KIEMELT TÉRSÉG

Közép-Duna Menti Kiemelt Térség

Az Országgyűlés által 2020 tavaszán lehatárolt, 99 települést magába foglaló Közép-Duna mente az ország legújabb kiemelt fejlesztési térsége. A Közép-Duna Mente kiemelt térséggé nyilvánítása a Nemzeti Fejlesztés 2030 – Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról szóló 1/2014. (I. 3.) OGY határozat kiegészítésével vált lehetővé.

A Közép-Duna Menti térség elsősorban a Duna-völgyi területet és az egymással szorosabban együttműködő Mezőföldi és Kiskunsági települések összességét jelenti. A kiemelt térség három megye (Bács-Kiskun, Fejér és Tolna megyék), illetve három régió közös metszete. A korábbi évtizedekben belső perifériának tekintett terület-együttes, a közös értékek megerősítésében és az együttműködésben érdekelt.

A tervezett fejlesztési tevékenységek térségi szemléletet, folyamatos fejlesztési együttműködést, hatékony szervezeti koordinációt igényelnek a központi és a helyi, valamint a térségi, megyei önkormányzati és a kormányzati szereplőktől. Ehhez nélkülözhetetlen a szélesebb körű térségi együttműködés kialakítása, a meglévő kapcsolatrendszer megerősítése, a professzionális térségfejlesztési szervezet működtetése. A fejlesztési tevékenység rendkívül szerteágazó jellege a hazai és európai uniós fejlesztési lehetőségekkel is összekapcsolódik. 

Járások

A települések nevére kattintva az adott helység bemutatkozása olvasható.

Bács-Kiskun megye

Bajai járás

Kalocsai járás

Kiskőrösi járás

Kunszentmiklósi járás

Fejér megye

Dunaújvárosi járás

Sárbogárdi járás

7020 Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 2.
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram