Dusnok

Dusnok község Bács-Kiskun megyében, Kalocsa és Baja város között az 51. út mentén, a Dunától 5 km-re helyezkedik el. A kedvező természeti adottságokra épült települést körülöleli a Vajas folyó, gazdag termőföldjeit a Duna, a Vajas és az Őrjeg vizei alakították ki. A folyó-parti község nemcsak természeti szépségével, hanem kulturális életével is előkelő helyet foglal el a Kalocsa-környéki falvak együttesében. A községtől nyugatra egészen a Dunáig hatalmas erdő terül el, a Lenesi erdő.

Gazdag vadállománya évtizedek óta csalogatja a vadászokat, erdőjárókat. Dusnok nagy község. Lakóinak száma 3011 fő. A legtöbb magyar faluval ellentétben a településre egyre többen költöznek vissza, vagy települnek be. 2017-ben a 65 év feletti állandó lakosok száma 479 volt, a 14 év alatti állandó lakosok száma pedig 373. A falu neve a „duše, dušenik” szláv eredetű szóból származik. A „duše” szó jelentése „lélek”, a „dusenik” lélekváltót jelent. „Dušenik”-nek nevezték régen azokat a szolgákat, akiket a földesúr még életében vagy a végrendeletében szabadon bocsátott azzal a kikötéssel, hogy halála napján, valamint halálának évfordulóin gyászmisét mondjanak lelki üdvéért, és halotti tort is rendezzenek.

A település létrejöttének pontos időpontját nem ismerjük. Az első olyan említés, amely kétség kívül Dusnokra vonatkozik, III. Béla király birtokösszeíró leveléhez kötődik. A királyi oklevél az 1216-ban III. Honorius pápa kiadott bullájához köthető. Ez alapján a falu több, mint 800 éves.

Dusnok egy horvát nemzetiségű falu, többségében rácok lakják. Dusnok gazdasági életét évszázadok óta a víz közelsége és a jó minőségű termőföld határozza meg. Elsősorban gabona, kapásnövények és fűszerpaprika termesztéssel foglalkozott a mezőgazdaságból élő lakosság. A híres kalocsai fűszerpaprika jelentős része mai napig is a dusnoki termesztésből kerül ki.

Megélhetési lehetőségek: Borsoshát Terményfeldolgozó és Kereskedelmi Kft. Tevékenységi köre: Mezőgazdasági termény szárítás, tisztítás, tárolás és kereskedelem. Vajas Agrogép" Kft. Tevékenységi köre: Mezőgazdasági növénytermesztés, mezőgazdasági szolgáltatás, kereskedelem.

Házi pirospaprika szárító üzem: FŰSZERFARM Magyar Paprika Élelmiszeripari, Termelő, Feldolgozó, Fejlesztő és Kereskedelmi Részvénytársaság. Kárpit Design Kft. Tevékenységi köre: Ülőbútor gyártás. Ezeken felül számos vállalkozás megtalálható falunkban. A falunak saját bölcsődéje, óvodája, általános iskolája, művelődési háza van.

Az önkormányzat az általános iskolában saját konyhát üzemeltet.

A községtől nyugatra egészen a Dunáig hatalmas erdő terül el, a Lenesi erdő. Gazdag vadállománya évtizedek óta csalogatja a vadászokat, erdőjárókat. Gyönyörű vadászházával együtt a Gemenci erdő- és vadgazdaság fennhatósága alá került. A vadászház vendégházként is funkciónál. 9 kétágyas szoba várja az itt megszálni vágyókat, valamint egy különálló épületben további 4 szoba áll a vendégek rendelkezésére.

A falu keleti határában áll egy csodálatos energetikával bíró kápolna. 1855 nyarán Szűz Mária tiszteletére építették a hívek. Az elbeszélések úgy tartják, többször jelent meg itt Mária. Területi elhelyezkedése miatt ez mind a mai napig Feketi kápolnának nevezik. A körülötte elhelyezkedő 1 hektáros területen egy forrásból keletkezett tó és egy fás liget található. A tónak gyógyító erőt tulajdonítanak, legyen bármilyen szárazság, ez a tó még sosem száradt ki. A falu lakosai körében több elbeszélés, monda ismert az itt történt csodás eseményekről. A lakosok szabadidejükben szívesen futnak, sétálnak, bicikliznek ki a határba, a Feketi kápolnához. A lelketfeltöltő kis kápolna egyik állomása a Máriagyűd-Esztergom Magyar Zarándokút egyik alternatív szakaszának is.

A zarándokok fáradt lábaikat megpihentethetik a falu központjában lévő zarándokszálláson, melyet 2013. december 5-én adtak át, 32 fő befogadóhellyel.

A falu féltett kincse a Vajas folyó, ami rendezett parkjaival, kialakított fürdőhellyel, horgászási lehetőségekkel kikapcsolódást nyújt a dusnoki lakosok számára. A Vajas-part mentén a Házaspárok útja Magyarországon egyedülálló, igazi turistalátványosság. Ez a 9. ilyen jellegű park a világon. Az út hosszú folyóparti szakaszon szegélyezett, kaviccsal leszórt ösvényen sétálható végig a község peremén, természetesen nem csak házaspárok részére. Az út célja: a házasság fontos eseményeit, egyes állomásait örökíti meg, egy-egy vallási igével, megszívlelendő üzenettel. Akik járnak rajta, kapcsolatukban megújulhatnak és megerősödhetnek.

Ezen ösvény mentén lettek elültetve a megszületett gyermekek tiszteletére a különböző fajtájú facsemeték, névtáblákkal együtt, a „Minden születendő gyermeknek ültessünk egy fát” mozgalom keretében.

A nyári időszakban a vízisportok szerelmeseit, kirándulókat vonzz a folyó, akik gyakran sátorral veszik birtokba e szép tájat. A spontán, vagy szervezetten megjelenő vidéki kajakosoknak és kenusoknak kulturált kikötési lehetőséget és szolgáltatásokat biztosít a 2019-ben elkészült Vajas Vízi Központ, melynek összkomfortos épületében lehetőség van csónak, kajak és kenu bérlésére is.

Két fedett pavilonja asztallal és padokkal lehetőséget ad a kiülésre, baráti beszélgetésekre.

Ez a Turisztikai Központ helyet ad különböző kisebb rendezvényeknek, születésnapoknak, családi összejöveteleknek. Például a horvát nyelvi tábor foglalkozásai is itt kaptak helyet. HubArt Galéria és Bagolyvár: Tulajdonosa Hubert László, festőművész. 2004-ben nyitotta meg saját galériáját, saját otthonában. Rendszeresen szervez kiállításokat, nem csak a környéken élő művészek alkotásainak, hanem más tájak művészei technikáit is szívesen mutatja be a közönségnek. Koncertek, előadások, irodalmi estek is helyet kapnak itt. Nemzetközi és hazai alkotótáborok méltó helye ez az alkotó műhely a kézi rakású kemencével.

A rác nyelv és kultúra ma is számottevő a község életében. A rác hagyományok a falu kulturális életében erőteljesen megjelennek. Az év minden szakában érdemes ide látogatni, hiszen aktív közösségi élet folyik a településen. Januárban több napon keresztül tart a Rác Fonó, ahol cél a dusnoki hagyományok felelevenítése, bemutatása és ápolása a magyar és a horvát kulturális programokon keresztül: a múltunkból töltekezve értékeinket megmenteni és a jövőt építeni.

Tavasszal ünnepeljük a Rác Pünkösdöt, amely a község legnagyobb rendezvénye. Népszokásokkal, fellépésekkel, gasztronómiai jellegzetességekkel várjuk a vendégeket a két napos, szabadtéri rendezvényre, amely 2022-ben ünnepli a 30. születésnapját. A Rác Pünkösd hétvégéje minden évben a családi együttlét, főzés, pihenés és szórakozás időszaka.

Június 24-éhez kötődik Dusnok fogadott ünnepe. Ekkor a határban, kertekben nem dolgozunk, hanem megemlékezünk őseink fogadalmáról: sok éven keresztül Szent Iván napja környékén jég verte el a határt, sőt többször a falu épületeit is. Ekkor az elöljáróság megfogadta, hogy minden évben imádkozik ezen a napon azért, hogy ne érje pusztító jégverés a falunkat. Ma már gyönyörű fáklyás csónakázást, éneklést tartunk ekkor a Vajas folyón.

Augusztus 20-án nemcsak a Szent Istváni államalapítást, hanem az új kenyér ünnepét is megüljük. A falu régen a kenyérhez való lisztet a dusnoki szélmalomban őröltette. Ez a malom ma is működőképes és megtekinthető a Szentendrei Skanzenben.

A legfontosabb fejlesztési terveink a jövőre nézve:

  1. Bentlakásos idősotthon létrehozása (nagyon sürgető lakossági igény van rá)
  2. Sportcsarnok építése (a környező településekhez képest Dusnokon sokkal több a fiatalok, gyerekek száma, ennek ellenére csak egy egészen kicsi 1959-ben épült iskolai tornaterme van a településnek.
  3. Munkahelyteremtés. Sokan ingáznak a környező városokba. Ha legalább egy-két 20-30 főt foglalkoztató üzem létesülne, sokat segítene a település népességmegtartó erején. Paks II. beruházás kapcsán is elérhető közelségbe kerülnek minőségi munkahelyek.
  4. Dusnok környezeti adottsága nagyon szép. Ez jelenleg a turisztika szempontjából alig van kihasználva. Pályázati forrásból megépítettük a Vajas vízi központot, ami az első lépés lehet ebbe az irányban. Ebben úgy gondolom, nagy potenciál rejlik. Nagy szükség lenne továbbá szálláshelyekre, vendégházakra. Ez hosszabb távon többeknek nyújtana biztos megélhetést, ill. jövedelem kiegészítést. Ehhez kapcsolódóan szükség van egy modern tájházra, közösségi térre, ahol az állandó helytörténeti kiállítás mellett közösségi programok, rendezvények is megtartásra kerülhetnek.(festőtáborok, vándorkiállítások, sőt helyet kapna benne egy kis cukrászda is. Ez mindenképpen a turisztikai fejlesztésekhez is kapcsolódik.

Dusnok jelenleg is egy élhető, szép, biztonságos település. Ezeknek a fejlesztéseknek megvalósulása esetén azonban egy európai mércével mérve is kiemelkedő község válhatna belőle.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram