közelít.

Már most érzékelteti a Paks II. beruházás méreteit az a 30 hektár – több mint negyven futballpályányi – alapterületű munkagödör, amelyet az elmúlt hónapokban mélyítettek. A földmunkák első ütemében öt méteres mélységig történt meg a földkiemelés, de a két nukleáris sziget alatt a húsz métert is meghaladja majd a munkagödör mélysége. Az új erőmű létesítésénél figyelembe kell venni, hogy a terület szomszédságában négy blokk üzemel. Éppen ezért veszik körül a két új egység területét résfallal. Az 1 méter vastagságú, 32 méter mélységű, 2,7 km hosszúságú terepszint alatti vízzáró fal feladata, hogy a talajvíz csak kontrolláltan és minimális mértékben juthasson be a munkagödörbe. Emellett megakadályozza, hogy a munkagödör víztelenítése nyomán a résfalon kívül lecsökkenjen a talajvíz szintje, ami az üzemelő négy blokk miatt kiemelten fontos.

A nukleáris ipart jellemző gyakorlatnak megfelelően a kivitelezést egy teszt előzte meg, amely arra szolgált, hogy megerősítés nyerjen: a résfal megépítése és a munkagödör víztelenítése révén az új blokkok létesítése a működő blokkok szerkezeti elemeire legfeljebb minimális, a biztonságos működést nem befolyásoló hatással lesz.

A résfalazás bevált mélyépítési technológia, amit évtizedek óta alkalmaznak világszerte és hazánkban is, Budapesten például szinte valamennyi mélygarázsos foghíjbeépítésnél, de a Mol-torony esetében is résfalas munkatérhatárolás készült.

A technológiát, amivel mindezt megvalósítják, vízzáró gátként funkcionáló résfal technológiának nevezik. Ennek során először egy résvezető gerendát készítenek, majd egy speciális darura helyezett résmarkoló segítségével végzik a réskiemelést.

A résfal melletti földkiemelés mélységétől függően a zagyfal esetében ún. acél szádpallós megerősítést alkalmaznak, a vasbeton résfal esetében pedig betonacél armatúrákat helyeznek el.

A résfalazást követően, illetve azzal párhuzamosan a talajszilárdítással és az ún. tervezési szintig történő talajkiemeléssel folytatódnak a földmunkálatok, melynek végén következhet az első beton öntése, ami szimbolikusan az atomerőmű építésének kezdetét jelenti.

Forrás:
https://magyarepitok.hu/aktualis/2023/11/befejezesehez-kozelit-a-resfal-epitese-pakson
2023. november 21.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram