2022.10.10.

Ez a Paks mellett épült új naperőmű 5500 háztartás energiaellátását képes biztosítani

Naperőműpark nyílik Paks mellett: a Greenergy energetikai cég 10 millió eurós, azaz több mint 4 milliárd forintos beruházása évente több mint 5500 háztartás átlagos fogyasztását képes megtermelni. A létesítményt október 7-én délelőtt adták át.

Ez éves szinten 15-20 százalékkal magasabb napenergia-hasznosítást és kiegyensúlyozottabb napközbeni termelést tesz lehetővé a hagyományos rendszerekhez képest. A Greenergy a következő 1-2 évben további naperőművek és villamosenergia-tárolók megvalósulását tervezi az országban – derül ki az esemény kapcsán kiadott közleményből.

A Greenergy Cégcsoport napelemes erőműve 10 megawattos kapacitással működik, ez azt jelenti, hogy a napelemes erőmű használatával évente 4 ezer tonnával lehet csökkenteni Magyarország szén-dioxid-lábnyomát.

A paksi napelemparkot szeptember elején kapcsolták már felkapcsolták az energetikai hálózatra, a kereskedelmi üzem pedig októberben indul. A létesítményben több mint 44 invertert és 21384 napelempanelt szereltek fel.

A 2007-ben alapított Greenergy Cégcsoport egy magyar tulajdonban lévő, független, energiaipari vállalkozás, melynek többségi tulajdonosa a KÉSZ Csoport. A vállalat elsősorban nagy hatásfokú kapcsoltan működő (villamos- és hőenergiát termelő), valamint megújuló energiaforrást hasznosító kiserőművekkel foglalkozik.

A panelek napraforgóként követik a fényt.

„A rendszer különlegessége, hogy követi a Nap pályáját, így a paneleket mindig az optimális napsugár beesési szögében tartja.

Ez éves szinten 15-20 százalékkal magasabb napenergia-hasznosítást és kiegyensúlyozottabb napközbeni termelést tesz lehetővé a hagyományos rendszerekhez képest. Az első évben a rendszer becsült termelése 17 GWh lesz” - mondta Dajbukát László Levente, a Greenergy Cégcsoport vezérigazgatója. 

A Greenergy közölte még: a cégcsoport számára kiemelten fontos a fenntartható energiaellátás kialakítása, ennek megfelelően jelenleg is több alacsony kibocsátású decentralizált erőmű egységgel rendelkezik vagy üzemelteti ezeket.

A kiserőművek villamosenergia-termelését a Greenergy saját erőmű szabályzó központja aggregálja és vezérli, így ezek a létesítmények egy virtuális nagyerőműként jelennek meg a villamosenergia- és rendszerszabályozási piacon.

További beruházások jönnek

A beruházást a Greenergy Cégcsoport a 2021-es Növekedési Kötvényprogram (NKP) keretében bevont 5,7 milliárd forint friss tőkéből finanszírozta. Dajbukát László Levente hozzátette: a megújuló energiaforrásokra és energiaportfolió szélesítésére egyre nagyobb szükség lesz, ezért a Greenergy a következő 1-2 évben további naperőművek és villamosenergia-tárolók megvalósulását tervezi az országban.

Forrás:
https://magyarepitok.hu/iparagi-hirek/2022/10/ez-a-paks-mellett-epult-uj-naperomu-5500-haztartas-energiaellatasat-kepes-biztostani
2022. október 7.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram