2022.10.07.

Sötétbe borulhat az Európai Parlament

Strasbourg és Brüsszel között ingáznak rendszerint az Európai Parlament képviselői. Valójában azonban a francia város az unió törvényhozói szervének tényleges helyszíne. A téli hónapokra azonban az épület elsötétülhet, és a parlament ideiglenesen Brüsszelbe teheti át székhelyét.

Több parlamenti képviselő sürgette, hogy az energiaválság miatt takarékoskodjanak mind a Brüsszel és Strasbourg közötti ingázással, mind fűtéssel és a világítással. Hangsúlyozták, hogy az uniónak, illetve parlamentjének példát kell mutatnia az uniós állampolgárok számára.

A Bild című lap tudósítása szerint pártállástól függetlenül indítványozták a képviselők az ideiglenes elsötétítést. A képviselők szerint a téli hónapokban a parlamentnek is az unió hivatalos székhelyén, Brüsszelben kell üléseznie.

Német parlamenti képviselők szerint az erről szóló levelet átadták Roberta Metsolának, a testület máltai elnökének.

A parlamentnek ugyanazt kell tennie, amit az emberektől megkövetelnek, azaz takarékoskodni kell az energiával –

fogalmaztak a képviselők. Úgy vélekedtek, hogy a két épületkomplexum, azaz a brüsszeli és a strasbourgi székhelyek egyidejű fűtése és világítása az adófizetők megcsúfolása lenne.

Értesülések szerint elhangzottak olyan követelések is, hogy az Európai Parlament működését ne csak a téli hónapokra állítsák le, hanem egészen az energiaválság végéig.

Az Európai Adófizetők Szövetsége elítélte a képviselők Brüsszel és Strasbourg közötti ingázását.

"Ez a vándorcirkusz egyben ökológiai és gazdasági katasztrófát jelent"

– fogalmazott a szövetség főtitkára. Reményét fejezte ki, hogy a képviselők a jelenlegi válság nyomán felhagynak ezzel. Utalt arra is, hogy a honatyák Brüsszel és Strasbourg közötti ingázása aligha klímabarát.

Az Európai Unió már korábban állást foglalt amellett, hogy saját hivatalainak is erőfeszítéseket kell tenniük a klímasemlegesség irányába. A június végén a tagállamok környezetvédelmi miniszterei célul tűzték ki, hogy az EU 2030-ra 55 százalékkal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást az 1990-es szinthez képest.

Forrás:
https://infostart.hu/kulfold/2022/10/06/sotetbe-borulhat-az-europai-parlament
2022. október 6.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram