2023.09.25.

Paks II. nyolc-tíz éven belül már áramot termel

A fővállalkozó Roszatom vezérigazgatója látogatott a Paks II. építkezés, az 5-ös és a 6-os atomerőműblokk majdani helyszínére. Alekszej Lihacsov mellett ott volt Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyettes is. Találkoztunk a két potentáttal, miközben helyszíni benyomásokat szereztünk Közép-Európa egyik (ha nem a) legnagyobb beruházásának állásáról.

Második szakaszban a Paks II. projekt

Augusztus 18-án aláírták a paksi bővítés kivitelezési szerződésének módosítását, ami lezárja a projekt előkészítési szakaszát, és ezzel második fázisként megindulhat a valódi fizikai építkezés is – jelentette be akkor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Alekszandr Merten  projektigazgatóval tartott közös sajtótájékoztatójukon a miniszter kritikus nemzeti érdeknek nevezte az újabb nukleáris reaktorblokkok építését, amely terén fontos mérföldkő jött el. A beruházásról a pénzügyi és a kivitelezési szerződés rendelkezik, a megváltozott körülmények miatt pedig mindkettő módosításra szorult. A módosított pénzügyi szerződés augusztus 16-án hatályba lépett, és ez lehetővé tette a kivitelezési szerződés módosításának aláírását is.

Már akkor, több mint egy hónappal ezelőtt  napi 24 órában zajlottak Pakson a résfalazási munkálatok, 467 méternyi már megépült, emellett megkezdődött a hatos blokk alatti talajkitermelés is, és nagy erőkkel folyt a további tervezés; illetve folyamatos volt a hosszú gyártási idejű berendezések előállítása, és nem sokkal később a talajszilárdítás is megindult.

Néhány nappal később a Paks II. Atomerőmű projekt fővállalkozója, a Roszatom mérnöki részlegéhez tartozó Atomsztrojekszport vállalat megkezdte Pakson az új VVER-1200-as blokkok kivitelezési szakaszának munkálatait.

Ennek részeként az orosz cég alvállalkozója, a Duna Aszfalt Kft. elkezdte az előkészületeket a talaj kitermelésére a leendő 6-os blokk munkagödréből. Egy másik alvállalkozó, a Bauer Magyarország Kft. pedig hozzáfogott a talajszilárdítási munkálatok előkészületeihez, illetve folytatja a résfal építését.

EZZEL A PROJEKT VÉGÉRVÉNYESEN A MÁSODIK SZAKASZBA, A KIVITELEZÉS SZAKASZÁBA LÉPETT.

15 éve kezdődött…

Ha meg akarjuk keresni a Paks II. projekt idővonalának kezdetét, akkor 2008. július 31-ig kell visszamennünk. Az MVM Csoport ekkor kezdte meg az új atomerőművi blokk(ok) megvalósíthatósági tanulmányának kidolgozását.

MÁSFÉL ÉV ELTELTÉVEL, 2009. MÁRCIUS 30-ÁN AZ ORSZÁGGYŰLÉS 330 IGEN, 6 NEM ÉS 10 TARTÓZKODÁS MELLETT ELFOGADTA AZT A HATÁROZATI JAVASLATOT, AMELY ZÖLD UTAT ADOTT AZ ÚJ ATOMERŐMŰVI BLOKKOK FELÉPÍTÉSÉNEK ELŐKÉSZÍTÉSÉHEZ.

A Nemzeti Energiastratégia hosszú távon számol az atomenergia 40-45 százalékos részarányával a honi energiamixben.

2012. május 9-én önálló projekttársaság jön létre MVM Paks II. Zrt. néven. 2014. január 14-én Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő jelenlétében a felek aláírják a kormányközi megállapodást a két új paksi blokk megépítéséről, amit az Országgyűlés elsöprő többséggel elfogad. Két héttel később aláírják a legfeljebb 10 milliárd euróról szóló hitelmegállapodást is. 

A különböző engedélyek beszerzése után 2018. február 27-én a Paks II. Zrt. hivatalosan átadja a munkaterületet a kivitelező Roszatom konszern alvállalkozójának a felvonuláshoz. 2019. június 20-án megindul az építkezés a felvonulási területen, október elsején pedig átadják a műszaki terveket. Pontosan két évvel később az Országgyűlés elfogadja a hitelmegállapodás módosítását.

2022. május 22-től a tulajdonosi jogokat és a kötelezettségeket a Külgazdasági és Külügyminisztérium gyakorolja. 2022. augusztus 22-én a hatóság kiadja az új blokkok létesítési engedélyét. Szeptember elsején kinevezik Jákli Gergelyt a Paks II. Zrt. vezérigazgatójának és az igazgatóság elnökének.

Idén július 3-án megkezdődnek a résfalazási munkák. Augusztus 18-án pedig, ahogy már jeleztük, aláírják a kivitelezési szerződés módosítását. Az aláíráskor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta:

 Semmilyen szankció nem sújtja ezt a beruházást, mivel az EU semmilyen nukleáris szankciót nem fogadott el, részben magyar ráhatásra.

És lassan elérkezünk a mához: szeptember 6-án megkezdődött a talajkitermelés a hatos blokk területén.

Szeptember 22-én, pénteken pedig sajtóbejárásra utaztunk a Paks II. Atomerőmű építési területére.

Közép-Európa legnagyobb beruházása

Egész napos túránkat az úgynevezett kilátódombon kezdtük, ahonnan beláthattuk az egész felvonulási területet. Óriási a médiaérdeklődés, elsősorban Oroszországból, ahonnan nyolc újságíró érkezett, nem számítva a Budapesten állomásozó tudósítókat.

Jogos a kiemelt figyelem, Paks II. Közép-Európa egyik legnagyobb volumenű beruházása, a Roszatom első európai projektje. (Afrikában, Ázsiában több tucatnyi van…)

AZ 5-ÖS ÉS A 6-ÖS BLOKK, AMELYEK ÉPÍTÉSE MEGKEZDŐDÖTT, A TERVEK SZERINT A KÖVETKEZŐ ÉVTIZED ELEJÉN MÁR ÁRAMOT FOG TERMELNI.

Alekszandr Tupicin, az Atomsztrojexport munkatársa az építési projekt igazgatója. A szakember mutatja be az első állomásunkon épülő betonelem-összeszerelő üzemet, amely jövőre el is készül. Itt, Paks II.-nél az a filozófia, hogy nem szállítják ide az „alkatrészeket” messziről, hanem itt, helyben építik meg a gyártó üzemeket. Mint például a vasbeton elemeket elkészítő gyárat vagy pár száz méterrel odébb a második állomásunkon a betonüzemet, amelyből kettő is van, és amely egyenként és óránként 100 köbméter betont termel majd, ha elkészül.

Itt minimálbér, amott havi hatszázezer

Ennyit a protokollról, én azonban szóba elegyedem két helybéli munkással, akik éppen zsákokat cipelnek.

NEM TITKOLJÁK, MENNYIT KERESNEK, MINIMÁLBÉRÉRT, HAVI 310 000 FORINTÉRT ALKALMAZZÁK ŐKET, DE NEM SZOMORÚAK, ENNYIT MÁSHOL A KÖRNYÉKEN NEM TUDNÁNAK MEGKERESNI.

A résfalazó gép, amely november végéig elkészíti a munkagödröt körbekerítő és elszigetelő, 2,5 kilométer hosszúságú, jelenleg már 35 százalékos készültségi állapotban lévő úgynevezett résfalat, már a német Bauer Kft. biznisze, konkrétan a Bauer Magyarország leányvállalaté. Tehát a Paks II. építkezésén orosz, német és magyar cégek (mert magyar alvállalkozók is vannak) dolgoznak együtt. A szankciók nem érintik a projektet, mert az Európai Unió az atomenergetikát kivonta a szankciók hatálya alól.

Ha már Bauer: a németek hegesztő szakmunkásai, jóllehet ők is ugyanúgy magyarok, mint az imént megkérdezett minimálbéres kollégáik, havi 600 000 forintért hegesztenek. Ennyit tesz, hogy ki alkalmazza a dolgozókat, igaz, a hegesztés szakmunka, az anyagmozgatás kevésbé…

A Paks II. építkezésén összesen mintegy háromszázan dolgoznak, a munkatempó lázas, hiába, ha valahol igaz a mondás, hogy az idő pénz, akkor az Paks.

Teller Ede a Renault Lagunában

Kisvártatva találkozunk Kovács Pállal, a Paks I. vezérigazgatójának kabinetfőnökével. A korábbi államtitkár, miközben átsétálunk a Nobel-díjas magyar atomtudósok, Teller Ede, Neumann János, Wigner Jenő, Kármán Tódor és Szilárd Leó mellszobrai között a miniparkon, egy legalább negyedszázados történettel traktál.

Annak idején, amikor Teller Ede itt járt Pakson, Kovács Pál ment ki elé a repülőtérre, és hozta le Nobel-díjas amerikás honfitársunkat az 1982-ben épült erőműbe egy Renault Lagunával. „Ez milyen kocsi?”, érdeklődött Teller. „Egy Renault Laguna”, felelte a kísérő, mire az idős tudós rugózott egyet az ülésen, majd megjegyezte: „A francia kocsik jók!”, és azzal a lendülettel el is szundított.

Egy másik Kovács Antal, a barcelonai olimpia daliás dzsúdóbajnoka Paks I. kommunikációs igazgatója. A legendás „Atom Anti” 51 évesen is olyan formának örvend, hogy bátran tatamira léphetne bárki ellen a győzelem reális esélyével. Tőle tudom, hogy Paks I. jelenleg az ország áramszükségletének a 36 százalékát adja, ha pedig csak a hazai termelést nézzük, annak pontosan a felét.

Ennyit Paks jelentőségéről, és akkor a majdan felépülő 5-ös és 6-os blokkról még nem is beszéltünk.

Nincs alternatívája az orosz üzemanyagnak

Délután autókonvoj érkezett a majdani 6-os blokk helyszínére: Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója száll ki az egyik terepjáróból Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyettes kíséretében. Az építésvezető, Alekszandr Tupicin jelentést tesz főnökének, miközben szemkápráztató tempóban és frekvenciával cikáznak a hatalmas teherautók, úgynevezett billencsek, a magyarországi építkezéseken szocializálódott újságíró pedig nem hisz a szemének.

Itt aztán tényleg pénz az idő, bizonyos helyszíneken éjjel-nappal folyik a munka. Ráadásul a gyilkos tempó miatt nem 3×8, hanem 4×6 órás műszakokban. Hiszen minden óra, amennyivel hamarabb elkészül Paks II., megawattokban és forintmilliárdokban fejezhető ki.

Aztán megkezdődik a sajtótájékoztató, amelynek első részében Lihacsov vezérigazgató megemlíti, nem először jár Pakson, de ilyen emelkedett hangulatban még sohasem tett itt látogatást. Ennek a magyar fél példás együttműködő készsége az oka, megvannak az engedélyek, megkötötték a szerződéseket az alvállalkozókkal, minden adminisztratív akadály elhárult.

„TISZTELET ÉS HÁLA A MAGYAR KORMÁNYNAK!” – HANGSÚLYOZTA A VEZÉRIGAZGATÓ.

Ezt követően megtudjuk, hogy a VVR-1200-as ötös blokk az Európai Unióban az első ilyen egység. Lihacsov szerint 140 magyar cég dolgozik alvállalkozóként a német és francia társaságok mellett, azaz igazi nemzetközi projekt a Paks II., amelynek nukleáris technológiáját a Roszatom adja.

A vezérigazgató bombáz bennünket a számokkal: év végére megháromszorozódik, és ezerre emelkedik az itt dolgozók száma, majd 2024 végére kétezerre nő. És 2024 végére tervezik az első betonöntést. A végső cél a magyar energiafüggetlenség elérése.

ÖSSZESSÉGÉBEN A MAGYAR BESZÁLLÍTÓK ARÁNYA ELÉRI A 40 SZÁZALÉKOT – ÁLLÍTJA LIHACSOV.

Magyar Levente pedig arról beszélt, szerinte jó kezekben van a projekt, annak ellenére, hogy az utóbbi években sokan megkérdőjelezték ennek életképességét.

Elég körülnézni, gőzerővel folyik a munka, ez a folyamat most már nem visszafordítható. Exponenciálisan nő a tempó, szükségünk van erre a kapacitásra.

Végül a RIA-Novisztyi hírügynökség munkatársa megkérdezi Magyar Leventét, igazak-e azok a közelmúltban felröppent hírek, miszerint lecserélnénk az orosz nukleáris üzemanyagot esetleg franciára, a Framatome-mal kötött megállapodás következtében.

Forrás:
https://index.hu/belfold/2023/09/22/paks-ii-atomeromu-latogatas-lihacsov-roszatom/
2023. szeptember 22.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram