2021.12.23.

Véget ért a roadshow

Fejlesztési igények kerültek a fókuszba

Véget ért a Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség (KDMFÜ) október közepén indult roadshowja, amelynek keretében szakmai kerekasztal-megbeszéléseket tartottak a térségben. A hat állomásból álló program során Tolnán, Pincehelyen, Tamásiban, Hőgyészen, Dunapatajon és Dusnokon invitálták meg a polgármestereket, akikkel együtt tervezték meg a jövő feladatait, amelyeket alapvetően a Paks II. beruházás és a 2021-2027-es uniós fejlesztési ciklus forrásai határoznak meg. A találkozókon az ügynökség bemutatta a közép-Duna menti települések polgármestereinek a szervezetet, tevékenységét, majd a fejlesztési igényekről hallgatta meg a településvezetőket.

A KDMFÜ célja ezekkel a megbeszélésekkel az volt, hogy minél jobban megismerje a közép-Duna menti térséget és annak szereplőit, felkészítse azokat a Paks II. beruházás generálta lehetőségek kihasználására, és előkészítse a térség hatékonyabb fejlesztéseit – mondta a roadshow-ról lapunknak Grónay Andrea. A Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője úgy fogalmazott, az ügynökség a személyes kapcsolat kiépítésén felül minden településen igyekszik segítséget nyújtani olyan átfogó projektekben, amelyek a térséget alkotó mindhárom helyen, Bács-Kiskun, Fejér és Tolna megyében is megjelennek. - A paksi erőmű bővítésével járó kihívásokra és a helyi közösség igényeire reflektálva olyan javaslatok megfogalmazásában igyekszünk segíteni, amelyekkel hatékonyabban szervezhető meg a település, illetve a térség szolgáltatási rendszere, így például a tömegközlekedés, az egészségügy, a szociális ellátás, a hulladékgazdálkodás, az energiatermelés vagy a turizmus – osztotta meg az együttműködés részleteit Grónay Andrea.

Érdeklődésünkre az ügynökség ügyvezetője elmondta, a KDMFÜ többféle szolgáltatással segíti a Közép-Duna Menti Fejlesztési Térségbe tartozó 99 települést, ezek között projektfejlesztési tanácsadás, településfejlesztés stratégiai tervezése, kiemelt térségi szervezetek és közösségek fejlesztése, az ehhez kapcsolódó tréning, coaching, tanácsadás, valamint a KDMKT adatbázis használata szerepel. A sorozat jövőre is folytatódik, de immár a térségben tevékenykedő mikro-, kis-, közép- és nagyvállalkozók, valamint a civil szereplők és a társadalmi vállalkozások megszólításával.

Forrás: Tolnai Népújság, 2021. december 23.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram