2021.04.01.

Pályázat kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatására

Pályázat tárgya és célja

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, pályázati felhívása kompok, révek tulajdonosai és üzemeltetői számára, azok fenntartásának és felújításának támogatására.

Támogatható tevékenységek

Meglévő közforgalmú, közútpótló folyami révek, kompok, és az azokhoz szükséges parti létesítmények, kiszolgáló utak fenntartási, felújítási, felszerelési munkálatainak, valamint kivételes esetben új eszközök beszerzésének támogatása
Továbbá a méltányolandó kistérségi foglalkoztatás-politikai szempontok esetén a működtetés támogatása.

A támogatás formája

Vissza nem térítendő támogatás

Támogatás mértéke

legfeljebb 80%

Támogatás keretösszege

390 millió Ft

Megvalósítás helye

országos

Pályázók köre

A pályázaton azon Pályázó vehet részt, amelynek az említett eszközök a tulajdonában, vagy üzemeltetésében állnak, vagy amelynek közigazgatási területen az említett eszközöket közforgalmú, közútpótló jelleggel, érvényes engedélyek birtokában üzemeltetik.

Pályázat benyújtásának határideje

2021. április 7.

Pályázat kiírója

Innovációs és Technológiai Minisztérium

Link a pályázati felhíváshoz

https://palyazatmenedzser.hu/wp-content/uploads/2021/03/ce413e3c8e96cbd716351ff7fa74263441abcce5.pdf

A pályázatokról a PályázatMenedzser.hu pályázatfigyelő szolgáltatásából értesülünk.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram