2024.09.10.

Orbán Viktor a Paks II. befejezési céldátumára utalt

A gazdasági semlegesség egyik pillére az, hogy 2032-re nagyjából önellátó lesz Magyarország az energiafogyasztás terén – rögzítette Orbán Viktor kormányfő a hétvégi kötcsei piknikről megjelent rövid videóban. Meglátásunk szerint ezzel arra utalt, hogy addigra számít a Paks II. projekt befejezésére, amellyel a villamosenergia piacon éves szinten akár nulla százalék közelébe is csökkenhet a nettó importunk; az olaj- és gázellátás terén ugyanis ez nem reális belátható időn belül. Ezekről a témákról, illetve a Paks II. projekt menetrendjéről is részletesen szó lesz a Portfolio október 10-i Energy Investment Forum konferenciáján, amelyen Jákli Gergely, a Paks II. vezérigazgatója is részt vesz.

Hétfőn este bukkant fel a miniszterelnök Youtube-csatornáján egy videó a kötcsei pikniken tartott beszéd azon részéről, amely a gazdasági semlegesség koncepció öt pillérét fejtette ki. Ennek két pillére is kapcsolatban áll energetikai kérdésekkel:

A harmadik pillér, a piaci semlegesség, témájában utalt rá, hogy tudatos stratégia mentén vásárolt az elmúlt években két nagy állami energetikai cég (Mol, MVM) azerbajdzsáni olaj-, és gázmezőt. Utóbbi kapcsán nagyon magabiztosan vázolta azt, hogy január 1-jén leáll az orosz gáztranzit Ukrajnán át Magyarország felé is, miközben gázpiaci körökben továbbra is óriási a találgatás ezzel kapcsolatban. Sőt, maga az azeri elnök mondta azt a múlt heti cernobbioi fórumon – amelyen Orbán Viktor is részt vett -, hogy közel az áttörés az oroszok és ukránok között a megállapodáshoz, hogy januártól is folytatódhasson az orosz gáz tranzitja. A kormányfő azt mondta: "Az sem véletlen, hogy mikor az ukránok majd leállítják január 1-jén a gázt, ami rajtuk keresztül jött Oroszországból, akkor majd az időközben megépített Törökországon keresztüli vezetékekből el fogjuk tudni látni Magyarországot. Ezek nem véletlenül vannak így". Ezzel a Török Áramlatra, és arra utalt, amelyet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter minapi szentpétervári látogatása kapcsán vázoltunk: Magyarország szerződéses alapon is átterelheti az évi 1 milliárd köbméter orosz földgázt a déli útvonalra, ahol az évi 3,5 milliárd köbméteres orosz szerződés teljesül. Az MVM azeri földgáz mezőjéből műszaki-kitermelési okok miatt még évekig nem várható az, hogy közvetlenül vásároljon Magyarország földgázt.

Az ötödik pillérként az energiasemlegesség kifejezést használta a miniszterelnök. Szavai szerint "el fogunk érni 2032-re oda, hogy energia szempontjából nagyjából önellátóak leszünk. De addig is energiát keletről és nyugatról is, ha szükséges, használni kell". Meglátásunk szerint Orbán Viktor a 2032-es dátummal arra utalt, hogy a kormány tervei szerint addigra készülhet el a Paks II. beruházás, és ezzel válna nagyjából önellátóvá az árampiacon az ország. Ehhez az is szükséges, hogy a Paks I.-nek addigra teljesen befejeződjön az üzemidő-hosszabbítása, és a naperőművek beépített teljesítménye jelentősen tovább nőjön a mostani 7 GW-ról, amelyet minél jobban el is tudunk tárolni. Ezek együtteseként állhatna elő az, amire a kormányfő utalt, hogy az árampiacon nulla százalék közelébe essen az éves nettó importarányunk, amely tavaly még 24,1%-on állt, igaz 11 éves mélypontra csökkent. Tavaly júliusban a tusnádfürdői beszédében még 2030-ra vázolta a kormányfő azt, hogy elérhetjük az árampiaci energiaimport függőséget, de részben a Paks II. projekt látható csúszása miatt a tavaly szeptemberben frissített Nemzeti Energia és Klímaterv (NEKT) még 20%-os importarányt tűntetett fel 2030-ra.

A 2030-as évtized első éveire befejeződő Paks II. projektet hosszabb ideje hangsúlyozza Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, illetve Jákli Gergely, a Paks II. vezérigazgatója, és a friss videó alapján a kormányfő is ragaszkodik ehhez a céldátumhoz. Ahhoz, hogy 2032-re tényleg nettó nulla körülre csökkenjen éves szinten a magyar áramimport, a két paksi projekt befejeződése mellett legalább három további energetikai területen (ipari méretű energiatárolás fokozása, rugalmas gázerőmű kapacitások kiépítése, geotermia magasabb felhasználása) is érdemi előrelépésre van szükség, amire a legfrissebb információk tükrében van is esély.

Forrás:
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20240910/orban-viktor-a-paks-ii-befejezesi-celdatumara-utalt-708905
2024. szeptember 9.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram