2023.01.19.

Horváth Péter János: Paks kifejezetten szerethető, békés város

Azt kívánom elérni, hogy az atomerőmű a magyar energiakosár az eddigiekhez hasonló műszaki színvonalú, legmegbízhatóbb tagja maradjon – mondta céljai megfogalmazásakor Horváth Péter János, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt új vezérigazgatója a Paks FM rádió Élesztő című műsorában, szerdán. Hozzátette, a második üzemidő-hosszabbítás nélkül nem lehet Magyarország jövőjét elképzelni az elkövetkező 20-30 évben.

Kérdésre válaszolva kifejtette: a vezetői pozíciókban esetlegesen bekövetkező változásokról korai beszélni. Aláhúzta: „először megismerni kell az embereket, nem elküldeni, meg kell helyüket találni a csapatban”.

Paks, mint az új állomás Horváth Péter János életében is változásokhoz vezetett. Erről szólva úgy vélekedett, nem teljesen új számára a székhely, „Paks kifejezetten szerethető, békés város, olyan, amit én szeretek” – fogalmazott. A vezérigazgató egyelőre bejáró, Diósdon lakik – hangzott el.

Az első napok a közvetlen kollégákkal ismerkedés jegyében telik, de tervei között szerepel, hogy bejárja majd az erőművet. Az üzemidő hosszabbítás lépései is a napi feladatokhoz tartozik – jegyezte meg. Hozzátette, az üzemidő hosszabbítás első részében jelentős tartalékok voltak, de már egy ötven éves erőműben komolyabb beavatkozások szükségesek. 

Dr. Kovács Antal az erőmű kommunikációs igazgatója emlékeztetett rá, hogy a vezérigazgató kiállt egy munkavállalói fórumon, szakterületenként kiért a közös célokra. – Ez is része volt, hogy „kezdődik az összecsiszolódás” – fűzte hozzá.

A vezérigazgatót a sporttámogatásokról is kérdezték, annak okán, hogy kedvencéhez tartozik a kosárlabda. Elmondta: „a támogatásokról az MVM csoport dönt, de mindent megteszek, hogy a döntések jó irányba haladjanak”. Napjainkban a sport méltó színvonalán részesül a támogatásokban, fogalmazott. – Mint a felnőtt válogatott csapatvezetője is, kíváncsian várom a februári Paks – Szolnok mérkőzést – mondta Horváth Péter János a Paks FM rádió Élesztő című műsorában.

Forrás:
https://pakspress.hu/horvath-peter-janos-paks-kifejezetten-szeretheto-bekes-varos/
2023. január 18.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram