2024.03.06.

Óriási siker, a vártnál nagyobb látogatószám a III. REL Expón

Idén megsokszorozódott az érdeklődés a III. REL Expo iránt. Az első alkalommal 2021-ben 25, 2024-ben pedig már 80 kiállítóval nyílt meg az esemény. A korábbi éveket felülmúlva több, mint 600 fő jelent meg az ország egyetlen rövid élelmiszer-ellátási lánc (REL) rendezvényén, Jakabszálláson.

A Kislépték Egyesület azért hívta életre ezt az unikális szakmai eseményt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) társszervezésében, hogy találkozási teret biztosítson a rövid élelmiszer-ellátási lánc (REL) csoportoknak, termelőknek, helyi közösségeknek, vidékfejlesztéssel foglakozóknak, fogyasztóknak, akik hisznek abban, hogy a helyi termék érték és az ellátási láncaink lokálissá alakításával megerősödhetnek vidéki térségeink.

A több mint kilencszáz négyzetméteren a látogatók olyan kiállítókkal találkozhattak, akik egyedi és kézműves szintre specializálódott eszközöket gyártanak, hazai fejlesztésű csomagolóanyagokat, csomagológépeket és technológiai berendezéseket kínálnak, illetve kisüzemekre fejlesztett szolgáltatásokat nyújtanak. Az eseményen dr. Felkai Beáta az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a „kistermelőknek az élelmezésbiztonságban jelentős szerepe van. Az új kistermelői rendelet 2023 novemberében jelent meg, amely a kis mennyiségű helyi élelmiszer-előállítás feltételeit könnyíti, ezzel is segítve a hazai kistermelőket és a „kisüzemi” élelmiszer előállítókat.”

A NAK Bács-Kiskun vármegyei elnöke, Gáspár Ferenc kiemelte, hogy a vármegyében örömmel adnak helyet hasonló rendezvényeknek, hiszen méltán van létjogosultsága a rövid élelmiszer-ellátási láncokról beszélni. “A vármegyében 20.000 termelő van, amiből 14.000 a kistermelő. A legnagyobb élelmiszerbiztonságot az jelenti, hogy a termelő és a fogyasztó közvetlenül találkozik egymással, az arcát adja a termékéhez. A legnagyobb zöld politika is ez, amikor minél kisebb lábnyommal állítunk elő terméket, amikor lokális termékelőállításról és ellátásról beszélünk.”

Székely Rita, az MNVH főtitkára hangsúlyozta, hogy a REL kitörési lehetőséget jelent a termelők számára. A Kislépték Egyesület elnöke, dr. Kujáni Katalin az esemény házigazdája felhívta a figyelmet arra hogyan jut el a termelőtől a fogyasztóig az élelmiszer a lehető legrövidebb úton, a legkevesebb köztes szereplő által. A kérdés mindig az, hogy hogyan tudjuk megteremteni azt a bizalmi kapcsolatot, ami a kettejük között létrejöhet. Itt jönnek be az értékesítési láncok. A rövid élelmiszerláncok fejlesztése az egyik legjobb módja a vidéki élet, a vidéki terek megőrzésének”.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke, Nemes Imre pedig azt mondta el, hogy a rövid ellátási láncok együttműködési formája kulcs megoldás lehet az agráriumban. Kiemelt tematika volt a hazai fajtamézek, a méhészeti termékek, illetve azok kiszereléséhez, értékesítéséhez használatos újszerű eszközök bemutatása. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) képviseletében Molnár Ferenc a méz fontosságát erősítette, hogy milyen sokoldalú termék.

„Amellett, hogy finom, a méz fűszer, orvosság, valamint szép ajándék is lehet”. A másik kiemelt tematika a gabona értéklánc fejlesztése volt. Különböző típusú malmok bemutatása, a „gazda-molnár-pék hálózat”, a gabonák hagyományos és újszerű feldolgozási, értékesítési lehetőségei is megjelentek az expón. A látogatók szakmai előadásokat hallhattak zöldség-gyümölcs ágazati nemzetközi innovációkról a CO-FRESH Horizon 2020 projektjének jó gyakorlatok bemutatásával. Az előadásokkal párhuzamosan szakmai vezetett kiállítói túrák indultak, ahol jobban megismerhették a kiállítókat. Idén hetedik alkalommal adták át „AZ ÉV SEGÍTŐ HATÓSÁGI SZAKEMBERE” díjat négy kiváló szakembernek.

Az elismeréssel olyan hatósági szakemberek munkáját díjazták, akik példaértékűen támogatják a termelőket, a gazdálkodás mindennapjait, akik együtt lélegeznek a vidékkel. Továbbá új együttműködést kötött a Kislépték Egyesület, a Mastiff Cargo Bike teherbicikliket gyártó magyar társadalmi vállalkozás és a Csáford-völgyi Natúr Pont. Az együttműködés célja a környezetkímélő szállítást, termékmozgatást segítő teherbicikli felhasználási lehetőségének tesztelése, bemutatása a helyi termékek piacán és egyúttal átadták a Szörpbiciklit, fantázia nevén „Szörpiciklit”, melyet a Kislépték Egyesület tagjai tesztelnek 2024-ben.

Forrás:
https://agrotrend.hu/piac/elelmiszergazdasag/oriasi-siker-a-vartnal-nagyobb-latogatoszam-a-iii-rel-expon/
2024. március 6.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram