Varsád

Varsád település Tolna megye középső-, Tamási Járás legdélebbi részén, a Tolnai–Hegyhát dombjai ölelésében található, Szekszárdtól 30 kilométerre északnyugatra, Gyönk délkeleti szomszédságában. Központján a Kölesd-Pincehely közti 6313-as út halad végig, ezen érhető el a 61-es főútról letérve, illetve a 63-as főút irányából is.A település neve először egy a pápai tizedjegyzék alapján készült 1330-as térkép, térképvázlaton szerepelt, tehát már az 1200-as években létezett.A község elnevezése, a legújabb kutatási eredmények szerint délszláv fogalom. A szlávok (rácok) nyelvén fonetikus kifejezési módban, „varsád": kertet, kertművelőt, kerttel való foglalkozást jelent. A törökök kivonulása után szinte teljesen elnéptelenedett falut 1713-1786 között Hessen környékéről toborozott evangélikus németek betelepítésével népesült be újra. A svábság kitelepítéséig német nemzetiségű település volt mintegy 1400- 1500 lakossal. Az 1940-es évek közepén Székely és Felvidéki családok találtak otthonra Varsádon. A rendszerváltást követően a globalizáció és a munkalehetőség hiánya miatt a fiatalok elköltöztek a településről, így a lakosság száma jelentősen lecsökkent. 2020-ban a lakosság száma 363 fő, melyből az aktívkorúak aránya 64%, a 0-18 évesek 19%, és az idős lakosság 17%, tehát arányaiban kiegyenlítettnek mondható.A munkavállalók jelentős része a környékbeli városokban, településeken talált munkát, helyben a telephellyel rendelkező vállalkozások illetve az Önkormányzat tud munkalehetőséget biztosítani közfoglalkoztatás keretében, ahol a közterületek karbantartása mellett zöldségtermesztéssel és levendulatermesztéssel végeznek értékteremtő munkát a foglalkoztatottak. A települési önkormányzat a közigazgatási feladatait Gyönk Város Közös Önkormányzati Hivatallal látja el 5 községgel közösen. Helyben a Községházán fogadjuk az ügyfeleket, ahol a Polgármester és a Hivatalsegéd dolgozik. A hét meghatározott napjain ügysegédek állnak az itt élők rendelkezésére. Itt található még a felújított orvosi rendelő, ahol heti két alkalommal fogadja a betegeket a Gyönki székhelyű háziorvos. Helyben működik Óvoda, mely a Diósberényi Óvodafenntartó társulás tagintézménye. Jelenleg 24 beíratott kisgyermekről gondoskodik 2 Óvónő és egy Dajka. A helybeli gyerekek mellett szomszédos településekről is fogadunk ovisokat az intézménybe. Szállításukat az Önkormányzat Falugondnoki szolgálata látja el. 1976 óta nincs a településen iskola. Az általános iskolások a szomszédos Gyönk Város KLIKK által üzemeltetett Általános és Zeneiskolájában tanulnak, ahová menetrendszerinti buszjárattal tudnak bejutni. A bejáró tanulólétszám évek óta meghaladja a 30 fő. Az Óvodával egy épületben található a Művelődési ház. Mindkét intézmény az elmúlt években pályázati támogatásokból, energetikai és infrastruktúrális korszerűsítésnek köszönhetően megújult. A régi könyvtárszobából lett kialakítva az Óvodások tornaszobája, mivel a könyvtár átköltözött a volt posta épületébe. Itt, a felújított, Illyés Gyula Tolna Megyei Könyvtár szakmai támogatásával működő Könyvtár mellett megtalálható még a Teleház, az E-Magyarországpont, ahol jelenleg a Digitális Jólét Program keretében vehető igénybe a szélessávú internet. Az épület udvarán található a település pályázati támogatásból felújított játszótere. A szociális alapellátási feladatokat helyben, a Hegyhát Evangélikus Szeretetszolgálaton keresztül biztosítjuk az itt élőknek. 1994-ben alakult a Német Nemzetiségi Önkormányzat, amely a nemzetiségi kultúra és hagyományok megőrzése mellett a település közösségi életének szervezésében is jelentős szerepet vállal. Varsád összkomfortos település, mivel a villany, víz és gázvezeték mellett 2010-ben kiépült a szennyvízcsatorna hálózat is. A településen működő vállalkozások többsége mezőgazdasági termeléssel, azon belül is gabona félék termesztésével foglalkozik. Bor előállítással a néhány háztáji szőlőtermesztő mellett a Both pincészet foglalkozik. Varsád igen nagy kiterjedésű vízgyűjtő területen található. Ezt a kiváló adottságot igyekszik hasznosítani a Czikkhalas Kft, mely a község határában húzódó Donát patak felduzzasztásával egy Tolna megye több települését is érintő mesterségesen kialakított tórendszeren gazdálkodik. Erről a patakról kapta a nevét a Donát-mente Vadásztársaság, amely helyi és környékbeli földtulajdonosokból áll. A településen három civilszervezet működik: Varsádért Ifjúsági Klub, Idősek Klubja Közalapítvány, Varsádi Polgárőr Egyesület.

A kuktúra és néphagyományok ápolása napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kap. Többek között ezt a célt is szolgálja az 1994-ben megalakult Varsád Község Német Nemzetiségi Önkormányzata, és az 1998-ban alakult Varsádért Ifjúsági Klub, melynek tagjaiból alakult a Remény Ifjúsági és Gyermek tánccsoport, akik a helyi hagyományok ápolása mellett, német nemzetiségi és magyar táncokat adnak elő, valamint a Koktél tánccsoport, akik modern táncokkal színesítik a település rendezvényeit, melyet az elmúlt években felújított Művelődési Házban és annak rendezvénytérré alakított udvarán tartunk. Mindkét szervezet meghatározó szerepet tölt be Varsád hagyományőrző és kulturális rendezvényeinek szervezésében és lebonyolításában. Községünk egyik látványossága a Tájház. Az épületet, ezt a jó állapotban megőrzött régi „sváb” házat 2006-ban vásárolta meg a Német Nemzetiségi Önkormányzat, eredeti bútorzattal és használati tárgyakkal együtt, így hitelesen mutatja be a századelő varsádi lakosainak mindennapjait. Varsád egyetlen műemléke a 1786 -ban épült Evangélikus templom. A Katolikus templom a 70-es évek elején épült. A település központjában található az I.- II. Világháborús emlékmű, amin egy Turulmadár található. Ez a szimbólum megtalálható a település címerén is. Varsád turisztikai értékei között szerepel a falu központjában üzemelő Éden tó elnevezésű szálláshelyként is üzemelő horgásztó. Kedvelt kiránduló hely a falu északi végén található Rudolf kilátó, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a településre és a nagy kiterjedésű halastórendszere, mely igen gazdag vízimadárvilággal rendelkezik.

Varsád, a Tolnai-Hegyhát dombjai közt húzódó, igen nagy kiterjedésű vízgyűjtő területen található. Ezt a kiváló adottságot igyekszik hasznosítani a Czikkhalas Kft, mely a község határában húzódó Donát patak felduzzasztásával egy Tolna megye több települését is érintő mesterségesen kialakított tórendszeren gazdálkodik. Erről a patakról kapta a nevét a Donát-mente vadásztársaság, amely helyi és környékbeli földtulajdonosokból áll. Természeti adottságaink közt szerepel, hogy vadban gazdag vidék vagyunk. A tavak környékének vizimadár világa igen színes. A település határában igen jó minőségű termőföldek és legelők találhatók. A helyi Ökormányzat, Német Nemzetiségi Önkormányzat, és a civil szervezetek közösen igyekeznek ápolni a jellemzően keresztyén ünnepekhez köthető hagyományokat, népszokásokat. Ilyen a Farsang, Húsvét, Pünkösdkor a Német Nemzetiségi nap, Szüreti nap, Márton nap, Mindenki Karácsonya. Fontosnak tartjuk a településről elszármazottakkal való kapcsolattartást.

Varsád jövőképének meghatározó eleme a fiatalok helybentartása, illetve fiatalok letelepedésének elősegítése, ösztönzése. Ehhez az alapinfrastruktúra,- mint közművek, beépíthető ingatlanok, felújításra váró ingatlanok, helyben Óvodai ellátás stb- rendelkezésre állnak. A fejlesztések tekintetében, a település csapadékvíz elvezetésének fejlesztésével, a rendkívüli időjárások okozta károk megelőzhetők és kivédhetők lesznek. Az Önkormányzat tulajdonában lévő utak, járdák nagy része már kiépített, azonban vannak még megereősítésre, felújításra szoruló szakaszok, melyek az ingatlanok biztonságos megközelíthetőségét szolgálják.A közbiztonság növelése érdekében szükségesnek tartjuk a térfigyelő kameraredszer kiépítését. A szabadidő hasznos és egészséget szolgáló eltöltése érdekében fontosnak tartjuk ennek feltételeinek megteremtését, szabadidőpark kialakításával, térségi kerékpárúthoz való csatlakozással.Az itt élők számára fontos lenne, hogy elhunyt szeretteiktől méltó környeteben tudjanak végső búcsút venni, ezért a ravatalozó, mai kor igényeinek megfelelő felújítása is a fejlesztési tervek között szerepel. A település egyetlen műemléke a központon található Evangélikus templom - ami nem csak a hitélet gyakorlásának de a közösségi élet fejlesztésének is fontos színtere lehet- , külső felútása folyamatban van, viszont a belső állapota is sürgős beavatkozást igényel. Turisztikai szálláshelyek bővítésével, fejlesztésével lehetővé válna a település természeti és kultúrási értékeit megismerni vágyók számára, hogy akár több napot is eltölthessenek nálunk.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram