2024.03.01.

III. REL EXPO, a Rövid Élelmiszer-Ellátási Lánc Konferencia és Kiállítás

2024-ben már harmadik alkalommal nyitja meg kapuit a Rövid Élelmiszer-ellátási Lánc Expo és Konferencia a Kislépték Egyesület főszervezésében, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat társszervezésében. A kiállítás fővédnöke dr. Nagy István agrárminiszter, védnökei Gáspár Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun vármegyei elnöke, valamint Székely Rita, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat főtitkára – áll a NAK sajtóközleményében.
Találkozási tér a REL csoportoknak


Az esemény célja, hogy találkozási teret biztosítson a REL csoportoknak a termelőktől kezdve, a helyi közösségeken, vidékfejlesztéssel foglalkozó egyesületeken és civil szervezeteken keresztül egészen a fogyasztókig, akik hisznek abban, hogy a helyi termék érték, és az ellátási lánc lokálissá alakításával megerősödhetnek a vidéki térségek.


Az idei évben kilencszáz négyzetméteren több mint hetven kiállító mutatkozik be a Jakabszállási Repülőtéren. A rendezvény egyedülálló lehetőséget kínál a kézműves termékek előállítóinak, hiszen olyan vállalkozásokat vonultat fel, amelyek egyedi és kézműves szintre specializálódott eszközöket gyártanak, hazai fejlesztésű csomagolóanyagokat, csomagológépeket és technológiai berendezéseket kínálnak, illetve kisüzemekre fejlesztett szolgáltatásokat nyújtanak.


A hazai fajtamézek bemutatása

A III. REL EXPO fókuszába az ellátási láncokban rejlő együttműködések kerültek, emellett kiemelt szerepet kapnak a mézek, a méhészeti termékek, valamint a gabona értéklánc fejlesztése, de előadásokat hallhatnak a látogatók a zöldség-gyümölcs ágazati innovációkról is.


A hazai fajtamézek bemutatása és azok szerepének ismertetése kiemelkedő jelentőségű a fogyasztói tájékoztatásban, s ösztönzőleg hat a jó minőségű termelői méz előállítására. A méhészek megismerkedhetnek a mézek kiszereléséhez és értékesítéséhez használatos újszerű eszközökkel is.


Gabona értéklánc – „gazda-molnár-pék hálózati” lehetőségek

A kiállításon a gabona értéklánc és ezáltal a különböző típusú malmok bemutatására is lehetőség nyílik: olyan technológiák és „gazda-molnár-pék hálózati” lehetőségek kerülnek fókuszba, ahol a gabonák hagyományos és újszerű feldolgozási és értékesítési lehetőségei mutatkoznak be.


Az előadásokkal párhuzamosan szakmai vezetett kiállítói túrák indulnak, ahol kiállítói bemutatkozásokat hallhatnak az érdeklődők, valamint a standokon biztosított lesz a személyes konzultáció lehetősége is. Mivel az aktuális szabályozás új lehetőségeket nyit a kistermelői feldolgozás, valamint a könnyebb piacra jutás előtt, a szakértők a kistermelői élelmiszer-előállítást és -értékesítést szabályozó rendeletről, adózási tudnivalókról is tájékoztatást nyújtanak az érdeklődőknek. Emellett egyéni konzultációk is biztosítottak lesznek a biotermesztés, a termékfeldolgozás, védjegyezés, csomagolás és értékesítés témákban is.


„Az év segítő hatósági szakembere” díj

A III. REL EXPO-n 7. alkalommal kerül sor a Kislépték Egyesület által létrehozott, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által támogatott „AZ ÉV SEGÍTŐ HATÓSÁGI SZAKEMBERE” díj átadására. A díjjal olyan a segítő szándékú hatósági szakemberek munkáját ismerik el, akik tanácsadással támogatják, segítik a termelőket a gazdálkodás mindennapjaiban.

Forrás:
https://www.agrarunio.hu/hirek/11737-nyit-a-iii-rel-expo-a-rovid-elelmiszer-ellatasi-lanc-konferencia-es-kiallitas
2024. március 1.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram