2022.02.08.

Fürgeden és Ozorán járt a miniszter

Csütörtökön folytatódott Süli János körútja, ezúttal Fürgeden és Ozorán járt. A Paks bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter a közösségi oldalán azt írta, a fürgedi lakossági fórumon az országos ellenzéki sajtó is részt vett, ám Süli János sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy nem a település ügyeire, hanem rá voltak kíváncsiak. Miként jelezte, ettől függetlenül a fürgediekkel megvitatta a helyi feladatokat, problémákat, és abban maradtak, hogy folytatják az útépítést és az infrastruktúra-fejlesztést, valamint a lehetőségekhez képest a munkahelyteremtést, ezekkel párhuzamosan pedig megvizsgálják a gáz- és vízhálózatok kiépítésének lehetőségét.

A miniszter ezt követően Ozorára látogatott, ahol az ott élőkkel főként a pályázati lehetőségekről beszélgetett. Süli János a közösségi oldalán örömmel számolt be róla, hogy a település eddig is sikeresen szerepelt a Magyar Falu Programban. Mint ismert, így sikerült beszerezniük a jelenlegi buszokat és orvosi eszközöket.

– Ozorán ezen az úton haladunk tovább – nyomatékosította bejegyzésében az országgyűlési képviselő, aki folytatja vidékjáró útját: ma délután elsőként 16 órától a nagyszékelyi, majd pedig a pincehelyi lakosság találkozhat vele.

Forrás: Tolnai Népújság

2022. február 8.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram