2021.09.08.

Hamarosan megújulnak Kalocsa vízközművei – 2021. 09. 07.

Teljes körű felújításon eshet át a város ivóvíz-, szennyvíz- és csapadékvízelvezető hálózata, annak a határozatnak köszönhetően, amit a Paks és Térsége Közműfejlesztési és Beruházási Önkormányzati Társulás települései fogadtak el a közelmúltban – jelentette be közleményben dr. Filvig Géza polgármester.

A Kalocsa mellett Paksot, Faddot és Gerjent felölelő szervezet településvezetői egybehangzó szavazással fogadták el, hogy induljon meg a Paks II. beruházás megvalósításához kapcsolódó, teljes körű víziközmű-infrastruktúrafejlesztési feladatok tervezése.

A társulás tagjai az ülésen megállapodásokat kötöttek a közbeszerzési eljárásokon nyertes kivitelezőtervező cégekkel, így az iratokat a polgármestereken és Süli János paksi beruházásokért felelős miniszteren kívül aláírta Décse Sándor, az Aquarea Mérnöki Vállalkozási és Szolgáltató Kft., illetve az Aquarea Nucleus Mérnökszolgálati Kft. ügyvezetője, valamint Zajzon Imre, az Aqualine Z+Z Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója is.

Filvig Géza polgármester közölte, a társulás ülésén hozott döntés azt jelenti, hogy a települések hivatalosan is megbízzák a fenti vállalkozásokat azzal, hogy végezzék el a hálózatfejlesztés tervezését, majd kezdjék meg a kivitelezést is, amire várhatóan egy éven belül sor fog kerülni – írta.

A polgármester közleményében jelezte, hogy a nagyszabású munkálatoknak köszönhetően a város jelentős részén megújul a több évtizedes, rendszeres csőtöréseket szenvedő ivóvízhálózat, korszerűsítésre kerülnek a csapadék-elvezetők és kibővül a csatornarendszer.

Forrás: Petőfi Népe – 2021. 09. 07.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram