Foktő

Foktő község Kalocsától 5 km-re fekszik, közvetlenül a Duna mellett. A településen 1590 fő él. A lakosság elöregedőben, bár reményre ad okot, hogy az utóbbi években egyre több fiatal vásárol a faluban házat.Foktő nevének eredete a földrajzi elhelyezkedésére vezethető vissza. A fok elnevezést arra a vízfolyásra alkalmazták, amely a Dunát az ártéren maradt szabad vízzel összekötötte. A fokoknak a nagyobb folyóba történő beömlését pedig tőnek, tűnek nevezték.Tehát fok és a töve. A település nevét először 1221-ben említik hivatalos iratokban, így idén 800 éves. A falu határában működik a Pannon Növényolajgyár, amely sok falubelinek nyújt megélhetést. A falunak van háziorvosa, felújított és modern az orvosi rendelő, működik a védőnői és a családsegítő szolgálat. A jól felszerelt, napköziotthonos óvodába mintegy 40 kisgyerek jár. Az általános iskola az alacsony gyermeklétszám miatt 2020-ban megszűnt.

A falu központjában található református templom 1942-ben épült Hild József tervei alapján. A katolikus templom 1784-ben épült és Csodatévő Szent Gergely tiszteletére szentelték fel. Mindkét templom műemléki védelem alatt áll.A falu központi részén három, fából készült, faragott szobor található, melyek a Magyarok Nagyasszonyát, Árpád vezért és a Teremtő Krisztust ábrázolják. A tájház, mely 2019-ben készült el, a Fő úton, jól megközelíthető helyen található. A Duna-part és a települést kettészelő Fok minden évszakban kellemes sportolási és kikapcsolódási helyszín lehet.

A múlt században még tucatnyi család élt a faluban halászatból. A vizet járó ember értett a halász szerszámok elkészítéséhez, a háló kötéséhez és a ladikok készítéséhez is. Több takács is működött a faluban, akik lenből és kenderből fonták a gyönyörű, piros csíkkal díszített vásznakat. A Duna foktői szakaszán tucatnyi vízimalom működött, amelyek őrölték a gabonát és a paprikát. A foktői temetőben még áll néhány öreg faragott fejfa (gombosfa), melyet helyben faragtak. Mégis, ha Foktő kerül szóba, legtöbb embernek a "tarhonyás" csúfnév jut eszébe, mert a falubelieket tarhonyásoknak nevezik.A hagyományőrzést és a kulturális értékeket képviseli a faluban működő színjátszókör, vegyeskórus és néptánccsoport.

Az Paksi Atomerőmű és a Pannon Növényolajgyár bővítése kapcsán várhatóan több munkahely létesül. A fiatalok szívesen települnek le a faluban, ezért számukra szórakozási, sportolási és kikapcsolódási lehetőséget szeretnénk biztosítani. Távlati cél a Duna-parton strandolásra, csónakázásra, egyéb szabadidő eltöltésre alkalmas hely kialakítása. Ez kiszolgálná a helyi lakosok igényeit és a turizmus alapjait is megteremtené.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram