2022.10.12.

Szijjártó Péter: A mostani helyzetben felértékelődik az együttműködés a szomszédos országokkal

A jelenlegi válsághelyzetben még inkább felértékelődik a kiszámítható, kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés a szomszédos országokkal, így a magyar-szlovén kapcsolatok is rendkívül előnyösek mindkét fél számára - közölte kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Matjaz Han szlovén gazdaságfejlesztési és technológiai miniszterrel közös budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy

az ukrajnai háború és a szankciók miatt egekbe szökő árak recesszióval fenyegetnek Európában, ezért fontos a gazdasági együttműködés fejlesztéséről tárgyalni.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Matjaz Han szlovén gazdaságfejlesztési és technológiai miniszter sajtótájékoztatót tart megbeszélésüket követően Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, 2022. október 11-én.FORRÁS: MTI/ILLYÉS TIBOR

Szijjártó Péter Magyarország és Szlovénia kapcsolatát méltatta, amelyet szavai szerint még szorosabbra kívánnak fűzni, kölcsönösen támogatni fogják egymás beruházásait, mivel ezek jelentősen hozzájárulhatnak a gazdasági növekedés fenntartásához.

Mint mondta,

EHHEZ ADOTT MINDEN ALAP, MIUTÁN A KÉTOLDALÚ KERESKEDELMI FORGALOM TAVALY MAJDNEM ELÉRTE A HÁROMMILLIÁRD EURÓT, ÉS ÉRTÉKE AZ IDEI ÉV ELSŐ HAT HÓNAPJÁBAN IS 30 SZÁZALÉKKAL NŐTT, ÍGY ÚJABB REKORD VÁRHATÓ 2022-RE.

Egyes magyar nagyvállalatok mára komoly regionális játékosokká váltak, így például

a Mol, az OTP és a WizzAir szlovéniai beruházásai is sikerrel kecsegtetnek; előbbi két cég a második legnagyobb piaci szereplő lesz a maga szegmensében, míg utóbbi bázis kialakításán dolgozik Ljubljanában - húzta alá Szijjártó Péter.

A magyar diplomácia vezetője kitért arra is, hogy a Zalaegerszeg-Graz-Maribor háromszögben nemzetközi tesztkörnyezetet hoznak létre az önvezető autók számára, ami komoly versenyelőnnyel fog járni.

KIEMELTE, HOGY AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS HOZZÁJÁRUL A KÉT ORSZÁG ENERGIABIZTONSÁGÁHOZ IS, MINTHOGY A VILLAMOSENERGIA-HÁLÓZATOKAT ÖSSZEKÖTŐ VEZETÉK JÚNIUS ÓTA TESZTÜZEMBEN MŰKÖDIK, S EDDIG NEM MERÜLT FEL PROBLÉMA, ÍGY ÉV VÉGÉTŐL ÁT LEHET TÉRNI A NORMÁLIS KERESKEDELMI ÜZEMRE.

Üdvözölte, hogy Magyarország, Szlovénia és Szerbia részvételével regionális villamosenergia-tőzsde jön létre az év végével, ami az árak csökkenését is eredményezheti.

A miniszter rámutatott, hogy a recessziót ezúttal nem gazdasági strukturális problémák, hanem biztonsági kihívások okozzák, így a "visszaesésből való kimaradásnak is a biztonság megóvása a módja a gazdasági stabilitás és az energiaellátás terén is".

Magyarországnak ebben a kontinentális recesszióval fenyegető helyzetben nem lehet más célja, minthogy kimaradjon ebből, és egyfajta lokális kivételt képezzen - szögezte le.

Újságírói kérdésekre válaszolva Szijjártó Péter hangsúlyozta:

jól látható, hogy az ukrajnai eszkaláció rendkívül veszélyes irányba halad. Most már tényleg az utolsó utánit követő pillanatban vagyunk ahhoz, hogy az eseményeket vissza lehessen fordítani.

"Az eszkalációs törekvések, meg a háborús retorika helyett szerintem itt lenne az ideje, ha Európában áttérnénk arra, hogy minden erőnkkel a béke megteremtésére koncentráljunk" - jelentette ki.

Elmondta,

AZÉRT VESZ RÉSZT CSÜTÖRTÖKÖN AZ OROSZORSZÁGI ENERGIAHÉT ESEMÉNYEIN, HOGY EGYRÉSZT OTT IS A BÉKE FONTOSSÁGÁRÓL BESZÉLJEN, MÁSRÉSZT, HOGY MAGYARORSZÁGON NE LEGYENEK ENERGIAELLÁTÁSI PROBLÉMÁK A JÖVŐBEN SEM.

Azok, akik emiatt bírálnak, azok nem akarják, hogy béke legyen. És akik emiatt bírálnak, azokat nem érdekli, hogy a magyar embereknek lesz-e energiaellátás vagy sem - emelte ki végezetül Szijjártó Péter.

Forrás:
https://www.origo.hu/nagyvilag/20221011-felertekelodik-az-egyuttmukodes-a-szomszedos-orszagokkal.html
Kép: MTI/Illyés Tibor
2022. október 11.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram