2021.12.03.

Nukleáris üzemanyag újrahasznosítását kutatják – 2021. 12. 03.

A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern, a Francia Atom- és az Alternatív Energetikai Bizottság (CEA), valamint az EDF energetikai cégcsoport vezetői közös szándéknyilatkozatot írtak alá az atomenergetika terén folytatott hosszú távú kutatás-fejlesztési együttműködés erősítéséről Párizsban. A december 1-jén született nyilatkozat értelmében laboratóriumi körülmények között kutatják, hogy milyen lépésekre van szükség a kevert urán-plutónium, azaz MOX-üzemanyag kiégésével keletkező úgynevezett második generációs plutónium kinyeréséhez. Ez azért szükséges, hogy újrafeldolgozás után azt ismét fel lehessen használni a 4. generációs gyorsneutronos reaktorok üzemanyagaként.

Az így kinyert második generációs plutóniumból a jövőben kísérleti üzemanyag-tablettákat állítanak elő, amelyeket a 2020-as évek közepétől kísérleti gyorsneutronos kutatóreaktorban sugároznak majd be – részletezte közleményében a Roszatom.

A háromoldalú kutatás-fejlesztési együttműködési megállapodással a feleknek az a célja, hogy bemutassák: a jelenleg működő könnyűvizes termikus neutronos reaktorokban használandó MOX-üzemanyagok kiégésével keletkező értékes anyagok (köztük a második generációs plutónium) újrafeldolgozás után a gyorsneutronos reaktorok üzemanyagaként hasznosíthatók, ami jelentősen hozzájárul az atomenergetikai ipar fenntartható fejlődéséhez. Vagyis ezek az üzemanyagok tovább maradnak a felhasználási ciklusban ahelyett, hogy atomtemetőbe kerülnének.Forrás: https://magyarnemzet.hu/gazdasag/2021/12/nuklearis-uzemanyag-ujrahasznositasat-kutatjak 2021. december 2.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram