2022.12.05.

Szijjártó Péter: A villamosenergia-import növelésével csökkenthető a földgázfelhasználás

Magyarország energiaellátásában a földgáz kivételesen fontos szerepet játszik, ez a függőség azonban csökkenthető, egyebek mellett a villamosenergia-import növelésével is, a kormány ezért nagy erőkkel dolgozik ezen – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a szlovéniai Cirkovcében. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy az európai energetikai viták során a leggyakrabban használt szó a diverzifikáció, ami Magyarország számára azt jelenti, hogy minél több forrásból, minél több útvonalon minél több típusú energiaforrást szeretnénk beszerezni.

Utóbbi pontot azért nevezte különösen fontosnak, mert hazánk ellátásában a földgáz rendkívül fontos szerepet játszik, és ezt a függőséget a villamos energia felhasználásának és importjának fokozásával is mérsékelni lehetne. „Ezért két nagyon fontos projektbe vágtunk bele Magyarország villamosenergia-ellátásbiztonságának hosszú távú garantálása érdekében” – hangsúlyozta.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy ezek közül az egyik már lezárult, hiszen utolsó szomszédos országként Szlovéniával is sikerült összekötni a hazai villamosenergia-hálózatot, így rá lehet fordulni a másodikra, amely szintén lényeges az ellátásbiztonság szempontjából.

Ennek keretében Azerbajdzsánból Georgián és Románián keresztül, részben tenger alatti vezetékeken fogunk tudni zöld villamos energiát Magyarországra szállítani – tudatta, hozzátéve, hogy az erről szóló megállapodást két hét múlva írják alá Bukarestben. „Ezáltal nem csak az energiaellátásunk biztonságát javítjuk, hanem a környezetvédelmi szempontokra is tekintettel tudunk lenni, és meg tudjuk őrizni Magyarország vezető pozícióját a felelősségtudatos, vagyis a környezetet védő energiafelhasználás tekintetében” – fogalmazott. „A villamosenergia-importja és villamosenergia-felhasználása Magyarországnak így most biztosabbá, kiegyensúlyozottabbá válik” – szögezte le.

A miniszter rámutatott, hogy hazánk a hét szomszédos ország közül hattal már összekötötte földgázellátási hálózatát, de sajnos ez Szlovéniával még nem történt meg.

El kell mondanom, hogy ez nem rajtunk múlt s nem is rajtunk múlik, számos kezdeményezést tettünk már Szlovénia irányába – jelentette ki. Mint mondta, a korábbi szlovén kormányok „annyira nem támogatták” ezen terveket, azonban most úgy tűnik, hogy „van némi politikai fogadókészség”. Végül kiemelte: nagyjából kétmilliárd köbméteres kapacitás alatt ugyanakkor nincsen igazán értelme megépíteni egy ilyen vezetéket. „Látni kell, hogy a mostani válságos energiaellátási helyzetben az az ország van biztonságban, amely minél több forrásból, minél több útvonalon minél több típusú energiahordozót tud importálni” – húzta alá.

Forrás:
https://magyarnemzet.hu/kulfold/2022/12/szijjarto-peter-a-villamosenergia-import-novelesevel-csokkentheto-a-foldgazfelhasznalas
2022. december 2.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram