2021.09.06.

Európában az elsőként foglalta törvénybe a magyar a kormány a 2050-es klímasemlegességi célt

A péntek este megjelent legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent az 1620/2021. (IX. 3.) számú kormányhatározat, amely rögzítette, hogy a kormány elfogadta a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégiát. Ennek kapcsán szombaton délelőtt közleményt adott ki az Innovációs és technológiai Minisztérium, amelyben Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár rámutatott: „hazánk az európai uniós tagállamok sorában elsőként foglalta törvénybe, hogy 2050-re eléri a teljes klímasemlegességet. Az ehhez vezető utat határozza meg a kormány által elfogadott Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia".

A Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia alapján Magyarország 2050-re eléri a teljes klímasemlegességet anélkül, hogy a végrehajtása veszélyeztetné a gazdasági növekedést vagy a jólétet. A tárca közleménye emlékeztet: hazánk kedvező helyzetből indulhat el, hiszen 2000 óta úgy nőtt a bruttó hazai termék, hogy közben csökkent a CO2 kibocsátás, 2010 óta pedig egységnyi GDP előállítására 24 százalékkal kevesebb üvegházhatású gáz kibocsátása mellett képes a magyar gazdaság.

A közlemény hangsúlyozza: a kormány számára kiemelt fontosságú, hogy a klímasemlegesség megvalósítása közben biztosítsa az ellátásbiztonságot és az igazságos átmenetet, és egyúttal támogassa a további gazdasági fejlődést is. Emellett fontos célkitűzése az is, hogy a költségek nagy részét a legnagyobb szennyező vállalatok fizessék, és az átmenet miatt ne emelkedjenek a családok rezsiköltségei.

Az energiaszektor üvegházhatású gáz kibocsátásainak csökkentéséhez elengedhetetlen a nukleáris kapacitások fenntartása, a megújuló energia nagyobb arányú hasznosítása, az energiahatékonyság javítása és a közlekedés zöldítése. A Tiszta Fejlődési Stratégiában vizsgált mindkettő, a klímasemlegességet 2050-re elérő forgatókönyv azt mutatja, hogy a gazdaság szénmentesítéséből eredő előnyök meghaladják a beruházási költségeket. Tehát megfelelő képzési és átképzési programok révén a magyar gazdaság profitálhat a klímasemlegességi átmenetből – zárul a közlemény.

Forrás: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210904/europaban-az-elsokent-foglalta-torvenybe-a-magyar-a-kormany-a-2050-es-klimasemlegessegi-celt-499152

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram