2023.09.25.

Harminckét éve tölti be a híd szerepét a társulás

Habár első sorban a gyerekekről szólt, az eszmecserére, szakmai egyeztetésre is kiváló terepet biztosított ezúttal is a TEIT Nap.

A Társadalmi Ellenőrző Információs és Településfejlesztési Társulás évente egyszer rendez egy-egy kiválasztott helyszínen a tizenhat tagtelepülés részvételével kötetlen formában találkozót. Az idén a házigazda Dunaszentgyörgy volt, amely élve az alkalommal értékeit is igyekezett megmutatni. A gyerekek izgalmas vetélkedőn vettek részt, a felnőttek pedig tartalmas előadásokat hallgattak előbb a Paksi Atomerőmű, majd a Paks II. Zrt. végül a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. képviselőitől. A TEIT harminckét éve alakult, s tölti be a híd szerepét a lakosság és a nukleáris létesítmények között.

Remekül szórakoztak a gyerekek az idei TEIT Nap vetélkedőjén, a dunaszentgyörgyi Arborétum parkban. Hol bekötött szemmel kellett felismerniük különböző illatokat, ízeket, hol összekötött lábbal futniuk a lurkóknak, akik a Társadalmi Ellenőrző Információs és Településfejlesztési Társulás tizenhat települését képviselték. A tizenhat település delegációját vendégül látni Dunaszentgyörgy számára megtiszteltetés volt. – Nagyon lelkesen készültünk és örülünk, hogy meg tudjuk mutatni ezt a csodálatos helyszínt – fogalmazott Kirnyákné Balogh Mária polgármester.

A napot dr. Filvig Géza elnök köszöntője nyitotta, Gáncs István társelnök összegzése zárta. E kettő között elsőként Tóth Pál, a Paksi Atomerőmű műszaki vezérigazgató-helyettese beszélt a Duna-víz felhasználásáról. Azért éppen erről, mert ez a téma napjainkban sokszor kerül a figyelem fókuszába. Ugyancsak foglalkoztatja a közvéleményt a Paks II. beruházás, amelynek aktualitásairól Németh Szabolcs a Paks II. Zrt. médiakapcsolatok osztályvezetője adott tájékoztatást kiemelve, hogy a munkagépek immár 24 órában dolgoznak a talajkiemelésen.

A Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolóját érintő kérdésekről Plesz-Kereki Bianka kommunikációs osztályvezetőtől kaptak tájékoztatást az egybegyűltek. A TEIT Napon Kereki Ferenc, az RHK Kft. ügyvezető igazgatója, dr. Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt., valamint Rákóczi Péter, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója is részt vett. Egyöntetű véleményük, mint lapunknak elmondták, a TEIT fontos közvetítője a közvetlen, hiteles információnak a környékben élők felé.

Forrás:
https://www.teol.hu/helyi-kozelet/2023/09/harmincket-eve-tolti-be-a-hid-szerepet-a-tarsulas
2023. szeptember 22.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram