2022.11.22.

Roszatom-vezérigazgató: az atomenergia globális szerepe növekedni fog

Az atomenergia globális szerepe növekedni fog, az együttműködés erősítése jelentősen hozzájárulhat az ágazat további fejlődéséhez - hangsúlyozta Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója hétfőn Szocsiban, az Atomexpo megnyitóján.

A megnyitót követő plenáris ülésen a vezérigazgató kiemelte, a gazdasági fejlődés jelentősen függ az atomenergetikától, a nukleáris energia használata feltétele a fenntartható fejlődésnek.

A Roszatom vezérigazgatója elmondta, a globális helyzet árnyékot vet a mostani Atomexpóra, néhány ország nem vesz részt rajta. De így is több mint 70 ország képviselteti magát, összességében ez a világ atomcsaládjának csúcstalálkozója - tette hozzá.

A vezérigazgató kifejtette: 2019 óta több tényező is befolyásolta az ágazatot, a globális energetikai válság, valamint az, hogy a klímacélok elérése egyre távolabb kerültek. Ugyanakkor a világ atomipara egységesen reagált a válságjelenségekre, a partnerek közötti kereskedelmi kapcsolatok, a tudományos együttműködések nem szakadtak meg, erős a szándék együtt megoldani a problémákat - jelentette ki.

A plenáris ülés utáni sajtótájékoztatón Alekszej Lihacsov magyar újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a brüsszeli szankciók jelenleg nem érintik a Roszatom tevékenységét, azonban vannak közvetlen és közvetett hatásai. A brüsszeli vezetés átgondolatlan álláspontja miatt a Paks II. projekt, mint európai beruházás, nagyobb kockázatnak van kitéve, mint bármely más Roszatom-fejlesztés a világ más térségében.

A Roszatom vezérigazgatója úgy értékelte, hogy a magyar megrendelővel, a magyar kormánnyal, az üzletfelekkel fennálló kapcsolatok tárgyszerűek, és ez lehetővé teszi, hogy a projekt előre haladjon. A tervek szerint jövőre megtörténik a beruházás első betonjának kiöntése, arra számítanak, hogy a paksi beruházás megkapja az összes szükséges engedélyt, és teljes gőzzel haladhat majd a munka.

Hangsúlyozta, hogy az előrehaladás mindkét féltől - a fővállalkozó Roszatomtól és a magyar kormánytól - függ, abban bízik, hogy a magyar féllel meglévő viszonyuk lehetővé teszi, hogy teljesíteni tudjanak minden szerződéses kötelezettséget.

Szocsiban a XII. Atomexpo Nemzetközi Fórumot 2022. november 21-22. között rendezi meg a Roszatom. A rendezvényen 74 országból több mint 4100 résztvevő van jelen, köztük 142 kiállító. A szakmai programokon 211 felszólalás hangzik el, és 27 üzleti eseményt bonyolítanak le.

Forrás:
MTI

2022. november 21.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram