Ordas

Ordas község Bács-Kiskun megyében található, a Duna bal partján – mondhatni a partjára épült –, a Kalocsai Sárköz északnyugati peremén, Kalocsától 18 km, Dunapatajtól és Géderlaktól 5 km távolságra fekszik. Már a XIII. századból létezik róla írásos emlék, így feltételezhető, hogy korábban is lakott volt, a török hódoltság idején is fennmaradt. Neve a Vrdas személynévből ered, ez ment át az „ordas”, feketével-barnával tarkított melléknév előzménybe, mely a farkas jelentésváltozata volt. Az ’50-es, ’60-as években élénk teher és személyhajóforgalom volt a falu kikötőjében. A falucska utcáit többnyire 80-110 éves lakóépületek alkotják, de nem ritkák a 130-160 telet is megélt házak. Lakosainak száma 420 fő. Helyben kevés munkalehetőség van, néhányan mezőgazdasági vállalkozók, de a legtöbb ember eljár dolgozni más településre. Óvoda, alsótagozatos általános iskola, Géderlakkal-Uszóddal-Dunaszentbenedekkel közös önkormányzati hivatal, orvosi rendelő, faluház, könyvtár, falugondnoki szolgálat működik a településen. Van füves sportpálya és egy gumiborítású, esti világítással rendelkező sportpálya is a községben.

A község látnivalói közül kiemelkedik a Református templom, melyet 1785-86-ban építettek. A karzat és szószék faragásai Szerváciusz Péter erdélyi mester munkája. Szép színfoltjai a falunak a híres Rákóczi-tölgy darabjaiból készült köztéri szobrok, a kanyargós utcák, a régi, szép homlokzatú lakóépületek, melyek között a másfélszáz évesek sem ritkák. A református temetőben még sok helyen látni egy jellegzetes kézzel faragott fejfát, melyet virág és egy csavart motívum díszít. A falun átvezet az EuroVelo6 kerékpárút.

Kivételes adottsága a településnek, hogy közvetlenül a Duna partjára épült, a folyóparttól a községet csak egy 50 méter széles ártér és a töltés választja el. Negyedszázada minden augusztus végén tartanak falunapokat, és közel két évtizedes már az augusztus első hetében megrendezett ordasi alkotótábor is, ahová az ország különböző tájairól érkeznek alkotók, főleg képzőművészek, de zenészek, irodalmárok is. Kétévente a község júniusban kézikaszás aratófesztivált rendez, tárogatóestet szalonnasütéssel a Duna-parton, s ha lehetőségeik engedik, Zenés Nyári Estéket júniustól augusztusig. Októberben pedig szüreti felvonulást és mulatságot rendeznek.

Folyamatosan zajlik az útburkolatok javítása, a középületek korszerűsítése. Tervben van új játszótér kialakítása és a községi csapadékvíz-rendszer rendbetétele. Készen vannak a tervek egy többrészes, falusi stílusú apartmanház felépítésére, mely a turisztikai szálláslehetőségeket bővítené. Kölcsönözhető kerékpárok vásárlása, hogy az autón ide érkezők kerékpáron be tudják járni a környéket, vagy akár a közeli Szelidi-tóra is elkerekezhessenek. Régi lakóházakat vásárolunk fel, felújítjuk vagy kiközvetítjük kisgyermekes családoknak, ezzel is fiatalítani a lakosságot, és utánpótlást biztosítani óvodánknak, iskolánknak. A gumiborítású sportpálya mellé fitneszpark létrehozása. A faluház pincéjében egy új közösségi tér létrehozása.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram