2024.01.29.

Elkészült a mederzárás az új Duna-hídon, létrejött a kapcsolat a paksi és a kalocsai part között

A Duna Aszfalt által kivitelezett projektben a mai napon lényegében előállt az a végleges statikai váz, mely az átadást követően legalább 100 évig átkelőként fog szolgálni a folyam felett.

Fontos pillanathoz érkezett a Paks és Kalocsa térségében a Duna Aszfalt Zrt. generálkivitelezésében létrejövő új Duna-híd építési projektje. Lapunk értesülése szerint január 26-án megtörtént a közel 1 kilométeres, három részből (két ártéri hídból és a közöttük épülő mederhídból) álló műtárgy mederhídján az utolsó MM20 jelű elem pályalemez betonozása.

Folytonossá vált a pályalemez
Az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában épülő hídon a balparti ártéri híd, majd a jobbparti ártéri híd szerkezetének betolását követően pénteken a középső elemet képező mederhíd is bezárult, így egybefüggővé vált a pályalemez.

„Ezzel a mai napon ténylegesen létrejött a kapcsolat a Duna bal- és jobb partja között a Kalocsa-Paks Duna-híd által” – olvasható a lapunknak eljuttatott beszámolóban.

Az összegzés azzal érzékeltette a pénteki esemény jelentőségét, hogy ezáltal lényegében előállt a végleges statikai váz, mely az átadást követően - figyelembe véve a hídszerkezetek tervezési élettartamát – legalább 100 évig átkelőként fog szolgálni a Duna folyam felett.

Ezek a feladatok várnak még a kivitelezőkre
A munkálatok ugyanakkor még korántsem fejeződtek be: most kezdődik meg a híd felöltöztetése. Ennek során megtörténik a szerkezeteket védő bevonatrendszerek felvitele, felkerülnek a korlátok és a csapadékvíz-elvezető rendszerelemek, kiépítésre kerül a híd állapotát figyelő hídmonitoring rendszer.

Az ütemtervnek megfelelően a híd műszaki átadására tavasz végén kerül sor, az ezt követő hatósági forgalomba helyezési eljárás után adják át az átkelőt.

Az összegzés zárásként emlékeztetett, a munkaterület 2021-ben történt átadása óta

2222 méternyi 1,5 méter átmérőjű cölöpöt fúrtak le a híd alapozásaként,
28.000 m3 betont dolgoztak be a hídba,
5.000 tonnát meghaladó tömegű acélszerkezetet gyártottak és építettek be, mely több, mint 40 km minősített hegesztett varratot jelent,
418 km hosszúságban szereltek be extradosed- és belső feszítő kábeleket,
82.300 tonna vízépítési követ építettek be folyószabályozásként és pillérvédelemként.

Forrás:
https://magyarepitok.hu/utepites/2024/01/elkeszult-a-mederzaras-az-uj-duna-hidon-letrejott-a-kapcsolat-a-paksi-es-a-kalocsai-part-kozott
2024. január 27.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram