2023.04.05.

Kétharmados támogatottsága van az atomenergiának a belgáknál

A belgiumi lakosok kétharmada támogatja az atomenergia-termelést, a nukleáris erőművek bővítését, továbbá azt is, hogy a kormány növelje a beruházásokat az atomenergiába - írta kedden a The Brussels Times hírportál az Ipsos közvéleménykutató-intézet felmérésére hivatkozva.

A hírportál szerint a flamand válaszadók 60, a brüsszeli lakosok 55, és vallonok 52 százaléka szorgalmazta a reaktorok jövőbeni bővítését. Tízből hét válaszadó egyetértett azzal is, hogy a belga kormány meghosszabbította a Doel 4 és a Tihange 3 erőmű üzemidejét. Ezt a döntést leginkább a jobboldali, legkevésbé pedig a zöld szavazók támogatják - tette hozzá a The Brussels Times.

A belga vezetés tavaly márciusban döntött úgy, hogy korábbi határozatával ellentétben - amely szerint 2025-ig fokozatosan lekapcsolták volna az országban működő atomerőműveket - két atomerőmű, a francia tulajdonú Engie áramszolgáltató által működtetett Doel 4 és a Tihange 3 élettartamát tíz évvel meghosszabbítja. A határozat egyik fő indoka az volt, hogy Belgium csökkenteni kívánja az orosz energiahordozóktól való függőségét, az atomreaktorok üzemének meghosszabbításával biztosítva az ország energiaellátását. Idén márciusban továbbá a kormány a két legrégebbi, még üzemelő erőművei, a Tihange 1, valamint a Doel 1 és 2 üzemidejének kétéves meghosszabbítását indítványozta.

Belgium energiahordozóinak 90 százaléka külföldről származik. A felhasznált kőolaj 30 százalékát, az urán 25 százalékát és a földgáz legkevesebb 6 százalékát Oroszországból importálja. A nukleáris energia jelenleg Belgium energiatermelésének mintegy 40 százalékát biztosítja.

Forrás:
https://www.portfolio.hu/uzlet/20230404/ketharmados-tamogatottsaga-van-az-atomenergianak-a-belgaknal-607162
2023. április 4.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram