2023.04.03.

Szakemberek véleményét is kikérhették a pályakezdés előtt álló hallgatók

Több mint húsz cég kínálta lehetőség közül válogathattak a látogatók a Dunaújvárosi Egyetem csütörtökön tartott karriernapján. A félévente megrendezett esemény célja, hogy a középiskolások és egyetemi hallgatók mind megtalálják a számukra legmegfelelőbb munkahelyet és hivatást.

Már a 10 órai kezdés előtt rengetegen érkeztek az intézmény P épületében megrendezett állásbörzére, ahol több, jobbnál jobb állást kínáló cég várta az érdeklődőket. A karriernapot Kuti János, az ipari fejlesztési központ vezetője nyitotta meg, aki elmondta, a rendezvény kiemelt fontosságú mind az egyetem, mind a hallgatók és tanulók, mind pedig az ipari partnerek életében. Kiemelte, az egyetem folyamatosan azon dolgozik, hogy hallgatóikból a munkaerőpiacon érvényesülni tudó fiatalokat formáljanak, a program során felsorakozó ipari partnerek számára pedig fontos, hogy olyan embereket alkalmazzanak, akik a jövőben könnyedén be tudnak illeszkedni a céges kultúrába.

Az állásbörze természetesen a tanulók, hallgatók számára is jelentős esemény volt, hiszen sokan nem tudják még pontosan, milyen területen szeretnének elhelyezkedni. A rendezvény remek lehetőség volt arra, hogy különféle cégekkel ismerkedjenek meg a pályakezdés előtt állók, valamint arra is, hogy kiválaszthassák potenciális jövőbeli karrierjüket. Fontos, hogy a fiatalok megfelelő első munkahelyet találjanak, mivel ez meghatározhatja későbbi életpályájukat, fejlődési lehetőségüket. A karriernapon bemutatkozó cégek közül sokan a munkahely mellett szakmai gyakorlati helyet, valamint duális képzést is kínáltak.

A jelenlévőket egyebek mellett olyan cégek képviselői várták, mint a Paks II. Atomerőmű Zrt., a Szent Pantaleon Kórház, a Pridgeon & Clay, a Hankook Tire Magyarország Kft., vagy a Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség. Az érdeklődők nem csak részletes információkat kaphattak a cégektől, de tapasztalat útján is megismerhették a különböző munkákat, ugyanis számos munkaadó lehetőséget biztosított eszközeik kipróbálására is.

Forrás:
https://www.duol.hu/helyi-kozelet/2023/03/szakemberek-velemenyet-is-kikerhettek-a-palyakezdes-elott-allo-hallgatok-galeriaval
2023. március 30.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram