Nyilvánvalóan a szomszédunkban zajló háború is erősen részes abban, hogy napjainkban meglehetősen ellentmondásosnak látszik a magyarországi villamosenergia-ellátás helyzete, megítélése és főleg a jövője.
Rendkívül fontosak a lakóhelyünk, Földünk klímahelyzetét, a légkör átlagos hőmérsékletét stabilizálni, sőt, ha lehet, javítani célzó törekvések. Lehetőleg erősíteni kell a káros kibocsátások nélküli megoldások alkalmazását. Köztük a megújuló erőforrásokkal – szél, napsugárzás, vízenergia, tengermozgások, kisebb mértékben geotermia – működő energiatermelők terjedését. És természetesen a nagy mennyiségű energiát folyamatosan termelő nukleáris erőművekét is. Igencsak lehangoló viszont, hogy a nagy-nagy ígéretnek látszó, hosszú távú megoldásnak hirdetett fúziós energia jövőjével kapcsolatban éppen napjainkban jöttek lehangoló hírek a franciaországi Caradache-ban nagy nemzetközi összefogással fejlesztett fúziós erőmű kilátásairól. Méghozzá egy igen jeles tudományos folyóiratban, a Scientific Americanben megjelent cikkből derül ki: „Ennek a villamosenergia-termelésnek a tömeges és megbízható alkalmazására feltehetőleg még századunk közepéig mindenképpen várni kell.”
A villamosenergia-ellátásunkra vonatkozóan meglehetősen általános kijelentéseket soroltam eddig, ám ha mégis érdemes feltenni kérdéseket, annak az az oka, hogy napjainkban nem is kevés ellentmondás terjeng nálunk e tekintetben.
Kezdjük a megújulókkal.
Lendületes ütemben kezdett terjedni nálunk a napenergia hasznosítása. Ám a házi, magántelepítések megtorpantak a korlátozó intézkedések nyomán. A naperőművek igen hasznosak, leszámítva az olyan tényezőket, hogy fajlagosan (a termelt energia mennyiségére vetítve) igen nagy a helyigényük, és viszonylag rövid az élettartamuk, emellett természetesen a rövid nappalok időszakában lényegében igen kicsivé zsugorodik a termelésük. A szélenergia nálunk nem lehet elsődleges tényező, egyrészt mert sűrűn lakott országunkban viszonylag kevés helyre telepíthető a termelése, másrészt nincs olyan folyamatos, egyenletes széljárás nálunk, mint a nagy síkságokon vagy a tengermellékeken. A fosszilis energiahordozókról pedig egyre inkább le kell mondanunk a nemzetközi környezeti előírásokat követve. A folyamatos és tömeges energiát előállító fúziós erőmű pedig, mint a fentiekből láthatjuk, még az igencsak távoli jövő ígérete.
Marad tehát az immár sok évtizede nálunk jól bevált nukleáris energia.
Ám a bővítés körül gondok látszanak. Egy részük politikai indíttatású, ezekkel azonban, szakmámnál, mérnöki hivatásomnál fogva behatóan nem foglalkozom. Hazánkban is, mint más fejlett országokban, az elkövetkező évtizedekben növekedni fog a villamosenergia-fogyasztás. A jelenleg is végbemenő iparstruktúra-átalakításunk következtében, amelyben fontos szerepet kap egyebek között a haditechnikai eszközök, valamint az akkumulátor-részegységek és -végtermékek gyártása meg a lecseréltek újrahasznosítása, erősen megnő a villamosenergia-fogyasztásunk. Amelynek ellátásában az import mindig meglehetősen labilis tényező. Ezt a fogyasztásnövekményt igencsak erősíti az áttérés a benzin-dízel gépkocsikról az elektromos hajtásúakra. Mindeközben azonban az immár közel egy évtizede megkötött szerződésben megrendelt két új, az ellátás folyamatosságát biztosító reaktor – a kilátások szerint – még legalább fél-, de meglehet, egy egész évtized múlva kezdi csak táplálni villamos hálózatunkat. A legújabb elképzelések szerint ennek áthidalására a négy „régi”, egyenként 500 megawatt teljesítményű reaktor élettartamát hosszabbítanák meg.
Nem túl vonzó megoldás. Amikor az eredetileg 400 megawattos egységek teljesítményét 500-ra emelték, és élettartamukat húsz évvel meghosszabbították, mintegy nyolc évig dolgoztak rajta magyar és külföldi szakemberek. Még ha az ő tapasztalataikat felhasználva ez az időtartam némileg rövidíthető is, akkor is sok idő kell a megvalósításhoz. Hozzávéve, hogy nagyon mélyreható, alapos vizsgálatokat kell végezni az immár igencsak koros reaktorok műszaki állapotáról, egyebek között az anyagfáradások létfontosságú kérdéséről. És akkor ez csak a fenntartást jelentené, bővítés nélkül.
Feltéve, hogy esetleg a jelenlegi helyzetre tekintettel más eredetű, új reaktorokat akarna a hatalmon lévő kormányzat építtetni, igencsak hosszú megvalósítási idővel kellene számolni. Egy új tender megalkotását, meghirdetését, a beérkező pályázatok értékelését, a győztes részére biztosítandó tervezési és jóváhagyási időket figyelembe véve legalább 3,5-4 év a minimálisan szükséges időtáv. Ezután jöhet csak a kivitelezés, ami, a nemzetközi tapasztalatokat figyelembe véve, minimálisan hat-hét, ám inkább tíz év.
Mindezekből következik az egyetlen józan megoldás: Paks II. már elfogadott előírásait (aminek végigvitele maga is több évet igényelt), a megkezdett munkálatait hasznosítva befejezni a megépítést, egészen a hálózati rákötésig – vagyis, hasznosítani a magyar villamosenergia-ellátásban.
Némi utószóként mindenképpen érdemes megemlítenem egy új, gyorsan terjedő alkalmazási lehetőséget is. Erősen terjedőben vannak a kis moduláris reaktorok (angol rövidítéssel: SMR), néhányszor tíztől akár egy-két száz megawattig terjedő teljesítménnyel. Viszonylag egyszerű a telepítésük, és elláthatnak egy-egy, akár a lakott területektől és a hálózatoktól távoli térséget is. Egyik fontos működési lehetőségük például a tengervíz-sótalanító telepek energiaellátása. Biztató, hogy már nálunk is felvetődött szakmai, sőt, politikai körökben is az alkalmazásuk.
Forrás:
https://www.vg.hu/velemeny/2023/07/de-akkor-mibol-energetikai-kilatasok
2023. július 7.
