2023.03.31.

Megszólalt a budapesti orosz nagykövet Paks II.-ről: nem félünk a franciák súlyának növekedéséről

Nem félünk attól, hogy a Paks II. projektben a francia Framatome cég súlyának növekedése az orosz fővállalkozó Roszatom kárára történne – hangsúlyozta a csütörtökön megjelent interjúban a Budapestre akkreditált orosz nagykövet a Ria Novosztyi hírügynökségnek. Ez összhangban van azzal a nyugtatással, amit Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mondott a minap, miszerint a franciák szerepe csak az irányítástechnikai rendszerben nőne meg, nem pedig a projekt egészében a Roszatom kárára.

Az elmúlt napokban igencsak felpörgött a híráramlás a Paks II. projekt körül, miután a miniszterelnök politikai igazgatója azt jelezte: viták, illetve aggodalmak vannak a kormányban a projektről a megváltozott körülmények miatt, ezért újragondolják a dolgot, és a Financial Times a cikkében azt is megpendítette, hogy ez az újragondolás akár elvezethet oda is, hogy az orosz fővállalkozót lecseréli a magyar kormány. Ezt azonban határozottan cáfolta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki hangsúlyozta, hogy a francia Framatome cég szerepe csak a német Siemens Energy-vel közösen elnyert irányítástechnikai rendszer kiépítésén belül nőne meg amiatt, hogy a német kormány blokkol egy fontos engedélyt a német cégnek. Ugyanerről egyeztetett az orosz miniszterelnök-helyettessel is. Közben a Roszatom a Portfolio-nak küldött egy rövid állásfoglalást, amelynek tartalmát tegnap nagyon veszélyesnek nevezte a projektet korábban felügyelő Aszódi Attila államtitkár.

Mindezek után éppen a Szijjártó Péter által elmondottakkal összhangban lévő nyilatkozatot adott a Budapestre akkreditált orosz nagykövet is, Jevgenyij Sztanyiszlavov, miszerint ők nem félnek attól, hogy a Framatome szerepének növekedése az irányítástechnikában a Roszatom kárára történne.

Jevgenyij Sztaniszlavov úgy fogalmazott:

Nincsenek ilyen félelmek. Az atomerőmű berendezései egy részének gyártására német és francia cégeket választottak ki, amelyek most készen állnak arra, hogy teljesítsék ezt a jövedelmező megrendelést. A probléma az, hogy a német kormány késlekedik a szükséges engedélyek kiadásával, és erre különböző erőltetett ürügyeket használ.

A nagykövet felvetette, hogy Berlin a zöld aktivisták hatására akadályozza az irányítástechnikai berendezések szállítását annak ellenére, hogy a modern atomerőművek biztonságosnak és környezetbarátnak bizonyultak.

Ezért Peter Szijjártó magyar külgazdasági és külügyminiszter teljesen jogosan nevezte Magyarország szuverenitásába való beavatkozásnak a Paks II. folyamatirányító rendszer szállításának blokkolását – mondta a nagykövet.

Az interjúból azonban az kimaradt, amit korábban Szijjártó szintén mondott, hogy az atomerőművek irányítástechnikai rendszere kettős felhasználási célú technológiaként uniós szankciók hatálya alá is eshet és éppen ezért lehet az, hogy vonakodik kiadni a német kormány a szükséges engedélyt a Siemens Energy-nek.

A több részletben közölt nagyköveti interjú egy másik részében többek között arról beszélt Sztanyiszlavov, hogy "Budapest pragmatikus álláspontot képvisel, amelyet még az EU és a NATO szövetségeseinek nyomására sem ad fel". Ezután úgy folytatta:

Bizonyos mértékig ez Budapestnek sikerül is, de a tény tény marad: Magyarország aláírta Brüsszel összes oroszellenes szankciócsomagját, és kénytelen azokat szigorúan betartani. Ezért minősül Oroszországgal szemben barátságtalan országnak, amellyel szemben a mi megtorló intézkedéseinket lehet alkalmazni

- mondta Sztanyiszlavov.

Talán nem véletlen, hogy a Paks körüli híráramlás mellett éppen ezért egyezetett a Török Áramlat és a Barátság kőolajvezeték ügyében is az orosz miniszterelnök-helyettessel a minap Szijjártó Péter azután, hogy a kormány Szerbiával és Törökországgal is egyeztetett az ügyben az elmúlt napokban.

A nagykövet szerint egyébként a szankciók egyre negatívabb hatással vannak az Oroszország és Magyarország közötti együttműködés minden területére, beleértve a gazdaságot, a politikát, a kultúrát és az emberi kapcsolatokat. Sőt, "Az utóbbi időben az orosz nagykövetség normális élete egyre jobban szenved ettől. De továbbra is optimisták maradunk, és még ennek ellenére is törekszünk a Magyarországgal való konstruktív együttműködésre, és nyitva tartjuk a párbeszéd csatornáit, hogy megőrizzük az elmút évek során felhalmozott pozitív fejlemények csomagját" - hangsúlyozta Sztanyiszlavov.

Forrás:
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20230330/megszolalt-a-budapesti-orosz-nagykovet-paks-ii-rol-nem-felunk-a-franciak-sulyanak-novekedeserol-606126
2023. március 30.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram