2021.08.09.

Korszakos jelentőségű útfelújítások a kalocsai és a paksi járásban

2021 végéig korszakos jelentőségű úthálózat-fejlesztés valósul meg a kalocsai és a paksi járásban annak érdekében, hogy Paks és térsége mellett a Duna bal partján lévő, zömében a kalocsai járáshoz tartozó települések is a lehető legtöbbet tudjanak profitálni az évszázad beruházásából. A feladat összetettségét mutatja, hogy közel egy időben kell biztosítani a két új blokk megvalósítására érkezőknek a lakhatást, az oktatást, az egészségügyi ellátást, előmozdítani a vállalkozók csatlakozásának lehetőségét, fejleszteni a közműveket, gondoskodni az érkezők kikapcsolódásáról.

Kalocsai járás: 16,5 milliárdos úthálózat-fejlesztés

A Dunapataj belterületi körforgalomtól kiindulva a Duna menti községek és Szelid-Szakmár-Miske irányába minden korábbinál nagyobb úthálózat-felújítási munkák kezdődtek 2021. június 15-én. A Dunapataj-Szelid helységjelző táblánál június 14-én tartott sajtótájékoztatón Font Sándor országgyűlési képviselő, dr. Sztana Zoltán, a Magyar Közút Zrt. Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága vezetője és a házigazda, Dusnoki Csaba, Dunapataj polgármestere ismertette a projektet.

Dusnoki Csaba köszöntő beszédében hangsúlyozta: „A térség, a járás, benne a sok település, köztük Dunapataj és Szelid ma meghatározó napra ébredt. Olyan napra, amely minden bizonnyal beírja magát a térség történetébe… Büszkék lehetünk arra, hogy részesei vagyunk ennek a pillanatnak, itt lehetünk ezen a munkaterület átadón, amelyről hisszük, hogy az életünkben nagymértékű pozitív változást hoz.”

Az ország 164 járása közül ilyen mértékű útfelújításra csak itt és a paksi térségben van példa – hangsúlyozta a polgármester.

Font Sándor országgyűlési képviselő elmondta: „Huszonnegyedik éve vagyok országgyűlési képviselő, de ezen időszak alatt soha 74 kilométernyi útszakasz felújítása nem kezdődött el. És most erről van szó, négy-, illetve részben öt számjegyű utak felújítása indul. Három nagy, közel 20 kilométeres szakasz van, a beruházás főbb vonalát ezek alkotják. A centrum település Dunapataj, majd innen indulva az út Ordason át a Duna mentén végig, Foktőig kerül felújításra. Foktőtől Kalocsa irányába is lesz útrekonstrukció, csakhogy ott a Kalocsa-Paks Duna-híd miatt az átkelőre vezető utak kerülnek felújításra. Ezeket a munkálatokat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) fogja végezni. Mint ahogy az 51. számú út teljes felújítását is a NIF Zrt. végzi, beleértve Kalocsa dél-nyugati elkerülőjét is. Dunapatajtól kiindulva az útfelújítás a sajtótájékoztató helyszíne mellett halad, majd az útfelület Szakmáron, Negyvenszálláson keresztül egészen Kalocsa 51-es csomópontjáig kerül felújításra. A harmadik kör Szakmárról indul és Miske irányába halad, ahonnan tovább folytatódik a kivitelezés egészen az 51. számú útig.”

A térség valamennyi települése érintett lesz az útfelújítással. Kettő település marad ki, de ott is felújítási munkák kezdődnek; mégpedig Homokmégy több alsóbbrendű bekötőútja, például Alsómégyre, valamint a Csorna-pusztai bekötőút – mondta a képviselő, majd felsorolta a beruházással érintett utakat és útszakaszokat: Dunapataj, Ordas, Géderlak, Dunaszentbenedek, Uszód, Foktő, Miske, Drágszél, Homokmégy, Szakmár, Újtelek, Negyvenszállás, Kalocsa, Öregcsertő. „Ezeket a településeket figyelembe véve az itt élő 29 ezer állampolgárnak lesz egy jobb minőségben és nagyobb biztonsággal használható útja.”

Szakmárnak ezen felül lesz még egy örömteli beruházása, ugyanis a NIF beruházásában épül meg a Szakmárról a halastavakhoz vezető belterületi önkormányzati út, ami jelenleg nem érkezik ki a Kalocsa-Kiskőrös útra. Itt a még hiányzó útszakaszt is megépítik, hogy Szakmárról a halastavak felé elindulva is ki lehessen jutni a Kalocsa- Kiskőrösi útra. Erről már döntés született, a nyomvonal terve megvan, a NIF ezt a beruházást a Kalocsa-Paks Duna-hídhoz kapcsoló útberuházásként fogja megvalósítani – tájékoztatott a képviselő, hozzátéve: „A Kalocsa-Paks hídépítéshez kapcsolódóan további térségi útfejlesztések is várhatók, a hídépítéssel párhuzamosan. Ez az épülő hídtól-Kalocsáig tartó szakasz, továbbá az 51-es út, és a Kalocsa elkerülő út, melyek a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. bonyolításában valósulnak meg. Ezekről időrendi tájékoztatást – a hídépítés előrehaladtával – a későbbiekben ad a NIF Zrt.”

Font Sándor megköszönte mindazoknak, akik erőfeszítést tettek a megvalósításért és hittek abban, hogy ez a beruházás-sorozat révbe ér. A képviselő végül a járművezetők türelmét kérte a kivitelezés ideje alatt, mert mint mondta: „a végeredmény mindenkit kárpótolni fog!”

Dr. Sztana Zoltán, a Magyar Közút Zrt. megyei igazgatója emlékeztetett: a munkaterület átadását hosszú, 2017 óta tartó előkészítő munka előzte meg. A 74 kilométer hosszú út megújítására 16,5 milliárd forint áll rendelkezésre, ilyen értékben kötöttek vállalkozási szerződést a kivitelezővel.  A terveket a Dunaterv és a Speciálterv cégek készítették. Ezt követte a közbeszerzés, amelyen a Soltút Kft. tette a legjobb ajánlatot, így vele kötöttek vállalkozási szerződést.

„Június 15-én a nyolc érintett útból hármat adunk át a kivitelezőnek, ez összesen 59 kilométer hosszú útfelújítást jelent. Ez valamivel több, mint 11 milliárd forintos költséggel fog megvalósulni. A burkolat szélessége nem változik, jellemzően 5,5-6 méteres lesz. A kivitelezés június 15-én kezdődik, először a teherbírás- problémás, lokális szakaszokon hajtanak végre pályaszerkezet cserét, végül a teljes felület, teljes hosszában és szélességében, kettő új aszfaltréteget kap – mondta el az igazgató. – Nem csak az út burkolata, hanem az út környezete is megújul, a padka és az árok kitisztítására, majd megújítására is sor kerül. A közlekedésbiztonság javítása érdekében valamennyi közlekedési jelzést megújítják: megtörténik a közlekedésjelző táblák cseréje, valamint útburkolati jeleket festenek fel. Azokon a szakaszokon, ahol a buszmegállóknál nincs kiépített buszöböl, ott a gyalogosok biztonsága érdekében a padka lesz megerősítve, és szintbeli gyalogváró kerül kialakításra. Továbbá az egyik településen egy lassító szigetet is kiépítenek.”

„Mind a nyolc útszakasz esetében a kivitelezési szerződés erre az évre szól, amennyiben az időjárás lehetővé teszi, akkor még a tél vége előtt megtörténhet az átadás. Ám addig azt kérem a közlekedőktől, hogy legyenek türelmesek, mert teljes útzár ugyan nem lesz, de félpályás forgalomkorlátozásokra viszont számtani kell, ami helyenként az 5–10 perces várakozási időt is elérheti” – hívta fel a figyelmet dr. Sztana Zoltán.

A sajtótájékoztató óta eltelt közel másfél hónap alatt valamennyi fejlesztés alatt álló út mentén megtörtént az úgynevezett zöldítés, az utak menti árkok tisztítása, valamint megkezdődött a hidak teljes útzár, valamint félpályás útlezárások melletti felújítása.

Tolna megye – Paksi járás

A Tolna megyében, illetve a paksi járásban megvalósuló infrastrukturális fejlesztéseket Süli János, a Paks II. projektért felelős tárca nélküli miniszter összegezte: „A Paks II. projekt keretében a két új blokk megépítése mellett összehangolt térségfejlesztési program is zajlik, amely azon túl, hogy a beruházás és az abban részt vevők kiszolgálását segíti, a régió felzárkóztatását is szolgálja. Nemcsak megépítünk két új blokkot Pakson, hanem a térség fejlesztésével is foglalkozunk. Szeretnénk ezt a régiót felzárkóztatni és elérni, hogy ne nőjön a különbség Paks és a környező települések között.”

„Szerteágazó munkát végzünk annak érdekében, hogy a Kalocsa-Paks Duna-híd biztosította kapcsolatnak köszönhetően a kalocsai térség a lehető legtöbbet profitáljon az évszázad beruházásából. A feladatunk igen összetett, biztosítani kell a két új blokk megvalósítására érkezőknek a lakhatást, az oktatást, az egészségügyi ellátást, előmozdítani a vállalkozók csatlakozásának lehetőségét, fejleszteni a közműveket, gondoskodni az érkezők kikapcsolódásáról” – mondta Süli János. 

A miniszter külön kitért az útfelújítások jelentőségére. „Ezen a téren az idén lényegesen előre tudtunk lépni. Megújult a paksi vasúti vonal. Zajlik az utak felújítása Tolna és Bács-Kiskun megyében. Készen van a Györköny és Nagydorog közötti, a Pusztahencse–Györköny, a Paks–Cece útvonal, a Sárszentlőrincre vezető út, az utolsó simítások zajlanak a Paks–Pusztahencse úton. Tavaly elkezdődött a Dunaszentgyörgy–Fadd–Tolna útvonal megújítása a szekszárdi csomópontig, szintén zajlik a munka a Madocsa–Bölcske–Dunaföldvár útvonalon. Az idén minden Paksról kiinduló út elkészül. Tolna megye útszakaszainak 60 százaléka egy-két éven belül meg fog újulni. Azt szeretnénk, az a célunk, hogy Paks és a környező térség a lehető legtöbb előnyét élvezze a Paks II. projektnek.”

„Az útfelújítások, a térség fejlesztése túlmutat az atomerőmű építésén, hiszen növeli a kistelepülések vonzerejét, segít a térség gazdaságának fellendítésében” – hangsúlyozta a miniszter.

Forrás: Üzletem.hu 2021. 08. 06.

https://uzletem.hu/atombusiness-belfold/korszakos-jelentosegu-utfelujitasok-a-kalocsai-es-a-paksi-jarasban-

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram