Homokmégy

Homokmégy a Kalocsai Sárköz területén helyezkedik el, Kalocsától 10 km-re. A hat szállásból felépülő Homokmégy ~7000ha-on helyezkedik el. Közigazgatási területén ma Alsómégy, Hillye, Halom, Kiskecskemégy, Mácsai szállás és Homokmégy helyezkedik el. A szállások egymástól több kilométerre helyezkednek el. A község lakossága megközelítőleg 1300 főre tehető, népességének 14%-a 18 év alatti, 58%-a 18 és 60 év közötti, míg 28%-a 60 év feletti. Elöregedő a lakosság, de szerencsére a falusi CSOK-nak köszönhetően javuló tendeciát mutat a faluban letelepedő fiatalok száma. Homokmégy tipikus zsáktelepülés, amelynek egy szilárd burkolattal rendelkező „bejárata-kijárata” van, nincs sem átmenő, sem más irányba egyéb forgalma. Erős hagyományokkal rendelkező, élni és fejlődni akaró település Homokmégy. Hatalmas közigazgatási területével, egyedi faluszerkezetével, jelentősen feltárt múltjával, a múltjának ápolásával, aktív kulturális életével, színes sportéletével kitűnik a környező települések közül.

Természeti és kulturális értékekben gazdag. Gazdasági helyzetét a stabilitás jellemzi. A fejlesztések nagy része pályázatokból valósul meg, ami azért korlátozza a lehetőségeket. Jelentős pályázati forrás a JETA és a Magyar Falu Program. Alapszolgáltatásokkal ellátott a település. Van háziorvos, fogorvos, gyógyszertár, óvoda, iskola (alsó tagozat), plébános, posta, könyvtár, sportcsarnok, sportpálya, vegyesbolt, vendéglátó egység és szálláshely a faluban.

Foglalkoztatottságot tekintve az országos átlagot mutatja a falu. Csökken a közfoglalkoztatottak száma, mert jobb bért fizető munkahelyet találnak maguknak az emberek a helyi vállalkozóknál vagy a közeli városban. Jellemzően mezőgazdaságból, állattartásból és ipari vállalkozásokból tartják fenn magukat a lakosok.

Homokmégy területén gazdag növény és állatvilág található, amit az Őrjegben tudunk megtekinteni hatalmas területen.

A népművészetet szemléltető és bemutató tájház és sajtház várja az érdeklődőket. Homokmégyet érinti a zarándokút.

A felújított Kálvária is megtekinthető a falu határában.

Piknikezni vágyókat várja a Székes-tó és környéke, amely gazdag játékállománnyal várja a kikapcsolódni vágyó családokat, ahol bográcsozásra is van lehetőség.

A közelmúltban átadásra került a helyi Bemutatótér is, mely bemutatja a település népviseletének, valamint népi motívumainak történetét, vadászati múltunkat, régi eszközeinket és magát a település múltját.

Homokmégyen erősen él a lakosság körében a népi hagyományok megőrzése és a fiatalabb nemzedék számára a továbbadás, a népművészet. A kormány Népművészet Mestere díjat adományoz egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak, akik munkásságuk során kiemelkedő teljesítményt értek el a népművészet (népi kézművesség, a néptánc, a népzene, a népdal, a népmese, a hagyományőrzés) területén. Homokmégy három szülötte is elnyerte ezt a kitüntetés: Gábor Józsefné Peák Pöre, Egry Károlyné Szőnyi Mária, Romsics Lászlóné Kerekes Erzsébet. A tarka virágú kalocsai hímzés és pingálás messze földön ismert, összemosódott a magyar népművészet fogalmával. Ez a művészet a Kalocsa XVII-XIX. századi határában kialakult falvak: Homokmégy, Öregcsertő, Drágszél, Szakmár, Újtelek és a hozzájuk tartozó közel negyedszáz szállás hagyományos paraszti kultúrája. Ők alakították ki a minden mástól eltérő sajátos nyelvjárást és színes népi kultúrát, melynek nehéz méltó párját találni. A homokmégyi Tájház a XIX. század közepének házformáját és lakberendezését mutatja be. A sajtház 2015-ben -pályázati forrásból- valósult meg. Az agroturisztikai bemutató ház feladata a sajtkészítés és kóstoltatás. A pingálás hagyományának továbbörökítése, bemutatása is része a felvállalt feladatoknak. A családi hagyomány továbbörökítése volt a cél.

Szokások és események a községben: Homokmégy település pezsgő életéhez a sportesemények, kulturális programok, bálok és egyéb rendezvények is hozzájárulnak. Minden korosztályt igyekeznek megszólítani. Az önkormányzat mellett a Homokmégyért Alapítvány, az óvoda, az iskola, a sportegyesületek és magánszemélyek is részt vesznek a szervezésben, lebonyolításban. Bálok: Szülők-nevelők bálja, Judo sportbál, Vadászbál.

Sportesemények: Kihívás Napja, CNC-Nagy Judo Kupa, Pirisi László Emlék Sportnap, Szilveszteri futás. Sporttevékenységek : Foci, Judo, asztalitenisz, amerikai foci, floorball, meridián torna, latin fitnesz.

Kulturális programok: Tavaszi Kulturális Fesztivál, Nyuszidélután, Szüreti felvonulás és bál, idősek napi programok, búcsú, Márton nap, Jótékonysági Est, Pásztorjáték. Rendezvények: megemlékezések (március 15., október 23.), gyereknap, falunap, fogadalmi napok, adventi vásár.

Homokmégy Községi Önkormányzat lehetőségeihez mérten megpróbál minden hazai és EU-s pályázati lehetőséget megragadni és ezzel plusz tőkéhez jutni a község fejlesztéséhez, fejlődéséhez. Folyamatban van iparterületünk kialakítása, ahol asztalos üzemet fogunk felépíteni, amellyel új munkahelyeket teremtünk és várjuk vállalkozások jelentkezését, akik a területen működtetnék tevékenységüket. Terveink között szerepel utaink-járdáink javítása, faluközpont felújítása, egészségügyi szolgáltatások épületének korszerűsítése, szálláshelyek kialakítása, csapadékvíz elvezető rendszerek karbantartása, iskola energetikai korszerűsítése és egyedi szennyvízkezelés a szállásokon. Mindezekkel a felújításokkal és fejlesztésekkel reméljük sikerül a lakosságot helyben tartani és újabb családok letelepedéséhez kedvet csinálni. A község biztonságosabb, fejlettebb és élhetőbb lesz.

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram