2023.06.27.

Jön a drónstratégia, amelyik egy dróntámadástól is megvédhetné Paksot

Ősszel kerül a parlament elé a magyar drónstratégia, amely szabályozná a pilóta nélküli légi járművek használatát – értesült az Index. A Palkovics László vezette testület kiemelten kezeli a honvédelem szerepét és egy protokollt dolgoz ki a kritikus infrastruktúrák védelmére.

Az Index információi szerint új elnökséget választott a Magyarországi Drón Koalíció (MDK).

AZ ÚJ ELNÖK PALKOVICS LÁSZLÓ LETT, AKI MÉG 2021-BEN INNOVÁCIÓS ÉS TECHNOLÓGIAI MINISZTERKÉNT HÍVTA ÉLETRE AZ MDK-T.

Az elnökség tagjai között található többek között Kerékgyártó János, a közlekedési hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkár és Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára is. A Drón Koalíciónak több mint hatvan tagja van, közöttük található több minisztérium, háttérintézmény, érdekképviseleti szerv, valamint akadémiai és iparági szereplő is.

Honvédelem a drónstratégiában

Az MDK ősszel egy drónstratégiát szeretne benyújtani az Országgyűlésnek – értesült erről több megbízható forrásból is az Index. Úgy tudjuk, hogy a honvédelem kiemelten jelenne meg ebben a stratégiában. Az orosz–ukrán háború ugyanis bebizonyította, hogy a drónok a modern hadviselés fontos eszközei: viszonylag alacsony az előállítási költségük és hatékonyan használhatóak a hadszíntéren és a felderítésben egyaránt.

Fontos, hogy a kritikus infrastruktúrákkal szembeni védelem is megjelenjen

– fogalmazott egyik forrásunk. Kritikus infrastruktúra olyan eszköz vagy rendszer, amelynek működése elengedhetetlen a létfontosságú társadalmi feladatok ellátásához, az egészségügyhöz, a biztonsághoz, valamint az emberek gazdasági és szociális jólétéhez. Ilyen például a Paksi Atomerőmű, a Dunai Finomító, különböző egészségügyi ellátó intézmények vagy az ívóvízellátás és -elosztás.

Információink szerint a Drón Koalíció egy protokollt hozna létre, hogy mi a teendő arra az esetre, ha dróntámadás érné a fontos, stratégiai intézményeket.

Veszélyes-e a drónozás?

A PILÓTA NÉLKÜLI LÉGI JÁRMŰVEK, VAGY MÁS SZÓVAL DRÓNOK HASZNÁLATA SZABÁLYOZATLAN EGÉSZ EURÓPÁBAN. SZÁMOS SZEMÉLYISÉGJOGI, BIRTOKVÉDELMI ÉS ADATVÉDELMI KÉRDÉS ADÓDIK A TÉMÁBAN.

Emellett tisztázni kell, hogy veszélyes üzemnek minősül-e a drónozás? Vagy ki végezheti a drónpilóták képzését és vizsgáztatását?

Az EU szerint a tagállamok az uniós szabályoknál csak szigorúbbakat hozhatnak, de ellentéteseket nem. Ez azt jelenti, hogy a magyar törvényeket és rendeleteket, valamint az EU által megfogalmazott szabályokat együttesen kell értelmezni.

A Magyarországi Drón Koalíció célul tűzte ki azt is, hogy a megfelelő jogszabályi környezet kialakításával Magyarország mintaként szolgáljon az egységes uniós szabályozás alkalmazásában is. A szervezet tagjainak és alapítóinak meggyőződése, hogy ezen a területén határozott fellépésre van szükség a hazai vállalkozások és a technológia megerősítése érdekében.

Konferencia a magyar elnökség alatt

Magyarország egy high-tech ország

– fogalmazott zárt körben Palkovics László, a MDK új elnöke. Szerinte egy fontos cél, hogy az ország a pilóta nélküli járművek használata és gyártása terén a világ élvonalba kerüljön.

Úgy tudjuk, hogy a szervezet tagsága megszavazta: 2024-ben, amikor Magyarország adja az unió soros elnökségét, egy nemzetközi drónkonferenciát szerveznek, ahová a világ minden tájáról várják az iparág szereplőit.

Forrás:
https://index.hu/belfold/2023/06/26/magyarorszagi-dron-koalicio-palkovics-laszlo-europai-unio-honvedelem-dronstrategia-high-tech-jogszabalyok/
2023. június 26.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram